Már a közbeszerzési törvénnyel kapcsolatos számok is impozánsak. A több lépcsőben hatályba lépő jogszabály – az uniós támogatások elnyerésére indított rohamok esetében már januártól érvényes, legtöbb szakasza értelemszerűen májusban lépett életbe, és lesznek 2005-től hatályos változásai – a korábbi kilencvennyolc paragrafus helyett jelenleg négyszázhét szakaszt tartalmaz. És akkor még nem beszéltünk a törvényhez kapcsolódó több mint egy tucat végrehajtási rendeletről, amelyeknek egyelőre csak a negyedét alkották meg.

A régi törvény szerint mintegy húszféle, az új alapján hetvenkétféle közbeszerzési eljárást különböztethetünk meg. A törvény ismer közösségi és nemzeti értékhatárokat, ezen belül is további szűkítések, megkülönböztetések találhatók. Az eljárások között jelentős különbségek vannak az ajánlatkérő „jellege”, a közbeszerzés tárgya szerint is.

Persze mindezek ellenére eljárások a jövőben is lesznek Magyarországon: egyrészt a pályázatok kiírói nem kerülhetik meg a törvény rendelkezéseit, az uniós direktívákat, másrészt a pályázók előtt egy évi ezermilliárd forintos forgalmú piac tárul fel. Ezért az összegért igazán érdemes megbarátkozni a bonyolult eljárási rendszerrel.

Az egyenlő elbánás elve

A törvény egyik alapelve, hogy az Európai Unióban letelepedett ajánlattevők és a közösségi áruk, valamint nemzetközi kötelezettségek alapján egyéb – az unió határain kívüli – ajánlattevők és áruk számára ugyanolyan elbánást kell biztosítani, mint amelyet a közbeszerzési eljárások magyar résztvevői kapnak.

Az uniós és magyar ajánlattevőket és -kérőket is nyilván az érdekli, véli Patay Géza, a törvény előkészítésébe is bevont ügyvéd, hogy a magyar közbeszerzési eljárások során milyen jogszabályok figyelembevételével kell eljárniuk. A válasz egyszerű: a hatályos magyar jogszabályi rendelkezéseket, az új törvényt és az ehhez kapcsolódó végrehajtási szabályokat kell alkalmazniuk. Vagyis nincs olyan közösségi szabály, amelyet közvetlenül alkalmazni kéne, ám természetesen a hazai eljárások nem sérthetik a közösségi jogot. Nyilvánvalóan a tagállamoknak is biztosítaniuk kell az egyenlő elbánás elvének gyakorlati érvényesülését a magyar cégek, áruk számára.

Maga a törvény azért lett olyan bonyolult, mert „felléptünk az unió vonatára”, ahol a közbeszerzéseket több irányelv szabályozza attól függően, hogy árubeszerzésről, szolgáltatásról, avagy építési beruházásról van szó; vagy attól függően, hogy az ajánlatkérő kormányzati vagy közüzemi beszerzőnek minősül.

Az unióban is volna igény az irányelvek egységesítésére, de ez még nem történt meg, tehát a szabályozás ott sem egyszerű. Hogy a magyar törvény lehetett volna-e kevésbé differenciált, bonyolult? Talán, ám nem sokkal – mondja az ügyvéd.

Közüzemi és kormányzati

A közösségi szabályozás különbséget tesz úgynevezett kormányzati és közüzemi közbeszerzések között; a két csoportra vonatkozóan külön-külön irányelvek születtek.

A közüzemek, a közszolgáltatók illusztris társaságába tartoznak a közhatalmi, az állami regionális és közigazgatási szervek, a közjogi szervezetek. De ide kell sorolni a vízügy, az energia (kőolaj és földgáz)-kitermelők, a közlekedési és az elektronikus hírközlési ágazat körébe eső közpénzfelhasználókat – a repülőterek, kikötők, közlekedési, illetve közcélú távközlési hálózatok működtetőit – is, függetlenül attól, hogy állami vagy magántulajdonról beszélünk e körben. Emiatt fontos, hogy a kapcsolódó irányelvek többféle tulajdonosi struktúrának is megfeleljenek; ennek következtében a közüzemek közbeszerzéseinek szabályozása valamivel „lazább”, mint a kormányzati beszerzéseké.

A kormányzati szervezetekre – minisztériumokra, önkormányzatokra és társulásaikra, köztestületekre – az általános eljárási szabályok vonatkoznak. Itt is három nagy beszerzéstípust különböztethetünk meg: áru- és szolgáltatásbeszerzést – előbbi körbe tartozik például a lízing, a bérlet is, szolgáltatás lehet például tanácsadás, reklámtevékenység, tanulmánykészítés –, valamint építési beruházást. A szolgáltatások egy része az úgynevezett elsőbbségi szolgáltatások körébe sorolható, amelyekre a kapcsolódó irányelvet teljes mértékben alkalmazni kell; másodlagos szolgáltatásoknál az irányelvet elegendő korlátozott mértékben alkalmazni.

Nemzeti és közösségi értékhatár

A tagállamok közbeszerzési eljárásait – az egységes uniós piac hangsúlyozása érdekében – egy egységes értékhatár felett központilag meghirdetik az unió hivatalos lapjában. A direktívák meghatározzák azokat az értékhatárokat, amelyek fölött a közbeszerzés kötelező. Víz- vagy energiaszolgáltatók esetében ez az érték 400 ezer, távközlési szolgáltatóknál 600 ezer, míg az építési megrendelések esetében 5 millió euró.

A közbeszerzési törvény igen differenciált közbeszerzési értékhatárrendszert alkalmaz mind ajánlatkérők, mind közbeszerzési tárgyak tekintetében; gyakran még a szakemberek is eltévednek a számok és utalások dzsungelében. Három eljárási rendet különböztet meg, ezek: az európai közösségi értékhatárokat meghaladó értékű, a nemzeti értékhatárokat elérő, illetve a nemzeti értékhatárok alatti – az úgynevezett egyszerű – közbeszerzési eljárás.

– A közösségi értékhatár a közösségi jog előírásait juttatja kifejezésre, a nemzeti értékhatárnak a közbeszerzési jogba való bevezetése a jogalkotó azon törekvését jelzi, hogy a közösségi értékhatár alatti pénzfelhasználás tekintetében is közbeszerzési versenyeztetést kelljen lefolytatni. E körben egyszerűbb szabályokat kell alkalmazni a nemzeti értékhatár alatti közbeszerzésekre – emeli ki Patay Géza.

Átláthatóság és garanciális szabályok

Az államháztartás alrendszereibe tartozó ajánlatkérő szervezetek minden költségvetési év elején éves közbeszerzési tervet kötelesek készíteni az adott évről.

– A közbeszerzési terv nyilvános, elkészítése előtt az ajánlatkérő indíthat eljárást, ám ezt a tervben megfelelően szerepeltetnie kell – mutat rá Gárdos István ügyvéd. (A kormányzati beszerzőket 2005. januártól terheli ez a kötelezettség.)

Az éves közbeszerzési terv a közbeszerzések ellenőrzése szempontjából is jelentőséggel bír, mivel összevethető az éves statisztikai összegzéssel. Ez annyit jelent, hogy az ajánlatkérőknek statisztikai összegzést kell készíteniük az adott évi beszerzéseikről, amelyet a Közbeszerzések Tanácsa részére kell megküldeniük a következő év május 31-éig; a tanács a hazai közbeszerzési statisztikát továbbítja az Európai Bizottságnak.

Új elem az ajánlatkérők közbeszerzési eljárásainak és gyakorlatának tanúsítása. Immáron garanciális szabály, hogy az ajánlatok elbírálására meg kell hívni az ajánlattevőket. Az eredményhirdetés során az ajánlatkérő köteles ismertetni az ajánlatokról készített írásbeli összegzés adatait. Az írásbeli összegzést az eredményhirdetésen jelen lévő ajánlattevőknek át kell adni, a távollévőknek pedig haladéktalanul, ám legkésőbb két munkanapon belül kötelező megküldeni.

Az eredményhirdetéskor és azt követően nem lehet üzleti titokra hivatkozással olyan adat nyilvánosságra hozatalát korlátozni vagy megtiltani, amelyet a bírálati szempont alapján értékeltek. Egyébként a közbeszerzési eljárás minden – ha úgy tetszik – pillanata írásban dokumentálandó, és a dokumentumokat meg is kell őrizni öt évig. Ennek gyakorlati okai is vannak, hiszen a magyar tapasztalatok szerint a „nem győztes” felek szívesen próbálnak jogorvoslathoz jutni. Mindezt immáron Brüsszelben is megtehetik.