A hazai nyugdíjrendszerrel kapcsolatos problémák nem új keletűek, így ezekre előbb-utóbb jogszabályi változtatásokkal is reagálniuk kell a törvényhozóknak. Milyen irányú változások várhatók? Többek között ezt is megkérdeztük Demeter Zsolttól, az Aranykor Nyugdíjpénztár befektetési vezetőjétől.

A magyar nyugdíjszabályozás-változás várhatóan hasonló lesz a nyugat-európai és amerikai rendszerekben megfigyelhetőhöz, miszerint egyre tovább kell a munkavállalóknak aktívnak maradniuk a munkaerőpiacon, a jelenlegi 62 évnél tehát biztosan tovább kell majd dolgozni. Az állam vélhetően egyre inkább le fogja szorítani a majdani nyugdíj összetételében az állam által fizetendő részt, s ezáltal egyre nagyobb szerep jut majd az egyéni nyugdíjcélú öngondoskodásnak. A jelenlegi arány szerint egy magánnyugdíj-pénztári tag nyugdíjának 75 százalékát a tébérendszerből, a fennmaradó részt pedig a magánnyugdíj-pénztári megtakarításból kell majd megkapnia. Ez valószínűsíthetően változik, mégpedig a társadalombiztosítási rész terhére. Így a magánnyugdíjpénztárak vagy például az öngondoskodás egyik fő eszközeként az önkéntes nyugdíjpénztárak a jelenleginél sokkal fontosabb szerepet kapnak majd.

Miért van szükség a pénztárakra?

Elsődlegesen azért, mert a nyugdíjpénztárak segítségével mindenki jelentősen növelheti annak esélyét, hogy nyugdíjasként is a megszokott életszínvonalon tudjon élni. Ehhez viszont megfelelő szakmai háttérrel, tapasztalattal, valamint kellő pénzügyi, emberi és technikai erőforrásokkal rendelkező nyugdíjpénztárakra van szükség. Ez főként annak figyelembevételével kap jelentőséget, hogy egy pályakezdő már a húszas éveitől magánnyugdíj-pénztári taggá válik, s körülbelül negyven éven keresztül az is marad. De ha nem a pályakezdőket vizsgáljuk, hanem a magánkasszák jelenlegi tagságának átlagéletkorát, amely körülbelül 37 év, akkor is majdnem harmincévnyi várható tagságról beszélhetünk. Mindkét esetben nagyon komoly, több évtizednyi időtávról van tehát szó, amely természetszerűleg megkívánja, hogy felkészült és felelősséggel gondolkodó pénztár kezelje a tagok befektetéseit.

Mibe fektet legszívesebben a lakosság? Mennyire ismerik a különböző termékeket és befektetési lehetőségeket?

Még mindig a bankbetétek a legnépszerűbb megtakarítási formák Magyarországon, mert csak kevesekben tudatosul, mekkora hozamtól esnek el azáltal, hogy megtakarításaikat kizárólag alacsony kamatozású bankbetétekben helyezik el. Úgy gondolom, meglepő eredményt kapnának, ha egyszer átszámolnák a különböző lehetőségeket. Minél hamarabb fel kell ismerni annak fontosságát, hogy tudatosan, akár szakemberek segítségével is érdemes megtervezni befektetéseink sorsát, és olyan megoldásokat találni, amelyek igazodnak jövedelmi helyzetünkhöz, illetve rövid vagy akár hosszú távú pénzügyi szándékainkhoz. Fontos tehát a biztonság és a stabil növekedés, azonban mindig mérlegelni kell, mert lehet, hogy sokkal jobb esélyünk van megtakarításaink hatékony gyarapítására, mint azt elsőre gondolnánk.

Kellően tájékozottak az emberek a nyugdíjpénztári megtakarításokkal kapcsolatban? Mennyire jellemző az önkéntes nyugdíjpénztárak által biztosított előnyök ismerete?

Egyelőre nem ismerték fel elegen a nyugdíjról való gondoskodás fontosságát, sok munkavállalóban még nem tudatosult, hogy a magánpénztári befizetések önmagukban még nem garantálják az anyagi gondoktól mentes időskort. Fontos lenne, hogy egyre többen megismerkedjenek az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer kínálta lehetőségekkel, mert ez a legelőnyösebb feltételeket kínálja a nyugdíjas évekre szánt megtakarításaink kezelésére. Ilyen például az egyéni befizetések után járó 30 százalékos adójóváírás vagy az árfolyam- és kamatadó-mentesség a megtermelt hozamok után. Ha az elmúlt évek önkéntes nyugdíjpénztári hozamait nem is nézzük, csak az adókedvezményt vagy az árfolyam- és kamatadó-mentességet, akkor sem lehet ellenérvet találni az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokkal szemben.

A befektetési stratégia szempontjából van-e különbség a pénztárak között?

A pénztárak sokban különböznek egymástól, de befektetési szempontból markáns különbség nem volt tapasztalható, hiszen eddig alapvetően hasonló módon fektetették be tagjaik pénzét. Ebben érzékelhető változást a magánnyugdíjpénztárak számára kötelezően bevezetendő választható portfóliós rendszer hozhat, és ennek első jelei valamelyest már érzékelhetők. Az új rendszerben ugyanis sokkal szélesebb határok között kell mozognia a kiugróan jó és meglehetősen alacsony hozamokra egyaránt képes részvénybefektetéseknek. A jogszabályi előírások alapján például az úgynevezett növekedési portfólióban minimum 40 és legfeljebb 100 százalék részvény lehet, ebből adódóan az egyes pénztárak hozamai között markánsabb különbségek is várhatók rövid és hosszú távon egyaránt.

Ön szerint tisztában vannak a tagok a pénztárak befektetési politikájával?

Ez nagyon fontos kérdés, mert valóban elsődleges, hogy hogyan mutatjuk be, illetve tesszük közzé a nyugdíjpénztári hozamokat. Ami az eddigi gyakorlatot illeti, üdvözlendőnek tartottuk, hogy egy-két éve már nemcsak az előző egy év hozamát, hanem az előző öt év átlaghozamát is nyilvánosságra kell hozni. Ez fontos változás volt, hiszen nem hangsúlyozhatjuk elégszer, hogy a hosszú távú befektetéseket rövid távon értékelve mennyire félrevezető képet lehet kapni. Öt év átlageredményét nézve viszont már sokkal több szükséges információhoz juthatunk. Ezzel együtt kulcsfontosságú lenne egyrészről az ügyfelek korrekt tájékoztatása érdekében, ha ennél még hosszabb, például tízéves időtávot is be kellene mutatni - hiszen a pénztáraknak már ilyen adatok is rendelkezésükre állnak -, másrészről pedig teljes képet a hozamok alakulásáról csak így lehet kapni. Ez esetben világosan láthatóvá válna, hogy az eltérő hozamok mögött milyen befektetési megfontolások álltak. Ez azért fontos, mert a jelenlegi gyakorlat mellett kevésbé tudatosul a pénztárak tagjaiban, hogy az adott hozamot milyen kockázatok árán érték el. Márpedig igenis joguk van ezt tudni, hiszen megfontolt befektetési döntést egyszerűen nem lehet meghozni anélkül, hogy ne ismernénk azt az alapigazságot, hogy magasabb hozamot kizárólag magasabb kockázat felvállalásával lehet csak elérni. A kockázat mérését és annak nyilvánosságra hozatalát ugyanúgy jogszabályba kellene foglalni, mint a hozamokra vonatkozókat.

Mi lenne a megfelelő gyakorlat a befektetések során?

Egy felelős nyugdíjpénztár akkor jár el helyesen, ha befektetési politikájának kialakításánál gondosan mérlegeli a tagság kockázatvállalási hajlandóságát, vélhető hozamelvárását, illetve figyelembe veszi a nyugdíjig hátralévő évek számát. Ezt követően már nem ajánlott ezen havonta, negyedévente változtatgatni, hiszen egy alaposan végiggondolt befektetési stratégia várható sikerét ezzel meg is lehet hiúsítani. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a több évre kialakított befektetési politikát ne kellene évente felülvizsgálni, de a rövid távú, kiszámíthatatlan kimenetelű tőkepiaci mozgások hatására változtatni a stratégián egy nyugdíjcélú befektetés esetén nem bölcs döntés, hiszen ezzel további jelentős kockázatokat terhelünk a tagokra.

Ellent lehet ennek állni? A pénztártagok alapvetően a magasabb hozamokat preferálják.

Ahhoz, hogy egy nyugdíjpénztár következetesen ki tudjon tartani hosszú távú befektetési politikája mellett, elengedhetetlenül fontos, hogy a tagok elfogadják, bizony előfordulhatnak rosszabb évek is az értékpapír-befektetések, de akár az állampapírok esetében is, és több év távlatában az átlaghozamokban e kedvezőtlen eredmények kiegyenlítődnek az átlagnál jobb éveknek köszönhetően. Nem egyéves viszonylatban kell tehát gondolkodni, ha nyugdíjcélú megtakarításaink eredményességét vizsgáljuk. A tízéves, azaz hosszú távú hozamok e befektetői szemléletformálásban is segítségére lennének a pénztáraknak.