– Ha jól emlékszem, 1993-ban lett az első e-mail címem, és 1995-től vagyok egyre aktívabb webhasználó. Továbbá 1996 vége, 1997 eleje óta, az intézet virtuális egyetemi kísérlete kapcsán – ami azóta virágzó projektté fejlődött –, aktív webkészítő is lettem. S bár még mindig le kell küzdjem a Gutenberg-galaxisbéli beidegződéseimet, mert hiszen abban nőttem fel, egyre gyakrabban nyúlok az internethez mint a szakmai tájékozódás elemi eszközéhez. Ez azt jelenti, hogy paradox módon jövedelmem nagyobbik részét az amazon.comnál hagyom, könyvvásárlás címén, s emellett a web mint szuperkönyvtár is mindennapi olvasmányom, munkaeszközöm. Ma hajnali fél ötkor épp Helga Nowotnyhoz szerettem volna könyvcímet rendelni egy idézet kapcsán, s került mindez kemény öt másodpercembe a Google-kereső segítségével. Nagyon jók lettek a keresőgépek, szó nincs már káoszról. Boldog lehet az az intellektuel, aki ilyen döbbenetesen gazdag kulturális környezetben élhet, amit ma az internet jelent.

– Itt hever az asztalon előttünk kinyitva, ugrásra készen a kommunikátora…

– A mobillal való találkozásom jó néhány évvel ezelőtt s teljesen gyakorlati okokból fakadóan történt. Egy lerobbant autóban, sötét erdő közepén találkoztam a felismeréssel, hogy a mai világban Magyarországon, ha az emberrel valami váratlan baj történik, akkor csak a mobiltelefon húzhatja ki abból. Ma már élni nem tudnék nélküle, különös tekintettel a kiegészítő funkciókra, ugyanis szenvedélyes SMS-ező vagyok. Egyébként is szeretek tömören fogalmazni. Régen azt vallottam, amit három mondatban nem lehet elmondani, azt nem érdemes, most 160 karakternél tartok. Megemlíteném az unalmas értekezleteket, midőn be tudok pötyögni sorokat, gondolatokat a kommunikátorba, hazaküldöm a gépbe, és ott folytatom, kidolgozom.

– Tehát a számítógép…

– Igen. Az első komputeremet 1985 tavaszán kaptam. Barry Smith, kiváló filozófus, élethossziglani barátom csempészte be Németországból, egy kisebb kofferre emlékeztetett, és kemény százhuszonnyolc kilobájt volt a memóriája. Én addig undorodtam a számítógéptől, és imádtam a töltőtollamat, s szemben a mobillal, nem praktikus, hanem filozófiai okokból tettem szert ez első szövegszerkesztőre. Emlékszem, álltam a borotválkozótükör előtt, és hirtelen az a gondolat villant át az agyamon, hogy a következő évek-évtizedek meghatározó filozófiai témája a számítógép lesz, és ha én nem használom, akkor hogyan fogok én erről beszélni. És nem bántam meg, azt hiszem, tartalmas borotválkozás volt. Ennek is köszönhetem, hogy a nyolcvanas évek vége felé mellszélességgel tudtam a kommunikációfilozófia irányába fordulni, s amikor berobbant a mobilizáció, akkor már fölvértezetten, az első pillanatban mint valami szellemtörténeti forradalom kiváltóját köszönthettem. Ma is így gondolom: a mobil internet, a mobilkommunikáció tetőzi be azt a fejlődést, ami Morsével kezdődött, és a Gutenberg-galaxis kényszerzubbonyából való kiszabadulás végső pontja a folyamatos, helyhez nem kötött, multimédiás, interaktív kommunikáció, a széles értelemben vett mobiljelenség.

– A Tőkei Ferenc-féle társadalmi formák elmélete, az egyén és közösség változó viszonyának szempontjából jelenthet-e valami pluszt a mobiljelenség?

– Az olvasó kedvéért talán utaljunk röviden Tőkei elméletének lényegére: az emberiség történetében különböző nagy szakaszok különíthetők el annak alapján, hogy az adott korban az egyénnek és a közösségnek mi a kölcsönös viszonya. Az ősi társadalmakban az egyén még egy a közösségével, aztán a következő történelmi korszakokban bekövetkezik az önállósulása. A polgári társadalmakban már önálló gondolkodású, etikájú egyének léteznek, és Tőkei elméletében a szocializmus-kommunizmus egy új közösségivé válása az embernek. Ez utóbbiról már tudjuk, hogy illúzió volt. Viszont kommunikációtechnológiailag nézve ezt a logikai láncot lehet s talán érdemes is újragondolni: eszerint a tiszta szóbeliség társadalma közösségi társadalom, az írásbeliséggel, majd a könyvnyomtatással az író ember mint alany elkülönül a közösségétől, és ma, az elektronikus interakció korában ismét közelebb kerül az egyén a közösség(é)hez. Nem oldódik föl benne, mert ugyanakkor rendelkezik a korábbi korokból megszerzett tudatossággal. Egyfajta új közösségiség alakul ki, a „hálózott individuum” közösségisége.

– Ez azt jelentené, hogy most a kommunikáció, pontosabban a mobiljelenség „csóválja” a társadalmat?

– A társadalmi lét és a kommunikáció kezdettől fogva ugyanannak a dolognak a két oldala. Semmiféle társadalom nem képzelhető el a rá jellemző kommunikáció nélkül. Másrészt az ember merőben kommunikáló lény. Robin Dunbar szerint a kommunikáció nem a vadászat és egyebek segítésére jött létre, hanem a társadalmi, közösségi kapcsolatok karbantartására. A majmok vakarásszák egymást; az emberi hordák olyan számosságot értek el egy idő után – nem függetlenül az agytérfogat növekedésétől –, hogy a mindenkinek mindenki által történő vakarászása, kurkászása már nem volt matematikailag képviselhető. És ekkor megjelenik a beszélt nyelv, amely több társunkat egyszerre éri el, és egymást karban tartjuk. Eszerint a nyelv alapja a pletykálkodás, és mai vizsgálatokkal is bizonyították, hogy az emberek közötti beszélgetések bő nyolcvan százalékát a sima pletyka tölti ki. Ki, mit, mivel. Amikor az ember kommunikációs technikái változnak, akkor ez visszahat közösségi, emberi mivoltára. Technikai determinizmus lenne azt állítani, hogy a technikák maguktól átformálják a társadalmat, hiszen adott kommunikációs technika adott társadalmi környezetben kezd el hatni. Az aktuális példa, hogy a celluláris telefon, vagyis a mobiltelefon technológiája már az 1940-es évek vége óta készen állt. És mégis, évtizedeken át nem terjedt el. Amikor azonban a társadalmi decentralizáció elég messzire haladt már, és ezt a technikát igényelte, akkor berobbant, és népszerű lett. De van ennek a történetnek egy mélyebb magyarázata is. Jelesül úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kommunikáció iránti elemi, emberi igény most megtalálta a maga adekvát eszközét. Mindent egybevetve, a mobiljelenség egy érdekesebb és antropológiai szempontból nézve természetesebb és harmonikusabb élet felé visz.

– Ezek szerint bátran kijelenthetjük, hogy „ment előbbre a világ” a mobil kommunikáció által?

– Abszolút és lelkes igen a válaszom. A globális világ nagysága és komplexitása az, ami kikényszerítette először magát az internetet, most pedig, mint annak logikus végkifejletét, a mobil internet-hozzáférést. Úgy gondolom, az emberiség most kommunikációtechnológiai értelemben hazaért, s mint utaltunk rá, egy új közösségiség felé nyitottunk. Természetesen nincs bennem illúzió, tisztában vagyok azzal, hogy a „mostantól mindenki mindenkivel beszélhet” – csacsiság. Bár az elvi lehetőség megvan rá. Sőt, arra is megvan a lehetőség, hogy az érdekes, virtuális ismeretségeinket tényleges, személyes ismeretségre fordítsuk át, és ami a legfontosabb, hogy az ember a közvetlen, személyes ismerőseivel kapcsolatban tud maradni akkor is, ha egyébként a helyét változtatja. Szokták mondani, hogy az e-mail meg az SMS kiváltja a személyes kommunikációt, de mindenki megállapíthatja a személyes híváslistája alapján, hogy semmit sem vált ki, mert továbbra is a mamával, a papával, a barátnővel, a feleséggel és a gyermekünkkel beszélünk a legtöbbet.

– A mindenki mindenkivel beszélhet illúziójához tartozik az információs szakadék kérdése is. Milliók nem beszélnek „mobilul” ebben az országban. És milliárdok világszerte…

– A digitális szakadékot nem tartom valóságos veszélynek. Egyrészt azért, mert a világszerte létező szegény–gazdag szakadék, akár internet-számítógépes, akár mobilszempontból könnyebben áthidalható, és át is hidalódik, mint a műveltségbeli szakadék egyébként, vagy a gazdasági szakadék egyébként. Igenis, egyre-másra olvassuk azokat a cikkeket, amelyek a szegény, vidéki Indiáról vagy a szegény, vidéki Afrikáról jelzik, hogy a mobiltelefon mint élcsapat működik, tehát az első vagy az egyik jelentős kitörési, felzárkózási eszköz épp ez lehet. Azt tudjuk a régi elméletekből, hogy egy elmaradott térség soha nem tud felzárkózni úgy, hogy követi azokat a lépéseket, amelyeket az elődök bejártak, hanem mindig a legfejlettebb technika átvétele jelenti a kitörési pontot. Ami a magyar viszonyokat illeti, a négy és fél milliós mobiltelefonszám rengeteg, s a szakadék szegény és gazdag között, bármilyen sajnálatos, mindig is volt. És a könyvolvasásban korábban is meglévő szakadék nehezebben betemethető szakadék volt, mert ha valaki egyszer olvasás nélkül nőtt föl, azon már alig lehetett segíteni. Az egy életre szólt. A digitális lemaradás sokkal hamarább behozható. A digitális technológia egyszerűen demokratikusabb, mint a könyvnyomtatásé. Ez különben tendencia: minden egymást követő kommunikációs technológia demokratikusabb, mint az előző: az alfabetikus írás demokratikusabb, mint a szótagírás, aminek az elsajátításához hosszú idő kellett, és valóságos írnokkasztok képződtek. A digitális szakadék létezik, de nem hardver- vagy szoftverszakadékként, hanem nyelvi szakadékként: jelesül az angol tartalmak bősége és a magyar tartalmak szegényessége között.

– Mit ér a kommunikáció, ha magyar?

– A magyar mobilszolgáltatók üzleti sikere intellektuális siker is, itt egy nagy szolgáltatás lett jól megcsinálva. A mobilrobbanás nagy üzleti, gazdasági teljesítmény. Ami viszont az internetet illeti: a magyarul kommunikáló felhasználók számára az angol vagy egy más nyelv második munkanyelvként való elsajátítása kikerülhetetlen gazdasági, egzisztenciális kényszer. Föl kell zárkózni: a technikához társítani kell az értékes magyar nyelvű tartalmat. Az pedig az írástudók legújabb árulása, ha elfordulnak az internet kínálta lehetőségektől, és bezártságban képviselik a kulturált világot.