Hosszú évek óta az egyik legfontosabb előrelépés történt az Európai Unió klímapolitikájában, amikor most dokumentumban kimondja - ha nem is számszerűsíti -, hogy amíg a mai állapotból eljutunk az éghajlatváltozás lelassulásáig, esetleg megállításáig vagy visszafordításáig, hosszú időre van szükség.

- Az unió úgy fogalmazott, hogy évtizedek kellenek, én azt mondom, hogy legalább ötven-hatvan év, hiszen a CO2 negyvenkét évig marad a légkörben. Vagyis, ha a mai nappal megállna a folyamat, és ezután egyáltalán nem kerülne szén-dioxid Magyarország légkörébe, akkor lenne minimum húsz évre szükség a CO2 kiürüléséhez. Ma azonban kizárólag az Amerikai Egyesült Államok és a nagy fejlődő országok által nem ratifikált kiotói egyezmény számszerűsíti a csökkentés mértékét. A kötelezettségvállalás tehát globálisan igen csekély - mindössze a teljes kibocsátás 5,2 százaléka -, és a világ országainak jelentős részére nem terjed ki. A most kiadott dokumentum sajátossága, hogy az alkalmazkodás témakörét helyezi előtérbe, de nem a kibocsátáscsökkentés helyettesítőjeként, hanem a melletti feladatként. Ebben a témában persze nem lehet koncentrált, a CO2-kibocsátás mérsékléséhez hasonlatos akciókat megfogalmazni, vagyis ez újfajta cselekvési program. Míg az árvizek száma a természettől függ, és nem lehet az esemény bekövetkezésének gyakoriságára kötelezettséget vállalni, az unió kötelezheti a tagállamokat, hogy az érvényben lévő jogszabályokat igazítsák a megváltozott körülményekhez. Bővítsék ki a releváns előírásokat, fogalmazzák újra annak tükrében, hogy fokozott mértékben számíthatunk megnövekedett számú szélsőséges meteorológiai eseményekre, amelyek az esetek túlnyomó többségében károkat - gazdaságit és humán jellegűt - okoznak. Kötelező például környezeti hatástanulmányt készíteni a beruházásoknál, de ebben eddig a klímára gyakorolt hatás nem szerepelt. A javaslat szerint a jövőben klímaelemet is kell tartalmaznia a tanulmánynak. A másik felülvizsgálandó terület a környezeti stratégiai vizsgálat, amely nem egy konkrét beruházásra vonatkozik, hanem egy koncepcióra, egy régióra vagy egy hosszabb idősávra. Itt is csak a kibocsátásra vannak metodikai elképzelések, tehát bővíteni kell az alkalmazkodás elemeivel is. A következő terület, hogy az EU által finanszírozott projektekben jelenjenek meg a klímaváltozás esetleges kedvezőtlen hatásaival szemben beépített védekezések. A jövőben minden esetben, ahol az EU mint finanszírozó jelen van, szempont lesz annak a vizsgálata, hogy ez mennyire történt meg. Ez nagyon lényeges a hazai nemzeti fejlesztési terv különböző operatív programjai és a konkrét projektek esetében is, de a döntéshozók - bár a VAHAVA-jelentés kapcsán ezt már korábban jeleztük - nem fordítottak erre figyelmet. A harmadik nagy irányzat az új védekezési stratégiák kidolgozása, ezek jogi rendezése és végrehajtási garanciái.

- Hogy áll Magyarország ezen a téren?

-Itt egyáltalán nem állunk rosszul. Az országgyűlés május 29-én fogadta el a 2007. évi LX. törvényt az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye és annak kiotói jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről. Ebben új elemként megjelenik a nemzeti éghajlat-változási stratégia elkészítésének kötelezettsége, amit egyébként három évvel ezelőtt már a VAHAVA-projektben javasoltunk. Ez a stratégia a 2008 és 2025 közötti időszakra szólna, és egyaránt helyet kap benne a kibocsátáscsökkentés, valamint az alkalmazkodás. Vagyis nálunk már törvényben is megjelent, hogy szükség van ezekre az intézkedésekre. A törvény amúgy kimondja azt is, hogy a stratégiát a mindenkori kormánynak kétéves nemzeti klímaváltozási cselekvési programra kell konvertálnia. A jogi szabályozás előkészítése, illetve a tartalmi részei vonatkozásában tehát úgy látom, Magyarország az élmezőnybe tartozik. Ráadásul - és ez számomra nagyon kellemes meglepetés volt - a törvényt a parlament 309 honatya részvételével egyhangú igennel, tartózkodás nélkül megszavazta.

#page#

- Ezek a problémák azonban nem új keletűek. Ön mát 2002-ben, a Johannesburgban tartott Föld-csúcsot követően sürgette a fenntartható fejlődés stratégiai elkészítését. A tudomány képviselőihez azonban eddig nem csatlakoztak a politikai élet szereplői. Miért került előtérbe az alkalmazkodás és védekezés akcióterve éppen most?

- A világ nagyon lassan dönt. A kiotói gondolat - vagyis hogy egyáltalán legyen valamilyen nemzetközi kibocsátásszabályozás - 1986 körül a Brundtland Bizottságban merült fel, de csak 1992-ben Rióban született meg az éghajlatváltozásról szóló keretegyezmény. Ebben nem volt konkrét kötelezettségvállalás, csak a szándékot deklarálták. Utána öt évig vitatkoztak, míg végül 1997-ben, Kiotóban néhány ország elfogadott egy kibocsátáscsökkentésről szóló programot. Most talán felgyorsulnak a folyamatok, hiszen a klímaváltozás nyilvánvaló módon egyre nagyobb gondokat okoz. Az, hogy a légkör CO2-tartalma nő, nem hat közvetlenül az emberek egészségére, nem érezzük. Ugyanakkor a megemelkedett koncentráció következtében a légkör energetikai egyensúlya felborult, ami szélsőséges időjárást idéz elő. Persze eddig is léteztek ilyen régiók, hiszen a Szahara sem a klímaváltozás következtében alakult ki. Az elmúlt száz évben azonban nagyon megnövekedett a meteorológiai extrém esetek száma és intenzitása. Másrészt - és erre még kevéssé figyelünk oda, pedig nagyon fontos tény - nemcsak a klíma, a társadalmunk is megváltozott. A hőhullámok nyáron főleg a nagyvárosokban fejtenek ki negatív hatást, és kevésbé érzékelhetőek a szellősebb, zöldebb kisvárosokban. Nos, száz évvel ezelőtt a lakosság körülbelül huszonöt százaléka élt városban, ma ötvenöt. Tehát ugyanaz a negatív hatás egy ország népességének kétszeresét érinti. A jégeső sem új, csak éppen több autóban, épületben tud kárt tenni, és a helyreállítás is egyre többe kerül. A szélviharok az elektromos távvezetékekben tudnak óriási pusztításokat okozni. Hasonló jelenség száz évvel ezelőtt is előfordult, de akkor nem volt hárommillió háztartásban hűtőszekrény, mélyhűtő tele élelmiszerrel. Ma egy nagyobb regionális áramszünet lebénítja a tömegközlekedést, és felborítja a munkavégzést, másrészt hihetetlen értékű élelmiszer megy tönkre a háztartásokban. Ma 6,5 milliárd ember él a földön, és számuk 2050-re várhatóan 8,5 milliárdra bővül. A struktúrájában, létszámában, életformájában megváltozott társadalom tehát sérülékenyebbé vált. Ez a hatás hozzáadódik a klímaváltozásból eredő negatívumokhoz, és a világnak erre a kettős kihívásra kell válaszolnia.

- A most megfogalmazott uniós alkalmazkodás is ezt célozza?

- Ez tulajdonképpen egy összefoglaló szó. Benne van a megelőzés, például, hogy árvízvédelmi területeken meg kell emelni a gátakat, a károkkal szembeni védekezés és a helyreállítás az olyan társadalmi csoportoknál is, ahol önmaguktól nem képesek visszarendeződni a normális életre. Ott szolidaritási alapon kell segíteni.

- Ma már gazdasági tényező a védekezés és megelőzés is. Készültek-e számítások az alkalmazkodás költségére vonatkozóan akár globálisan, akár az Európai Unión belül?

- Ez a klímaprobléma hiányterülete. Részletes közgazdasági elemzések sem a költséghatékony kibocsátáscsökkentésről, sem a költséghatékony védekezésről nem készültek. Ezt pótolni kell, a feladat a most kiadott Zöld könyvben is megjelenik. Nagyon hozzávetőleges számítások azért léteznek; eszerint körülbelül a bekövetkezett kár helyreállítási költségének egynegyede elég lenne megelőzésre.

- Milyen forrásokat tud ehhez hozzárendelni az unió?

- Nincsenek konkrét tervek. Halványan már évekkel ezelőtt felmerült egy uniós szolidaritási alap létrehozásának lehetősége, és ez a gondolat most újból megjelenik a Zöld könyvben, igaz, nem javaslatként. Mi, azaz a magyar véleményezők, viszont javasolni fogjuk egy ilyen, nagyrészt természeti katasztrófák következményeit orvosló alap létrehozását. A jelenlegi megoldás idehaza és az unióban is az elemi károkra kötött biztosítás. Ennek a továbbfejlesztésén is érdemes gondolkodni például úgy, hogy - az agrárkár-enyhítési alap struktúrájához hasonlóan - párosul az állam és az egyén kockázatviselése. De felmerült a kötelező biztosítás lehetősége is, különösen a nagyon értékes mezőgazdasági kultúrák esetében. Az viszont már kommunikációs feladat, hogy a pluszkiadás szükségességét megértsék a gazdák.

- Sokszor hallani a klímaváltozást tagadók hangját. Ez nem lassítja a védekezést?

- Amikor Einstein megalkotta a relativitás elméletét, sokan kételkedtek benne. Ki emlékszik ma ezekre a megnyilvánulásokra? A tudományban az a szép, hogy mindig vannak kétkedők. Ők ebben az esetben nem a hőmérséklet-változás tényét tagadják, sem a védekezés szükségszerűségét, hanem azt, hogy a jelenség hátterében az emberi tevékenység áll. Ez a nézet abból indul ki, hogy a földtörténet során többször voltak nagy klímaváltozások, és lehetséges, hogy ma is egy ilyen ciklusban vagyunk. A tanokat hirdetők azonban semmilyen bizonyítékot nem tudnak letenni arra nézve, hogy 6,5 milliárd ember fogyasztása és termelése nem hat a légkörre és az időjárásra. Aki azt mondja, hogy az emberiségtől független természeti tényezők okozzák a felmelegedést, meghirdeti a passzivitás elvét, utat enged az eddigi pazarlásnak, felelőtlen létezésnek. Akkor viszont beleütközünk egyéb korlátokba: véges mennyiségben áll rendelkezésünkre az olaj vagy az ivóvíz például. Vagyis, akik azt vallják, hogy nem emberi tényezők állnak a klímaváltozás hátterében, a fenntartható fejlődés elméletét is negligálják. Nem lehet nem tudomásul venni, hogy ez a világ más, mint százötven évvel ezelőtt volt.

#page#

- Fenntartható-e a világ jelenlegi fogyasztási és termelési struktúrája?

- Egyértelműen nem. Az üzleti szféra azonban ma még kevésbé érzi, hogy ebben a kérdésben neki is lépnie kell úgy, hogy a fenntartható oldalon talál profitot. Egy áramszolgáltatónak nem érdeke, hogy az emberek kevesebb energiát használjanak, az olajgyáraknak pedig, hogy az alternatív üzemanyaggal hajtott járművek terjedjenek. Hacsak nem maguk a cégek váltanak a megújuló energiaforrások irányába. Ez alapvetően politika, erkölcs és előrelátás kérdése.

- Előfordulhat-e, hogy élhetetlenné válik a föld?

- Belátható időn belül a klímaváltozásból kifolyólag, úgy gondolom, nem. Olyan események persze várhatóak, hogy ma még élhető területek elnéptelenednek a megváltozott körülmények között. A tengerszint emelkedése például érinthet néhány csendes-óceáni szigetet vagy Hollandiát. Ahol azonban van pénz, megoldható a védekezés.

- Ez azt jelenti, hogy a szegény országokat jobban sújtják az éghajlatváltozásból eredő negatívumok?

- A gazdag embernek és a szegénynek is van télikabátja; a gazdagnak drágább, a szegénynek olcsóbb. Ha ellopják a kabátokat, a gazdag biztos, hogy előbb tud újat venni, annak ellenére, hogy az ő kabátja többe kerül. Sajnos, az országok, illetve az egyes társadalmi csoportok nem tudnak egyformán reagálni a klímaváltozásra.

- Megfékezheti-e a világ az éghajlat kedvezőtlen irányú változását?

- Azt kell, hogy mondjam, igen. De arra is van esély, hogy nem sikerül. Ha a kiotói megállapodás tető alá hozása ilyen hosszú ideig tartott, és ilyen kevés kötelezettséggel járt, akkor most a globálisabb szinten hozott tízszeres csökkentési vállalások megvalósulása is lehet kérdéses. Esély persze van. A fő problémát azonban Kína, India és Brazília jelentik. A szegény országok sem akarnak örökre fejlődő státusban maradni, a jólét kialakításához viszont több energiára van szükségük. De úgy vélik, amit a gazdagok elrontottak, javítsák is meg. Ez lesz a következő évek legjelentősebb nemzetközi diplomáciai problémája.

- Mit tehetünk mi mint nemzet és mint egyén?

- A védekezés nemzeti feladat, senki nem fog helyettünk cselekedni. A kibocsátáscsökkentés is nemzeti feladat, igaz, ez már globális érdek, hiszen a légkörön keresztül minden ország függ a másiktól. Nagyon fontos, hogy a nemzetközi kötelezettségeinkben vállaltakat mindenképpen időben és megfelelő színvonalon hajtsuk végre; ezzel talán másokra is ösztönzőleg hatunk. Az egyén szintjén, azt hiszem, mindenkinek a szűken vett közösségére, a háztartására kell koncentrálnia, és gondoskodnia arról, hogy kevesebb energiafelhasználás mellett ugyanolyan vagy akár jobb színvonalon éljen. Ez jelentheti azt, hogy fél órával korábban megyek aludni, és kapcsolom le a lámpát, energiatakarékosra cserélem az izzót, illetve más fogyasztókat, energetikai berendezéseket, meg korszerűsítem az otthonom fűtésrendszerét, tökéletesítem a szigetelést. De idetartozik a beszerzés is. Nem minden esetben kell olyan árut megvenni, amelyről tudom, hogy a másik kontinensről hozták ide. A legelrettentőbb példa számomra az volt, amikor az egyik üzletben új-zélandi vöröshagymával találkoztam. Az egyének tudatos fogyasztóvá válásában szerintem nagyon nagy tartalékok rejlenek a klímaváltozás megfékezését illetően.