A fiatalember, aki a határnál bebocsátást kért az autóba, hogy három-négy kilométernyi útját időben lerövidítse, nem átjáró, csak éppen erre van dolga.

- Nem hiszem, hogy a közelből találnak szakembereket. Sem a magyar oldalon, sem a román oldalon nincs elég.

Az eligazítás mellett még két dolgot ajánlott: a sebességmérő radar kikerülését és az út jobb és bal oldalán lévő üzem-, illetve raktárépületek alaposabb megszemlélését. Mindkettő sikerült. De nem derült ki semmi sem a házakról. Volt közöttük gondozott, rendezett, és persze volt omladozó, megviselt, s legvégül, de az már nemigen tartozott a borsi ipari parkhoz, szemügyre vehettünk egy eléggé elárvult kohászati jellegű üzemet.

- Ha nem írja meg, hogy tőlem hallotta, akkor azt azért leírhatja: nem az épületekkel lesz itt gond, hanem azzal, hogy meg fog állni a fejlődés errefelé. A román állami hivatalok egyre kevésbé támogatják azokat a beruházásokat, amelyeket magyarokkal közösen lehetne megvalósítani - mondja immáron egy középkorú mérnökember, mintegy folytatva a pár órával korábbi, de még a határ mellett felvett stoppos "elemzését".

Lehet, hogy igaz, lehet, hogy túlzás az állítás, s az is lehet, hogy manapság egyszerűen érzékenyebbek, türelmetlenebben az emberek arrafelé. Nagyváradon, a Debrecen méretű bihari megyeszékhelyen. Ott, ahol látszólag minden pezseg, éled - és talán nem csak azért, mert örvendenek az alig két hónappal ezelőtti uniós csatlakozásnak.

Ez a felspannolt állapot vajon többet is beindított, mint a versenyszellemet? Például a győzni akarást? A nagyváradi előzni akarja a debrecenit, s fordítva? A tétet Kósa Lajos, Debrecen polgármestere fogalmazta meg így: Magyarországon nem jó a mai urbanizációs szerkezet. Az igen nagy méretű főváros után nem találni középméretű - 300-400 ezres - településeket. Még Debrecen sem számít európai értelemben közepes nagyságúnak. De Magyarországnak is nagy szüksége van versenyképességet, megfelelő tudásközpontot, érdemi gazdaságfejlesztést képviselő centrumokra.

A polgármester tehát jóval nagyobb egyetemi várost képzel el valódi, uniós értelemben is látható - és így támogatható, erősíthető - regionális központnak. Debrecen és Nagyvárad együtt tenne ki egy megfelelő léptékű települést, de ketten vannak, eltűnt országhatárral, alig ötven kilométernyire egymástól. Azt, hogy most éppen egy gordiuszi csomó keletkezett, és azzal van-e dolguk a debrecenieknek, a nagyváradiaknak, Kósa Lajos már nem válaszolta meg, mint ahogy nem tette meg az ipari parkig stoppoló, valamint a nevét eltagadó mérnök sem. Velük ellentétben azonban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, s egyben hajdúsági elnöke, Miklóssy Ferenc nemhogy gordiuszi csomót nem látott, hanem még csak egy dudort sem.

- Nem az a lényeg, hogy vagy Debrecen, vagy Nagyvárad - érvel a debreceni székhelyű építőipari cégével, a Keviéppel Nagyváradon is, más partiumi településeken is befektető, kivitelező vállalati vezető. - A régió sokkal jobban is kinyitható, hiszen legalább száz kilométeres körzetet felölel, Nyíregyházával és Szatmárnémetivel együtt már arany négyszög is lehet ez a vidék.

Miklóssy Ferenc szerint tényleg kell ekkora térség ahhoz, hogy azt komoly befektetők vonzónak érezzék. Ma már ezt érzik mind a két ország közigazgatásának és üzleti életének szereplői is.

- Lesz óránként közlekedő gyorsvasút Nagyvárad és Debrecen között, s lesz autópálya is - mondja el az infrastruktúra nemzetközi nyelvén is iménti állításait a kamarai vezető. - Én a borsi ipari parkot is fejlődőképes vállalkozásnak gondolom, mivel képes mind a két oldalról munkaerőt foglalkoztatni. Mellesleg a nagyváradi oldalon komoly munkaerőhiány tapasztalható, nincsenek kvalifikált, műszaki végzettségű szakemberek.

A kamarai szakember két tatabányai székelyű cég feltűnését ezzel együtt is fontos és biztató jelnek gondolja, mert a Nagyváraddal szinte összeépült Bors esetében egyszerűen láthatatlan, mellékes körülménnyé válik a kertek alatt húzódó országhatár. A közeljövő - szerinte - arról fog szólni, hogy a magyar oldalról mennek majd oda dolgozni a honfitársaink. A kulcskérdés tehát most a szakképezettség lesz, bár egy nagyváradi foglalkoztatási statisztikai kiadvány szerint 2002-ben például a "passzív" lakosság kétszerese volt az "aktívnak".

- Két ország városairól van szó, de a régió, akár akarjuk, akár nem, egy - magyarázza Miklóssy Ferenc. - Kicsit mindegy is, mit akarnak a hivatalok, hatóságok, hiszen az üzleti élet dönt. Nem ritkaság, hogy odaát is, ideát is irodát, képviseletet, üzemet nyitnak, s az előnyöket így keresik és találják meg a kereskedelem, az építőipar, a logisztika cégei.

A magyar oldal hasznosságát leginkább abban látja a piac, hogy hozzánk előbb megérkezett az uniós munkastílus, vállalati kultúra, termelékenység. A másik oldal viszont kedvezőbb adórendszert kínál. A jogalkalmazás - a hatósági ügyintézés - azonban sokkal merevebb, kevésbé szolgáltató jellegű, mint nálunk, illetve mint az EU-ban. Mégis megéri, kivált egy építőségnek, az infrastruktúrát, a közösségi létesítmények sokaságát valakinek fel kell építeni. Tőkével, munkával, vegyesvállalatok létesítésével bőven van mit keresniük az üzleti élet szereplőinek.

- A négy évvel ezelőtti szemem - akkor lettem a város fejlesztési stratégiájával, gazdasági koncepciójával foglalkozó alpolgármestere - és a mostani szemem másként látja Nagyváradot, mivel korábban még nem éreztem szükségszerűnek, elkerülhetetlennek, hogy régióban gondolkodjunk - fogalmazott Bíró Rozália. - Nagyvárad - gazdagsági és szellemi kincseit tekintve is - gazdag város, de Európa térképén csak piciny pont, s ezért lehetőségeihez képest sem fejlődhet elég gyorsan. Szóval régióban kell gondolkodnunk, de melyikben? A romániai gazdaságfejlesztési régiók között az északnyugatihoz tartozunk, 2000-2001 óta viszont jogilag alapoztunk egy másikat is, a bihari, illetve hajdú-bihari régiót: a két ország egymással szomszédos térségeit. Ez utóbbiban szívem és az eszem szerint is szívesebben gondolkodom, de illik a szerint is vizsgálódni, hogy melyik régiótípus kínál nagyobb sanszot a város fejlődéséhez. Érzésem szerint kétpólusú régióval számolhat az Európai Unió, mivel a két pólus együtt is képes vonzani a befektetőket. De csak akkor, ha urbanisztikai agglomeráció fejlődhet ki Debrecen és Nagyvárad között.

#page#

Az alpolgármester az eléggé eredeti fogalmat - teóriáját - tudományosan is alátámasztatja. A két város egyeteme ugyanis közösen dolgozik egy projekten, amelynek a címe már tartalmazza az urbanisztikai agglomeráció fogalmat, a két település nevét és egy céldátumot, 2020-at. Immáron elkészült egy közvélemény-kutatás is arról, hogyan gondolkodik a lakosság egy közös fejlesztési stratégiáról, a bihari oldal érvelését pedig már papírra is vetették. A magyarországi megkérdezésekre mostanában kerül sor.

- A lakosságnak, bármennyire vegyes nemzetiségű polgárok alkotják is, nincsenek ellenérzéseik, ellenkezőleg, az itt élő emberek nyitottak az együtt gondolkodásra, s még abbéli félelmeiken is túlteszik magukat, hogy a városok a párhuzamos fejlesztéseket leállítják majd, adott esetben presztízs- és munkahelyvesztést okozva - magyarázza az egyetemi műhely elemzésének eredményét az alpolgármester. - Nagyvárad tehát bizonyos lehetőségeit nem fogja kihasználni, mivel abban Debrecen eleve erősebb, és oda érdemes koncentrálni az erőket. S igaz lehet ez fordítva is. Példa erre, hogy míg Debrecen fejleszti a repülőterét a régió igényeinek megfelelően is, addig Nagyvárad az üdülőterületére koncentrálhat erőteljesen, mivel az különleges természeti kincsnek számít, és képes egész Európából vonzani a pihenni, gyógyfürdőzni óhajtókat.

Egyetemi kutatás, tanulmány van tehát, pályázat pedig lesz, stratégiai fejlesztési tervet dolgoztatnak ki a társfinanszírozás reményében, s Bíró Rozália naptára szerint akár már 2008-2010 között elkészülhet ez a dokumentum a két nagyváros önkormányzata javára. Az alpolgármester gyorsforgalmi útban már csak azért is gondolkodik, mert szerinte még mindig nem tisztázódott, hogy a két országot a térségben valahol összekapcsoló autópálya nyomvonala voltaképpen hol is lesz. A vasúti vonal helyreállítása annyiban nosztalgikus tett lesz, hogy a valamikori kofajáratokat megint felfedezheti a lakosság, azaz Berettyóújfalu környékéről újra mehetnek a termelők a váradi piacra.

- Az igazi persze az, ha a vállalkozók találják meg maguknak a régiót, annak városait és maholnap az agglomerációt - fonja tovább a szót Bíró Rozália. - Az ipari park Borson inkább, Nagyváradon azonban kevésbé működik. A nagyobb vállalkozásoknak ajánlott korábbi adókedvezményeket pedig fel is függesztettük.

Mintha visszaigazolódna a nevét eltitkoló mérnökember vélekedése, aki ránk bízta a titkát: "nem az épületekkel lesz itt gond, hanem azzal, hogy meg fog állni a fejlődésük, a román állami hivatalok egyre kevésbé támogatják azokat a beruházásokat, amelyeket magyarokkal közösen lehetne megvalósítani". Az alpolgármester valami hasonlóval érvel: Váradon az utolsó szót a polgármester mondja ki, akinek pedig az a véleménye, hogy adókedvezmény nélkül is jönnek a városba a vállalkozók, akkor pedig minek.

- Nekem is van egy kezdeményezésem - szögezi le gyorsan az alpolgármester asszony -, felállíttatok egy tanácsadó grémiumot az önkormányzati testület mellé, hogy a vállalkozók szempontjai szerint érveljen, és meggyőzze a döntéshozókat a privát szektor érdekeinek befogadásáról. Már lekéstünk egy csomó közvetlen vonatot, de így nagyobb nyitottsággal, értelmes döntésekkel talán még elérhetünk egy-két áthaladó szerelvényt...

A vonatos példabeszédhez viszont dukál némi kommentár, de arra egy közeli, országút melletti étterem parkolójában tettünk szert, két olasz autó utasaival - nem túl jó angolsággal - szóba elegyedve.

- Földünk van a közelben, és gazdálkodunk is - így egy idősebb férfi, aki azt sem titkolja, hogy az igazi versenytársai errefelé ugyancsak olaszok. Nem is érti, hogy hol vannak a román, hát még a magyarországi gazdák. Ezt a kommentárt aligha kell kommentálni.