A Műszertechnika, a Videoton, az Ikarus első embere, a gyáriparosok szövetségének elnöke, a legújabb hazai médiabirodalom tulajdonosa így fogalmaz 2006 őszén:

"Valóban benne voltam abban a bizonyos biliárdozó, és biliárdozás közben az úttörővasút megvásárlásáról álmodozó nagyvállalkozói csoportosulásban. Tényleg érdemes számot vetni, ki hol és hogyan folytatta, mire jutott a kilencvenes évek eleje óta, s kik jönnek utánunk. Ha pedig ma állna fel egy tízek társasága a kor tehetős vállalkozóiból, akkor mi, régiek már kisebbségben lennénk. Felnőtt egy új generáció, amelyik már nem szeret álmodozni, mint mi az úttörővasútról például, sőt kevésbé lép a nyilvánosság elé, mert - gyanítom - kevésbé vállalják az arcukat, a gazdagságukat.

Persze hogy más a maiak világa, hiszen csak nekünk jutott osztályrészül a nyolcvanas években például a COCOM-lista vagy a hiánygazdálkodással sújtott ország. Eleve más volt az állam és a vállalkozó viszonya. Elég arra gondolni, hogy maga az állam volt oka a lemaradásnak, majd meg arra kényszerült, hogy belássa: nem jut egyről a kettőre a gazdaságban modern informatika nélkül, ezért azt egyszerűen kiadta "gebinbe". A mi generációnk tagjai - általában egyetemet végzett, az üzletre nyitott és képzettségüknél fogva a számítástechnikához közel álló emberek - másként szocializálódva tanultak meg vállalkozni. Az sem volt véletlen, hogy még a kilencvenes években is, a Videoton és a gyáriparosok szövetsége révén orosz cégekkel vagy a volt szocialista országok hadiipari gyártással foglalkozó városaival próbáltam meg én is üzletet építeni. A múltból hozott tapasztalatokat, a KGST-működtetés ismereteit próbáltuk meg adaptálni, bevinni az új privát kapcsolatokba. Ez ma már történelem, nosztalgia. És persze hogy váltani kellett, a Nyugat, az Európai Unió egyre inkább elkezdett húzni, biztatni a közös gyártásra. Idővel már uniós aggyal gondolkodtunk. A Videoton mint gyártó kapacitás az elektronikus iparban, a kelet-európai országokban a legnagyobb. Sőt a "brand name"-es és a "nem brand name"-es cégek között ma már egyre elenyészőbb a méretkülönbség, s az utóbbiba tartozó Videoton a világ első tíz vállalatában benne van. Uniós mérce szerint pedig a legrosszabb esetben a második-harmadik hely illeti meg.

A Videoton önmaga képvisel egy igen fontos üzenetet: a magyar gazdaság nem lehet meg exportvezérelt cégek nélkül. Márpedig erről szokás megfeledkezni. Nem is nyílnak meg igazán az olyan új területek, mint amilyen például a gyógyvízturizmus. Az exportbevételekre döntő mértékben a régi, hagyományos tevékenységek révén tesz szert az ország, és manapság hiába protestálok én is azért, hogy állami eszközökkel is segítsék az újabb szektorokat. Korábban figyeltek a reálszféra "üzeneteire", több sikerre vezetett a gyáriparosok nevében elhangzott megszólalásom is. Elérte a szövetség, hogy még Békesi László pénzügyminisztersége alatt 36 százalékról 18-ra csökkenjen a társasági adó. Az 50 milliárdos bevétel egy év alatt 150 milliárdosra bővült, később pedig már 250 milliárdra is felment. Persze hogy ezt az utat tartottuk jónak, s nem is véletlenül képviseltem 2002-ben például, hogy a termelő vállalatok esetében újabb mérséklésre kerüljön sor. Megerősödhettek volna más új iparágak is. Ezt az eszközt is hasznosnak véltük a mind súlyosabb ikerdeficit mérséklése érdekében. "Áthallásos" dolog emlékezni, emlékeztetni minderre 2006-ban. Most azonban a csöndben léttel szeretnénk beleszólni a folyamatokba. Nem reagálok én sem a mostani ellenzék adópolitikai indítványaira, de arra sem, hogy a kormányoldal a szükséges megszorításokhoz milyen eszközöket vesz igénybe. Nem vitatom az egyensúly szükségességét, de ahhoz sem fér kétség, hogy pár évvel korábban könnyebben, kisebb áldozatokkal lehetett volna célt érni. És persze lenne ráció egy újabb Széchenyi-tervben, de rövid távú, túlzott méretű, kiterjedésű gazdaságfejlesztési programként nem hozna hasznot. Most a korrekciók, a megszorítások, a reformok időszakát éljük, de sajnos nem két, hanem négy-öt év alatt születik meg a várt eredmény.

Csak az lehet a megoldás, hogy az elindítandó gazdaságfejlesztési program legfeljebb két-három célt tűz ki maga elé. Ha többet akar felvállalni a gazdaságirányítás, akkor az uniós és saját pénzek szétfolynak, nem hasznosulnak kellően. Elég arra gondolni, hogyan nem hozta meg a várt eredményt az autópálya-építés, a sok kiadással nincs arányban a hozadék. Az Egyesült Államokban például nincsenek olyan autópályák, mint amilyenek nálunk készülnek, de az övéik sokkal olcsóbban is nagyon jól megfelelnek a célnak. A gyáriparosok szövetsége meg is nevezte azt a három gazdaságfejlesztési területet, amelyre koncentrálnia kellene az országnak. Az első helyre a gyógyturizmust és a wellnesst, a másodikra a logisztikát, a harmadikra pedig az exportvezéreltséget, a gyártást és munkahelyteremtést soroljuk. Ebből is kitetszik, a gyáriparosok elnökeként nem kerülök szembe például az Ikarust visszavásárló vállalatvezetővel. Azt pedig egyszerű belátni, hogy az országhatárokon átnyúló beszállítói rendszerek, klaszterek kialakulása megy végbe a gépjárműiparban. Az Ikarus, amikor elkezdett feléledni, nem hagyhatta figyelmen kívül a kínálkozó piaci lehetőséget Kínában. De MGYOSZ-elnöki, illetve cégvezetői munkámat azért sem fenyegeti valamiféle tudathasadásos állapot, mert arról 1998 óta szó nincs, hogy az állam, a kormány a gyáriparosok stratégiája mellé akár szavakkal odaállna.

#page#

Az 1998-as orosz pénzügyi krach - és bizonyos tekintetben az akkori hazai állami vezetés reagálása - máig emlékezetes módon küldte padlóra az Ikarust. Ma már könnyű beszélni róla, de akkor iszonyatosan nehéz napokat, heteket, álmatlan éjszakákat éltem át, s el tudom képzelni, milyen lehetett az 1929-es világválság során a mindent és mindenüket elvesztő üzletemberek helyzete. Szerencsés alkat vagyok, megúsztam infarktus nélkül. S egyáltalán nem mellékes: a Műszertechnika és a Videoton jól prosperált, az Ikarus okozta pszichikai nyomást igen jól ellenpontozták. A hazai üzleti világ egy részéről azonban így is képet kaphattam: akkor, amikor akár önhibáján kívül gondjai keletkeznek valamely cégnek, a bankok szinte azonnal hátat fordítanak, arrébb állnak. Sőt adott esetben a pénzintézetek e magatartása a segíteni kész vállalkozásokat is megbéníthatja. Olykor házon belül sem könnyű a cég válságosabb időszakait átvészelni, némely kollégáról ugyanis kiderülhet, hogy nagyon nem tanácsos a hátam mögé engedni.

Tévedés ne essék, a sajtóban való szerepvállalásom nem arról szól, hogy például valamit kompenzálni szeretnék. Az elmúlt másfél év, amióta lapot, televíziót tulajdonlok, meggyőzött eredeti elgondolásom helyességéről, arról, hogy jó üzleti lehetőségekkel párosulhat a média. De arról is képet alkothattam, hogy itt jobban kell érteni a humánpolitikához, mint a hagyományos vállalatoknál. Mivel a sajtóportfólióm már most két tévét és egy napilapot jelent, szükségképpen ki kell alakítani azt a stratégiát, amellyel hosszabb távon integráljuk a mi médiacsoportunkat az uniós médiacsoportokba. A Videotont veszem példának, hogy felépíthessem a lap- és tévévállalkozást is.

Európában tudják, ha nagy mennyiségben és jó minőségben akarnak elektronikai eszközöket gyártani, akkor a Videotonhoz kell fordulni. A médiában is az lesz, hogy ha az unióban elhatározzák, hogy ilyen vagy olyan tartalmat akarnak megrendelni, akkor a mi csoportunkhoz kell fordulniuk. Az a célom, hogy az EU-s médiacsoportok elismerjék velünk a partneri - s részben laza tulajdonosi - kapcsolatokat, mivel képesnek találnak bennünket olyan műsorok előállítására, amilyenekre szükségük van. S miután maholnap nem lesz nyelvi akadálya sem a média produktumai cseréjének, értékesítésének, okkal remélem, hogy Magyarország a térség médiaközpontja lesz. Már csak azért is, mert ha nem tudom integrálni a médiacsoportot, a holdingot az unióba, akkor az sem várható, hogy legalább önfinanszírozó legyen. A Videoton is életképtelenné válna csak magyar piacon, az európai lépték jelenti tehát a nyereségességet. Azért tartom fontosnak, hogy kialakuljon egy komoly magyar tulajdonú médiacsoport, mert látható, hogy mire törekedtek és törekszenek a hozzánk bejövő, médiában érdekelt multik. A profitmaximalizálásra koncentrálnak az itteni stábjuk segítségével is. Abban azonban már nem érdekeltek, hogy e magyarországi piaci részlegük nyisson más piacra is. A mi magyar médiacsoportunk szakmai és üzleti érdekeinek megfelelően bővülni kíván tehát, létrehozva olyan szakértői gárdát, amilyet elfogad, partnernek tekint a nemzetközi piac. A lényeg, hogy - amint korábban az ipart - a médiát is sikerüljön integrálni az uniós folyamatokba."