1992 környékén, amikor a LAN (local area network, helyi hálózat) rövidítést még a számítástechnikai újságokban is kifejtették, felbukkant Magyarországon egy termék, úgy hívták, LANtastic. PC-ket lehetett közvetlenül egymáshoz kapcsolni hálózati csatolókártyák és egy kicsiny, gyors, tárrezidens (a memóriában maradó) szoftver segítségével. Úgy működött, mint ma az „igazi” hálózatok: telepítsük a szoftvert, és dugdossuk össze a gépeket, amelyek némi konfigurálás után „látni” fogják egymást: közösen használhatják erre felajánlott erőforrásaikat, azaz a merevlemez egyes részeit és a nyomtatókat. (Az egyik vád a Microsoft ellen az, hogy a sok, operációs rendszerbe épített szolgáltatás kiszorítja a piacról a hasonló szolgáltatásokat külön kínáló cégeket… Kétségtelen, hogy a LANtastic ma, bár létezik, lényegében teljesen ismeretlen, nem jegyzett, jóformán csak ingyenes próbaverzióként létező terméke egy SpartaCom nevű cégnek.)

A lényeg, hogy a LANtastichoz adtak egy bővítőkártyácskát, amelybe egy telefonkagyló csatlakozott. Ha ezt is beüzemelték a hozzá tartozó szoftverrel együtt, akkor a hálózatba kapcsolt PC-k kezelői beszélgetni is tudtak egymással – ha éppen a gépüknél voltak. Ennyi.
A hálózatnak (és a számítógépnek) teljesen mindegy, hogy az a digitális adat, amely a vezetéken (vagy infra- vagy rádióhullámon) közlekedik, a raktárkészletet, rendelési számokat vagy éppen hangot hordoz, a fogadó értelmezi az 1-esek és 0-ák sorozatát.
Kézenfekvő, hogy az interneten is lehet hangot továbbítani. Ahogy a közismert Napster zeneelosztó működött (sajátos szoftver segítségével egy szerveren át adták-vették a digitalizált dalokat a népek, amíg a felháborodott jogtulajdonosok – leginkább a műsoros CD-ket forgalmazó cégek – be nem záratták), két, arra alkalmas, hangkártyával, hangszóróval és mikrofonnal felszerelt PC tulajdonosa is beszélgethet egymással a weben. A dolgot Roger Wilco néven lehet fellelni (rogerwilco.com), a szoftver ingyenes és letölthető, leggyakrabban hálózatos játékok játszása közben verbális kommunikációra (beszélgetésre, fenyegetésre, indulatok közvetítésére) használják.

Némi technológia

Szigorúan szakmai szempontok szerint a Roger Wilco nem VoIP, hanem „voice over internet”, az adatok (hang)átviteléhez más módszereket használnak, mint a „voice over internet protocol” (VoIP) esetében.
Az internet, pontosabban a World Wide Web a TCP/IP karaktersorozattal jellemzett módszert használja, amely a küldendő adatokat csomagokra bontja, a csomagokra ráírja, hogy honnan jönnek, hova kell eljutniuk, és hányadikak abban az adathalmazban, amelyből keletkeztek, majd elindítja azokat a világhálót alkotó számítógépekre. Azok pedig addig adogatják egymásnak, amíg kivétel nélkül az összes csomag – jellemzően sok, különféle útvonalon – meg nem érkezik a célállomásra, amely azután a csomagokból visszaállítja az eredeti adatokat, bitről bitre pontosan. Meglehetősen leegyszerűsítve: a csomagokra bontást az IP (internet protocol jelentésű) betűk jelentik, a feltétel nélküli célba juttatást és a tökéletes visszaállítást pedig a TCP (transfer control protocol, azaz átvitelvezérlő protokoll jelentésű) betűk.

A csomagokat a VoIP esetében is az IP állítja elő, de az átvitelre az UDP (user datagram protocol) betűkkel jellemzett, a TCP-nél lényegesen egyszerűbb (és gyorsabb, és kevesebb pluszadatot hordozó) módszer szolgál. (Szakértő olvasók számára: ehelyütt nem kívántuk bonyolítani a leírást az OSI rétegek, valamint a csomagok és datagramok közötti különbségek taglalásával.) Előnyei nyilvánvalók, hátrányai is: nem abszolút biztos, hogy minden adat megérkezik, mégpedig sértetlenül a célállomásra, amely maga dönthet arról, hogy ilyenkor mit tesz. Újrakéri a hibás csomago(kat), mert azt azért „tudja”, hogy nem tökéletesek, vagy sajátos hibajavító eljárások szerint közelítőleg pótolja azokat. Hangok, fotók, mozgóképek esetében nincs szükség teljes visszaállításra ahhoz, hogy a fogadóállomás (és természetes használója) kellő hűséggel értelmezhesse a küldeményt.

Használat

Egy internet-hozzáféréssel felszerelt dolgozó naponta több tíz megabájtnyi adatot fogad szerte a világról – ingyen. Micsoda kellemes dolog lenne, ha ezek között például távolsági telefonhívások digitalizált hangjai lennének! Amint a VoIP szolgáltatók ajánlataiból kiderül, pontosan ez a fő kínálatuk: a hagyományos telefontarifák töredékéért lehet akár más földrészeken levő cégekkel hangkapcsolatot teremteni.
Azok a cégek, amelyek a számítógép-telefon integrációt komolyabban gondolják, infrastruktúrakorszerűsítés alkalmával egységes eszközrendszert állíthatnak üzembe az adat- és telefonhálózat üzemeltetéséhez. Természetes, hogy a VoIP eszközszállítók felkészültek erre, és hálózati termékeiket – útválasztókat, kapcsolókat, központokat – alkalmassá tették a hang- és egyéb természetesadat-forgalom bonyolítására. A bevezetőben említett LAN telefont a VoIP technikában IP telefonnak nevezik, ugyanúgy néz ki és működik, mint egy „igazi”, de szokvány helyi hálózati eszközként lehet felügyelni, mint egy nyomtatót. Ugyanattól a cégtől származhatnak a hálózati és a cégen belüli kommunikáció eszközei, aminek vannak logisztikai és költségelőnyei is.
A VoIP szolgáltatók szerény díjazás ellenében összekötik a VoIP hálózatokat a hagyományos telefonhálózattal, hogy azért ne csak egymás között kommunikálhassanak a már jól integrált szervezetek.


Előnyök és hátrányok


A digitális technika előnyei szokásosak:

- az országon belüli és kívüli távolsági hívások költségének drámai csökkenésén túl magától értetődően jut magas (adott esetben garantált) minőségű internetkapcsolathoz a felhasználó, ami a szervezet e-businessbe lépését elemien segíti. Sőt, amikor a cég elszánja magát üzletmenete internetes alapokra helyezésére, célszerű is a VoIP lehetőségeket kiaknázni;

- számos, a hagyományos technikával nem, vagy csak külön költségek árán szerezhető szolgáltatást kapunk (mellékáthelyezés szinte automatikus, konferenciahívások stb.);

- könnyebb és olcsóbb a bővítés, nincs különösebb akadálya a képi kommunikáció (videotelefon, -konferencia stb.) bevezetésének;

- ugyanazok a felügyeleti eszközök és személyzet szolgál az adat- és az egyéb kommunikációs hálózat üzemeltetésére.


Van néhány apró hátrányuk is a VoIP rendszereknek:

- a nem teljes adat-visszaállítás miatt a hangminőség időnként rosszabb, mint a hagyományos telefoné (általában azt lehet elvárni, mint a mobiltelefon esetében: néhány szótag időnként elvész, késik a válasz, visszhangosság és egyéb akusztikusan érzékelhető rendellenesség fordulhat elő stb.);

- egyes, a hagyományos telefonoknál megszokott szolgáltatást nem nyújtanak a VoIP rendszerek (például a ma gyakori, tájékoztató szöveggel kísért „betárcsázást”).
A hagyományos (bár digitális) telefonrendszerek hívei meg szokták említeni még, hogy a telefonközpontokban működő számítógépek és szoftverek nagyságrendekkel megbízhatóbbak, mert lényegesen körültekintőbben bevizsgáltak, mint a PC-s hálózatok elemei. De a számítógépek és -hálózatok hibáihoz jobban hozzá is szoktunk, jó esetben fel is készülünk rájuk. Ha pedig már semmi sem megy, ott a telefon és a fax, amelyek mindig működnek.