Egyszer egy rendszergazdát elbocsátottak az állásából, mert néhány értékes fájl eltűnt a hálózatból. Épp kezdett volna búslakodni, amikor találkozott egy félszeg lánnyal, Agathával, aki még nála is elveszettebbnek érezte magát. Agatha nemrég költözött fel a nagyvárosba egy kis faluból, ahol még az internetet is csak hírből ismerték az emberek. Amikor új ismerőse először megmutatta neki a hálót, még nem tudta, hogy abban a percben őt is megérintette a net, és hogy mindennapjai ezentúl a fizikai és a virtuális valóság határán telnek. Érezte, minden megváltozik körülötte, ahogy naponta új világok nyíltak meg előtte. Hirtelen utazni támadt kedve, megismerni más világokat. Egy nap jegyet váltott a vasútállomáson, és elindult egy távoli ország egyik nagyvárosa felé. Legalábbis azt hitte.

Agatha feltűnik

Lévén, hogy fiktív világban vagyunk, ahol minden megengedett, a mit sem sejtő Agatha egy kafkai fordulattal böngészés közben teleportálódik a netre, és világkörüli bolyongásainak is ez lesz a helyszíne. Agatha azóta is csak utazik, köszöni, jól van, s esze ágában sincs visszajönni.

Az orosz Olia Lialina képzőművész nevéhez fűződő, Agatha feltűnik című, 1997-ben született elbeszélést ma már inkább előadásának módja, mintsem tartalma miatt tarthatjuk újszerűnek: a történetet a befogadó egy internetes böngészővel rekonstruálhatja. A narratíva hol az oldalon elhelyezett képekről lekérhető fájlinformációban, hol váratlanul felbukkanó hibaüzenetekben vagy pop-up ablakokban, hol pedig a weboldal címének kiterjesztéseiben követhető nyomon.

Ha Agatha utazik, akkor tényleg utazik. Ahányszor a képére kattintunk, az URL-kiterjesztések változása árulkodik arról, hogy vele együtt mi is világkörüli úton járunk: ugyanannak az oldalnak a különböző tükörszervereken tárolt változatát látjuk.

– Az előbb Oroszországban voltunk, majd Németországban és Szlovákiában, most épp Ausztriában vagyunk – magyarázza az LCD monitor előtt ülve a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ irodájában Beöthy Balázs képzőművész, az intézmény munkatársa.

Az eredetileg filmes Lialina, aki ma a világ egyik legnevesebb internetes művésze, egy hónapos művészi ösztöndíja során alkotta meg a hálózati elbeszélést a magyar intézményben.

A fővárosi Várnegyedben található C3 1996-ban jött létre a Soros Alapítvány és a Matáv támogatásával. Célja az, hogy népszerűsítse a hálózati kultúrát hazánkban. A mű a központ on-line is elérhető digitális gyűjteményének részét képzi, miként az intézményben rezidenciaprogram keretében szintén megfordult Alexei Shulgin, a Jodi művészpáros és az etoy csoport webprojektjei is.

Komédia három részben

„Az Anna Karenina mennybemenetele nem is létezhetne keresőprogramok nélkül. Három is fut belőlük egy időben. Emellett fontos szerephez jut egy francia szerver is, amelyen sok képet lehet találni vonatokról. Ez a munka is egy történetet mesél el, de olyan mondatokkal, amelyeket nem én írtam, hanem már léteztek a neten. Komédia három részben: Anna a szerelmet keresi, Anna vonatra vár és Anna a Mennyország előtt. Az elsőhöz a Yahoo!-t, a másodikhoz a Magellant, a harmadikhoz az Alta Vistát használja” – írja le a moszkvai művésznő egy másik korai munkáját a Nettime fórumon adott interjúban. Amikor az amerikai Dia Art Foundation megbízásából 2002-ben elkészítette a Zombie and Mummy című, a képregény, a kukucskálódoboz és a webdesign giccses elemeit keverő műalkotását, sajtóközleményében a szervezet „az internetes művészetek nagyanyjaként” utalt a harmincas évei elején járó alkotóra.

– Bár Lialina művei a webalapú történetmesélésre épülnek, a korántsem egységes netművészet ettől az iránytól sokfelé elmozdulhat – tudom meg Beöthy Balázstól, miközben Szergej Eizenstein Patyomkin páncélosának híres lépcsős jelenete fut előttünk a képernyőn, fekete alapon zöld ASCII-karakterekbe kódolva. A szerb Vuk Cosic munkája szándékosan a www előtti időket, a szövegalapú internet korát idézi.

Más művészek a történetmesélés helyett, Duchamp nyomdokaiban, a megszokott fogalmak határait keresik. Beöthy Beta Tours című műve például a böngészőprogramokról kialakult képünket forgatja fel. Szegedy-Maszák Zoltán Cryptogramja a hálózaton továbbított üzenetek virtuális szobrokká alakítja. A háromdimenziós programozáshoz fűződő korai lelkesedés után népszerűek lettek a virtuális és fizikai tereket összekötő installációk is. Rafael Lozano-Hemmer nevéhez fűződik az Amodal Suspension nevű projekt, amelynek során tavaly a japán Yamaguchi városban e-mail és mobilüzeneteket óriási fényjelekké alakítottak, megvilágítva az éjszakai égboltot.

Valóságok összemosódása

Tartalmukban az alkotások nemritkán a hálózati kultúra ismert toposzaiból merítenek. Témáik közt gyakori a mesterséges identitás, a személyes tér elvesztése, a valóságok összemosódása vagy az internetet átható vállalati kultúra és kapitalizmus paródiája. Shu Lea Cheang Brandonja (1997), amely az amerikai Guggenheim Múzeum on-line gyűjteményének nyitódarabja volt, az 1994-ben meggyilkolt huszonegy éves transzvesztita nő, Teena Brandon történetét meséli el. Cheang és tizenegynéhány szerzőtársa egy év alatt, részletekben közölt munkája Java-appletek, interaktív képmontázsok, fiktív és dokumentumértékű szövegek és élő webkonferenciák segítségével dolgozta fel a nagy társadalmi vitákat kavaró esetet, amely egyébként hazánkban inkább a Fiúk nem sírnak című film (Kimberly Pierce, 1999) révén válhatott ismertté.

Arra, hogy amit a valós életben egy kisebbség képvisel, az az interneten már társadalmi jelenség, a Wired magazin mutat rá: „Brandon egész élete alatt sokkal sikeresebben adta ki magát a másik nemhez tartozónak, mint az America Online (AOL) chatroomjait ellepő, női szerepben tetszelgő férfiak.”

Mióta a társadalmi aktivizmus teret nyert a neten, a hálózati művészet egyre inkább kitekint a külvilág eseményeire is. Az utóbbi időben maga Lialina is arra bátorítja az internetes művészeket, hogy foglalkozzanak globális társadalmi kérdésekkel, és teszteljék a véleménynyilvánítás formáit.

On-line galériák

Lialina kapcsán mostanság leginkább az on-line műalkotásokat forgalmazó első portált, az 1998 óta működő art.teleportaciát szokás emlegetni, ami egy konzervatív netművész szemével nézve akár szentségtörésnek is tűnhet. Az on-line művészet egyik korai alaptétele szerint ugyanis az internet lehetővé teszi az alkotóknak, hogy a művészvilág intézményeit megkerülve, saját honlapjaikon vagy független művészeti portálokon keresztül egyenesen jussanak el a közönséghez.

„Az adásvétellel nem egy fájl kerül át egy másik helyszínre, hanem mindössze a hozzáférési jog cserél gazdát. Az eredeti helyszín nagyon is fontos részét képezi egy műalkotásnak. Persze van lehetőség arra is, hogy a két fél megegyezésével a mű átkerüljön egy másik szerverre. Ekkor az új címen elérhető változat tekintendő eredetinek, és az összes többi illegális másolatnak vagy hamisítványnak minősül. Törvényes másolatra is csak vásárlás útján lehet szert tenni, nyilván az eredeti árának töredékéért” – mondja Lialina a német Telepolis magazinnak. De azóta már híre ment annak is, hogy egy művészi website-ot érintő tranzakcióban a domainnév mellett maga a merevmeghajtó is gazdát cserélt.

Az első nagy tulajdonosváltások közt az on-line galériaként működő, idén tízéves äda’web 1998-as átvándorlását szokás emlegetni az America Online-tól a Minnesota állambeli Walker Art Center művészeti gyűjtemény hálózati galériájába. Nem mondhatni, hogy az AOL különösebben jól járt volna az adománnyal, ugyanis nem tudta leírni az adójából, mert egyszerűen nem tudták felbecsülni az értékét.

A piac ősállapotára utalt az is, hogy az art.teleportacia árainak megállapításánál kezdetben Lialina is csak a saját intuícióira hagyatkozhatott. „Vannak olcsó festők olcsó képekkel, mint ahogyan egészen drágák is vannak, és ugyanez érvényes a hálózati művészetekre is. Nem hiszem, hogy 1900 dollár sok lenne egy olyan műért, mint Heath Bunting readme.html-je” – mondja, utalva a műfaj egyik alapművének számító, egyetlen szöveges HTML-dokumentumból álló munkára, amelyben a szerző egy újságcikk minden szavát ellátta egy linkkel az adott szóhoz, .com végződéssel. Ahogy telik az idő, természetesen egyre több cím válik aktívvá az oldalon. Az egyetlen, amelyik kiemelt helyet kapott közülük, az a művet árusító galéria bannerja.