Az EU épületek energiafelhasználását javító szabályozásának bevezetésére több tagország - köztük Magyarország - is derogációt kért, az "Energy Performance of Buildings" direktívában (EPBD) előírt tanúsítványok elkészítéséhez szükséges szakemberek, illetve a pénzügyi fedezet hiányára hivatkozva. 2009. január 1-jével azonban a direktíva átvételére türelmi időt kért országok határideje is lejár.

Bonyolult valóság

Ezt követően elvileg minden akadály elhárul a direktívát megalkotó Európai Bizottság és az Európai Tanács célkitűzéseinek teljesülése elől. A valóság azonban nem ilyen egyszerű.

A klímaváltozás és az Európa-szerte égbe szökő olajárak rádöbbentették az uniót, hogy a zöldépület-koncepciók napjaink egyik legszükségesebb EU-kezdeményezései. Az EPBD keretszabály-rendszere azért született, hogy lehetővé váljék az unió építési szektorában rejlő, 28 százalékra becsült energiamegtakarítási lehetőség kiaknázása és ezáltal az unió összes energiafogyasztásának 11 százalékos csökkentése. Számos társprogram is született, hogy a tagállamok számára könnyebb legyen az épületek energetikai jellemzőit meghatározó, illetve az épülettanúsítvány bevezetésének kötelezettségét előíró elv átvétele. A fejlesztők számára készített önkéntes Green Buildings program célja például az, hogy az új épületek átlagosan 25 százalékkal kevesebb energiát fogyasszanak a hagyományos építőanyagok felhasználása mellett.

Bár az uniós országok mindegyike tudatában van az energiahatékony építkezés fontosságának, a 2002-ben született direktíva átültetése mégis nagyon eltérő ütemben és más hatékonysággal zajlik. Az egységes szabályozás megszületését több tényező is nehezíti.

A kiadott direktíva ugyanis úgynevezett keretszabályozás, vagyis követelményeket határoz meg bizonyos területeket illetően, a vizsgálati módszerek részletes előírását, a tervezési adatok, a követelményértékek és a minőségi osztályok határértékeinek a meghatározását azonban minden tagország maga kell elvégezze az éghajlati adottságok, az építőipari feltételek, valamint az energiahordozók struktúrájának figyelembevételével. Vagyis mindenhol lesz minimumérték, ám hogy kinek hol a határ, azt már az érdekek - lobbik, társadalmi elvárások - döntik el.

A WBCSD (World Business Council for Sustainable Development - Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért) által Európa-szerte megkérdezett 1400 építési vállalkozó többsége például úgy vélte, hogy a zöld építkezés körülbelül 17 százalékkal megemeli az építőanyagok és a kivitelezés költségeit. Ez viszont a háromszorosa annak, amit szakértők a fejlett országokban mértek mint tényleges többletkiadást egy jelentős energiamegtakarítást elérő épület kivitelezésekor. A szervezet szerint ez az egyik magyarázata, hogy miért nem tud intenzívebben terjedni az energetikailag hatékony épületek építése.

A kormányok is csak akadozva szánják rá magukat, hogy szigorú - alacsony energetikai minimumértékeket megszabó - szabályozást alkossanak, bár kommunikációs szinten minden ország tudatában van a zöldépületek szükségességének. Egy nemrégiben publikált másik tanulmány felhívja a szakértők figyelmét: a legtöbb uniós tagállam megfogalmazta akciótervét, hogy 2008-2016 között javítson az energiafelhasználás hatékonyságán, a stratégiák és célszámok azonban nagyon különböznek egymástól, és sok helyütt a megvalósulást segítő koherens szabályozás is hiányzik.

Az is tény, hogy az egyes EU-országok eltérően értelmezik az épületek energiafogyasztásának csökkentése érdekében tehető lépéseket. A legtöbbjükben csupán az ipari, a kereskedelmi és a lakóépületek fűtésére és elektromosáram-felhasználására gondolnak, amikor energiahatékony épületről van szó. Ott, ahol az utóbbi években az atomenergia vált hangsúlyossá, szintén lassan tudnak felülkerekedni az unió energiahatékonysági politikái az eddig megszokott elveken. Magyarország, Bulgária, Csehország, Szlovákia és Lengyelország például kellően tudtában van annak, hogy környezetvédelmi szempontból mennyire lényegesek a direktíva révén előírt minimumértékek, mégis kevés hatékonysággal folyik a nemzeti építési jogszabályok ilyen szempontú felülvizsgálata, állítják a 21 országban jelen lévő Frost & Sullivan elemzői.

Bellák Balázs, a TriGranit munkatársa szerint is nagyon eltérően értelmezik a direktívát az unió tagállamai. Ahol már társadalmi elvárás a környezet minél tudatosabb megóvása, ott a direktíva előírásai azonnal bekerültek a nemzeti építésügyi szabályozásba, ráadásul szigorú minimumértékek mellett. Az energiahatékony építkezés éllovasai Dánia, Ausztria, Németország, Svédország és Finnország, míg a déli államoknál egyáltalában nem terjednek a zöldházak.

A társadalmi nyomás mellett a kormányok szerepe is szót érdemel. A Frost & Sullivan arra hívja fel a figyelmet, hogy a sikertörténetként emlegetett országokban már jóval a direktíva megszületése előtt a figyelem középpontjába került a környezettudatos építkezés, és számos állami ösztönző - díjak, kedvezmények - is létezik a fejlesztők motiválására.

A skandináv államokban például évek óta adókedvezmény jár az unió Green Buildings programjának tanúsítványát megszerző épületek után; ebben a régióban már az irodák 30 százaléka zöldelvek szerint épül. Ausztriában pedig a tervezők 30 ezer eurós pénzjutalomra számíthatnak, ha az általuk tervezett épület megfelel a zöldházak követelményrendszerének. Mégis Dánia vezet az EU országai között, hiszen ott az EPBD által előírt tanúsítvány-intézményrendszer már 1997 óta létezik, ezáltal az ingatlanok hatékony energiafogyasztása piaci tényezővé válhatott.

A direktíva, illetve a hozzá kapcsolódó számos önkéntes zöldprogram nem csupán a klímaváltozás lassítására alkalmas, hanem katalizátorszerepet tölthet be az építési technológiák és szolgáltatások piacának fejlődésében is. Priya Cheriyan, a Frost & Sullivan kutatója úgy véli, már az elmúlt tíz évben is exponenciálisan nőtt az építőiparban a zöldpiac, és a következő tíz évben az ágazat további 30 százalékos növekedése várható. Ez persze globális adat. Ahhoz, hogy az unió egésze hozza az elvárt mértéket, az kell, hogy az egyes tagországok megfelelő módon implementálják a szabványrendszert. Ezzel kapcsolatos Andris Piebalgs kijelentése is: az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) brüsszeli fórumán az EU energiaügyi biztosa reményét fejezte ki, hogy az iparág szereplői lehetőségként és nem kikényszerített uniós kötelezvényként értékelik a direktívát.

Többen azonban úgy vélik, amíg nem születik egy egységes, minden tagállam számára kötelező érvényű, különböző ösztönzőkkel támogatott zöldépületnorma, nehezen fognak az EU célkitűzései teljesülni, és mindig lesznek országok, amelyek az éllovasok mögött kullognak.