– A Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, amelyet ön elnökként vezet, ez év január elsejével jött létre, bár nem előzmények nélkül. Végül is miben különbözik elődjétől, és mi a feladata ennek a hivatalnak?

– Az Európai Unióban a regionális fejlesztés igen hangsúlyos terület, nagyon sok pénzt fordítanak erre. 2002-ben a hivatalba lépő kormány a már korábban is meglévő, de több helyen– például az agrártárcánál, a Miniszterelnöki Hivatalban – szétszórt területfejlesztési funkciókat egy helyre telepítette: a MeH-ben, államtitkári felügyelet alatt megalapította a Területfejlesztési Hivatalt. Másfél ével később, 2004. január elsejétől pedig most már önálló kormányhivatalként létrejött a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal, amelyet a kormány irányít, és az európai uniós koordinációért felelős tárca nélküli miniszter felügyel. A hivatal egyik fontos feladata a területi fejlesztési terv összeállítása. Ez azért is érdemel különös figyelmet most, mert 2007-től új programozási, költségvetési időszak kezdődik az unióban, s azt, hogy mi kerül bele az uniós költségvetésbe Magyarországot illetően, a mi Nemzeti Fejlesztési Tervünk alapozza meg. Ennek elkészítéséért „ikerhivatalunk”, az ugyancsak az uniós tagságból adódó fejlesztési politikák összehangolását végző Nemzeti Fejlesztési Hivatal felel. Mi a hét magyarországi régióban készülő tervekért vagyunk felelősek, 2007-től pedig ezek lebonyolításáért. Az uniós fejlesztési pénzeket tekintve a 2007–2013-as időszakban körülbelül 7000 milliárd forintról lehet beszélni, ebből valószínűleg egyharmad lesz a kohéziós és kétharmad a strukturális alapokból kapott forrás.

– Az unión belül hogyan kapcsolódnak egymáshoz a nemzeti fejlesztési tervek és a regionális elképzelések, s Brüsszel milyen forrásokból támogatja ezek megvalósítását?

– Azt mondják, hogy az Európai Unió a régiók Európája; természetesen nemzeti keretek között, de egyre nagyobb hangsúlyt kap a régió, különösen a fejlesztés tekintetében. Statisztikailag – ez a NUTS – és a fejlesztéseket illetően egyaránt ezen a szinten mérnek, így a fejlesztési elképzeléseket is ezen a szinten kell kidolgozni. A régió – ez az úgynevezett NUTS II. szint – nagyobb, mint a mi megyéink, de kisebb, mint Magyarország területe. Az unió a regionális programokat a strukturális alapokból támogatja, az országos programokat – például az autópálya-építést – pedig a kohéziós alapból. Az új tagországokban azonban jelenleg nincsenek regionális programok; szemben a régiekkel, ahol nem a nemzeti kormányok, hanem a nemzeti keretekben működő régiók készítettek programot. 2001-ben azonban az unió, arra hivatkozva, hogy nincsenek jól kiképzett helyi apparátusok, nincs regionális tervezési munka vagy csak nyomaiban, nincsenek jól képzett regionális szakértői csapatok, úgy döntött, hogy az új tagországokban ne legyenek regionális, csak szektorális programok, azaz egy-egy ágazat egész országot átfogó programja.

– A mi Nemzeti Fejlesztési Tervünk ezek szerint szerkezetében még eltér az unión belüli programoktól?

– A Nemzeti Fejlesztési Terv öt operatív szektorális programot tartalmaz, s most, a 2004-től 2007-ig tartó időszakban kezdődik meg a megvalósítása. Ebben a periódusban az ország 1300 milliárd forintot fog elkölteni az Európa Terv keretében. Szeretnénk azonban, ha 2007-től a hét magyar régiónak lenne saját operatív programja, vagyis hogy azok határozzák meg, milyen fejlesztéseket akarnak, mit szeretnének megvalósítani. Tehát amikor kialakul majd egy közösségi támogatási keret, akkor az már közvetlenül ezekre a régiókra vonatkozzék. Ezt a keretet a helyi régiós hatóságok fogják felhasználni, amelyeket magyar emberek működtetnek, és amelyek tulajdonképpen Brüsszel elképzeléseit valósítják meg Magyarországon, regionális téren.

– 2007-től a szektorális programokat felváltják a regionális programok?

– Nem gondoljuk, hogy a fejlesztés összes feladatát át kellene adni a régióknak. Szükséges, hogy minden régiónak legyen meg a saját fejlesztési programja, de nyilvánvaló, hogy lesznek szektorális programok 2007 után is. Az, hogy ezeknek milyen lesz az egymáshoz való arányuk, a következő egy-két évben dől el. Természetesen óvatosan kell haladnunk: csak annyi feladatot szabad átadni a régióknak döntéshozatalra, amennyi ott valóban hatékonyan elvégezhető. Ki kell alakítani – és ez egy tanulási folyamat – a feladatok megosztását a régiók és a központi kormányzat között.

– Az, hogy nálunk a régió még nem közigazgatási, csak statisztikai-tervezési egység, nem nehezíti meg az önök munkáját?

– A hivatal egyik fontos feladata a regionalizmus fejlesztése Magyarországon. A jelenlegi közigazgatási rend alapja a település és a megye autonómiája. Mi azt mondjuk, hogy az uniós tag Magyarország autonómiaszintjeinek nem a mostani települési és megyei autonómián kell alapulnia, hanem sokkal inkább a kistérségi és a regionális autonómián. A feladatok nagy részét ugyanis nem települési szinten kell megoldani, hanem a településeknek együttesen – mint mondjuk a középfokú oktatást, amely kisebb falvakban nyilván nem ésszerű –, s így egy-egy fejlesztés több települést is szolgál egyszerre. Ennek van előzménye, hiszen 1997-től lehet társulásokat létrehozni – például vízvezetékre, csatornázásra –, van is rá sok példa. Az pedig, hogy a regionalizmus mikorra tud közigazgatásilag is megjelenni, a jövő kérdése. Rövid távon nemigen, mert ez kétharmados parlamenti döntést igényel. De kezdjük el bevezetni a regionalizmust a területfejlesztésbe. Miért ne lehetne ez a tanulóterepe a közigazgatásban majdan kialakuló más autonómiaszinteknek?

– A települések eddigi társulásai mennyiben hasonlíthatók a jövőbeli együttműködésekhez?

– A többcélú kistérség kezd kialakulni: önként összeállhatnak a kistérség települései, és létrehozhatnak maguknak egy társulást valamely célra, s elvégeznek mindent együtt, ami egy önkormányzatnak a feladata; oktatást, szemétszállítást, bármi egyebet. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a területfejlesztésben az önkéntességet nem lehet érvényesíteni, abban mindenkinek részt kell vennie. Nem mondhatjuk azt, hogy Magyarország 95 százaléka részt vesz az unió településfejlesztési politikájában, a többi nem. Most ugyanis vannak olyan kistérségek, ahol egyes települések rendre kimaradnak a társulásokból. A kistérségi hálózat – amely területfejlesztési szempontból most már kialakult – lehet az alapja a területfejlesztési döntéshozatalnak. A kistérségekből várjuk a fejlesztési elképzeléseket, amelyeket aztán a megyei szint közvetítésével regionálisan összegezni lehet. A megye változatlanul fontos, hiszen meglévő kapacitásai vannak, s az ott lévő fölhalmozódott tudást hasznosítani kell; azt szeretnénk, ha a megye szolgáltatna a kistérségeknek, és fölfelé, a régiónak is. A munkánkat azonban az uniós szempontból fontos színterekre kell koncentrálni, és ez a kistérség és a régió. Igaz, Magyarországon a települések közötti kohézió szintje még alacsony. De ez végül is érthető: nálunk több mint háromezer helyi önkormányzat van, míg például Ausztriában hatszáz, Portugáliában négyszáz körüli a számuk. A régiók ugyan nálunk nem szerves fejlődés révén jöttek létre – a szintén mesterségesen kialakított megyékből állnak össze –, de már alakul a belső kohézió.

– Említette, hogy a régióknak szánt brüsszeli pénzeket a régiós hatóságok fogják felhasználni. 2007-ig várniuk kell a forrásokra?

– Az új rendszer lényege, hogy a forrásokat is decentralizáljuk. Idén már 24 milliárd forintról a régiók döntenek, igaz, ez az idei költségvetés elfogadása után került ide. Jó lenne, ha jövőre már önálló sorként szerepelnének a régiók a költségvetésben, forrásokkal, feladatokkal. Ily módon nemcsak a fejlesztésekhez szükséges pénzekhez, hanem a saját működésük finanszírozására is hozzájuthatnának forrásokhoz.

– Milyen szerep jut a vállalkozásoknak ebben az átalakulásban, a decentralizáció inkább igazgatási kérdés, vagy az üzleti szférát is érinti?

– A vállalkozások számára is fontos, hogy régióban gondolkodjanak, mert itt döntenek a fejlesztésekről, amelyek az ő működésüket is befolyásolják, s ezen a szinten döntenek majd a pályázható pénzekről is. Ezért érdemes bekapcsolódniuk már a programalkotás során a munkába, érdekképviseleteik révén, ügynökségeikkel, hogy saját fejlesztési elképzeléseiket érvényesíteni tudják. A régió fejlődése szempontjából is fontos, hogy az üzleti szféra mondja meg, mit szeretne, mibe tudna bekapcsolódni, milyen elképzelések kerüljenek bele a regionális fejlesztési programba, hiszen a vállalkozók a saját bőrükön érzik, mire lenne szükség. A fejlesztési elképzelések valóra váltásakor pedig hatékony megoldás lehet akár a helyi PPP is, a régió és az ott működő vállalkozók üzleti alapú együttműködése.