Az idei e-Skills konferencia fontos pontja volt, hogy a tagországok képviselői megpróbálták kijelölni az európai haladás irányát, és megfogalmazni az egyes tagországok tapasztalatai alapján a hosszú távú e-skills célkitűzéseket. Az e-skills talán e-képességekként fordítható magyarra, ami azoknak a képességeknek az összessége, amelyek lehetővé teszik, hogy a számítógép nyújtotta technológiát az átlagember a saját céljaira tudja használni, akár mint fogyasztó, akár mint a szolgáltatásokat igénybe vevő állampolgár.

- Úgy tűnik, az unió egyre nagyobb hangsúlyt fektet erre a kérdésre: 2006-ban, Thesszalonikiben elhatározták, hogy kétévente nagyszabású konferencián találkoznak a szakértők, hogy megvitassák az ezen a téren elért eredményeket. Az Európai Bizottság célkitűzéseket fogalmazott meg, 2008-at pedig az e-befogadás évévé nyilvánították. Miért került ilyen hangsúlyosan előtérbe az e-tudás éppen most?

- Egyrészt azért, mert a ma rendelkezésünkre álló digitális technológiák már olyan lehetőségeket hordoznak, amelyek mind a négyszáznyolcvanötmillió európai állampolgár életminőségének javításához hozzájárulhatnak, hasonló módon, mint anno az írástudás elterjedése, illetve a könyvnyomtatás tette. A másik fontos tényező, hogy ha az információtechnológia átszövi a mindennapokat, nagyon jelentősen javíthatja Európa versenyképességét két oldalról is. Szinte valamennyi iparág számára lehetővé teszi az iparágon belüli fejlődés dinamizmusának növelését. Mert bár leggyakrabban a számítástechnikai ipart szoktuk emlegetni, valójában azonban ma már alkalmazott technológiaként minden más iparágba is beépül az e-tudás, a digitális eszköztár.

A mosógép és a kerékpár sem jön létre számítógépes technológia nélkül, sőt a szolgáltatások terén is komoly versenytényező lehet. Gondoljunk csak az utóbbi években a repterekre kihelyezett digitális check in deskekre. Ezek javítják a szolgáltatás minőségét, miközben növelik a költséghatékonyságot. De hiába állnak ott a terminálok, ha a polgárok nagy része továbbra is inkább sorban áll az ügyfélpultoknál, hogy beszállhasson a repülőgépbe. Tehát a szűk keresztmetszet ma már nem a technológia hiánya, hanem az, hogy a lakosság igénybe tudja-e venni az új típusú szolgáltatást. Jelenleg az Európai Unió összlakosságán belül négymillió számítástechnikai szakember van, de a maradék négyszáznyolcvanegymillió lakosnak is szüksége van arra, hogy a digitális paradigmaváltás után valamilyen e-képességgel rendelkezzék. Az e-képesség hiányát nevezhetjük digitális analfabetizmusnak is. Maga az analfabetizmus szó pedig sejteti, hogy ez a társadalomból való kikerülés veszélyét hordozza magában. Éppen ezért hiába látják a szakemberek az új technológiában rejlő széles körű lehetőségeket és előnyöket, a digitális paradigmaváltás mindaddig nem tud megtörténni, amíg az a négyszáznyolcvanegymillió ember nem szerzi meg az e-képesség valamilyen fokát. Sajnos, ma még több száz millióra tehető a digitális analfabétának tekinthető európai állampolgárok száma. A legoptimistább számítások szerint is az EU lakosságának harminc százaléka semmiféle e-képességgel nem rendelkezik.

- Mit értünk e- képességen?

- A kifejezés nagyon széleskörűen értelmezhető. Az e-képesség kategóriájába tartozik, hogy a legtöbb munkavállaláshoz ma már szükség van valamilyen e-tudásra, hiszen egy áruházi pénztárgép is számítógépszerűen működik. Szélesebben gondolkodva azonban - ahogyan az imént említett reptéri példa is érzékeltetette - a puszta hétköznapi életnek is lehet eszköze. Gondoljunk csak bele, hogy például egy áruházban egy termék címkéjére milyen kevés információ fér rá. Ha viszont egy ott lévő számítógépből többletinformációhoz juthatok - például, hogy mire használható a termék, milyen más árut érdemes mellé megvenni, mit lehet főzni belőle és a többi -, ez vadonatúj lehetőségeket nyit meg a reklámipar számára, hatással lehet az áruházak és a gyártók versenyképességére, és az egyén mint fogyasztó életminőségét is javítja. De hogy ezt meg lehessen tenni egy üzletben, annak elvi előfeltétele, hogy mindenki tudja használni a számítógépet. Máskülönben diszkriminálnám mindazokat, akik nem értik az új eszközt. Az egyetemi tanulmányi rendszer, amit például a szegedi tudományegyetem már bevezetett, alapkészségként feltételezi a számítógép meglétét és az e-képességeket; e nélkül ugyanis nem lehet beiratkozni az egyetemre. Ezért nagyon fontos az az elmozdulás, ami most zajlik az unióban: a szervezet célként tűzte ki maga elé az e-képességek megteremtését, vagyis a digitális analfabetizmus felszámolását.

- Erre már eddig is számos kezdeményezés történt az egyes tagállamokban, valljuk meg, több-kevesebb sikerrel. Milyen veszélyeket hordoz, ha nem sikerül áttörést elérni a lakosság e-képességeinek elmélyítésében?

- Aki most lemarad, az kimarad. Ez vonatkozik Európa egészére, az egyes tagországokra, és az egyénekre egyaránt. A világon talán Európában a legszűkösebbek a természeti erőforrások, így a kontinens versenyképessége elsősorban a humán erőforrásában rejlik. Ha azt el lehetne érni, hogy mind a négyszáznyolcvanötmillió lakos versenyképes legyen, komoly előnyt jelentene a világban. Az egyes tagországok teljesítményében is fontos tényező az e-tudás. Gondoljunk csak Portugáliára vagy az északi államokra, hogy milyen komoly előnyt jelent számukra az e-kormányzat széles körű alkalmazása. Egyáltalán nem mindegy, hogy a cégalapítás heteket, hónapokat vagy a számítógép mögött ülve negyvennégy percet vesz igénybe. Szociológiai szempontból is jelentős veszélyeket rejt az e-képességek alacsony szintje. Kialakulhat ugyanis egy világ, amelyben a fiatalabb korosztály magabiztosan mozog, az idősebbek számára pedig idegen, esetleg félelmet keltő. Olyannyira kettészakad a társadalom, mintha külön nyelvet beszélnének, és könnyen eljuthatunk egy pontra, amikor a két réteg közötti szakadék nem áthidalható.

Az is lehet, hogy már itt tartunk. Nemrégiben írtam egy e-mailt a választókörzetemben lévő egyik polgármesternek, hogy szívesen látnék tőle egy gyakornokot. Hetekig nem választolt, majd amikor találkoztunk, és megkérdeztem az okát, azt felelte büszkén, hogy ő nem olvas e-mailt, csak postai levelet. Ezzel szemben, amikor hazamentem, a tízéves kislányom örömmel újságolta, hogy egy blogon leírta, mennyire szereti Hilary Duff amerikai színésznőt, és a sztár válaszolt neki a site-on. Gondoljuk el, hogy a munkaerőpiacon kinek lesz nagyobb az értéke. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy előbb-utóbb az, aki nem használja az új tudást, kikerül a munkaerőpiacról, hiszen a hagyományos képességek értéke jelentősen lecsökken. Ez különösen a középkorosztály számára jelent majd komoly problémát, az unió demográfiai helyzete pedig csak fokozza a gondot. Az előrejelzések szerint 2050-re az EU lakosságának negyven százaléka hatvanöt évnél idősebb lesz, és egyáltalán nem mindegy, hogy az egyre szűkülő aktív lakosságnak milyen terheket jelent majd az idősek eltartása. Ha az új eszközöket jól használjuk, olyan életminőség-változást érhetünk el, amely ezen a téren is jelentős könnyítéseket jelent. A most megszületett korosztálynak tehát elemi érdeke, hogy ahogyan az analfabetizmus megszűnt, a digitális analfabetizmust is felszámoljuk.

- Ön az e-skillsről mint általános versenyképességi tényezőről, illetve a lakosság életminőségét befolyásoló eszközről beszélt. A brüsszeli konferenciát azonban a számítástechnikai szakmát képviselő EICTA szervezte. Nincs ebben ellentmondás?

- Fontos lenne, hogy az e-programot ki tudjuk hozni az IKT cégek bűvköréből, és ne csak a számítástechnikai ipar érezze fontosnak a kérdést. Ők ugyanis a maguk eszközrendszerével csak felgyorsíthatják az e-tanulási folyamatokat, de a felmerülő kihívásokra nem tudnak teljes körű választ adni. Az e-befogadás évét az iparág kezdeményezte, az Európai Bizottság viszont elfogadta, és melléállt úgy, hogy két fő célkitűzést fogalmazott meg az e-befogadás-programok legfontosabb feladataként: a társadalom életminőségének javítását, valamint az iparágak versenyképességének fokozását. Ez mindenesetre előrelépésnek tekinthető. Azt is lényeges fejlemény, hogy a mostani konferencián már sikerült gyakorlati síkra terelni a beszélgetést. Nem pusztán célkitűzéseket fogalmaztunk meg, hanem konkrét, megvalósult vagy tervezett programokról beszélgettünk, és megosztottuk egymással az egyes országoknál bevált gyakorlatokat.

- Milyen következtetésekre jutottak a szakma és a politikai élet képviselői ezen a konferencián?

- Nagyon sok ország elmondta a saját példáját, és ezekből egyértelműen kiderült, hogy a kezdeményezések bizonyos rétegekhez eljutnak, de sehol nem sikerült a társadalom egészét átjáró programokat kidolgozni. És bár azt tudjuk, hogy Európa lakosságának harminc százaléka egyáltalán nem használja a számítógépet, arról nincsenek adataink, hogy a fennmaradó hetven százalékot milyen e-képességek jellemzik: gépel a számítógépen, vagy esetleg magasabb szinten működteti, esetleg igénybe vesz különböző szolgáltatásokat is. Bár még nem készült el a konferencia írásos összefoglalója, úgy tűnik, egyetértés született számos programban, amelyek az év során megvalósulhatnak. Nagy sikert aratott például az ICT-Night javaslat, amelynek lényege, hogy a múzeumok éjszakájához hasonló rendezvényként keressünk egy napot az évben, amikor világszerte a számítástechnikai intézmények kitárják kapuikat az állampolgárok előtt.

A konferencia egy másik fontos témája volt, hogy bár sokaknak nincs számítógépe, mobiltelefonja szinte minden európai polgárnak van. Lehet, hogy bizonyos szolgáltatásokat érdemes lenne mobiltelefonra kidolgozni, hogy annak a néhány száz millió embernek ne legyen szüksége pótlólagos beruházásra. Az is kiderült, hogy a lakosság nagy része számára még mindig nem elég egyszerűek az eszközök, és félelmet keltenek. Az iparág számára megfogalmazott elvárás, hogy a fejlesztések során a leginkább felhasználóbarát felületek és az egyszerű kezelhetőség legyenek a fő célok. A másik fontos következtetés, hogy a különböző iparágak -például az élelmiszeripar - is generálhatnának számítógép-használatot. Az egyes áruházláncok például sokat tehetnének annak érdekében, hogy a lakosság mint fogyasztó felismerje a számítógépekben rejlő lehetőségeket. Az előny pedig kölcsönös: a vásárló többletinformációhoz, a bolt pedig versenyelőnyhöz jut. Az egészségügyben vagy a helyi ügyek intézésében szintén komoly haszna lehetne - különösen az idősebbek számára -, ha elterjedhetnének az elektronikus modellek.

- Tavaly az esélyegyenlőség éve volt, és bár számtalan program megvalósult, tökéletes esélyegyenlőségről ma sem beszélhetünk. Mit vár az e-befogadás évétől?

- Egy év alatt nem lehet strukturális változásokat elérni, ám az e-képességek esetében az idő nagyon sürget, a korábban említett veszélyek bombaként ketyegnek. Ilyen jelentőségű paradigmaváltás csupán néhány volt eddig a történelemben: az írás kialakulása, 1450-ben a könyvnyomtatás feltalálása és a gőzgép megszületése. És míg korábban előfordulhatott, hogy közel négyszáz évet vegyen igénybe - például Magyarországon - az analfabetizmus felszámolása, felgyorsult világunkban nincs ennyi idő az újdonságok átvételére. A mai versenyt az a kontinens nyeri, ahol a legrövidebb idő elég a digitális írástudatlanság felszámolására.

- Hogyan tudja segíteni a folyamatot az Európai Parlament?

- Jogszabályok alkotásával, de jelentős a promóciós és véleményalkotási szerepünk is. Tény, hogy előbb-utóbb az uniónak és minden tagországának felül kell vizsgálnia a hatályos törvényeit az új lehetőségek tükrében. Most azonban még nem itt tartunk. Először a digitális írástudatlanságot kell felszámolni, és megteremteni az európai lakosság igényét az elektronikus szolgáltatásokra. Ma még úgy tűnik, nagy a félelem, és kevesen látják csak a digitális világban rejlő előnyöket.

- Mennyi időnk van az alkalmazkodásra?

- Legfeljebb egy emberöltő, azaz huszonöt év. Ám amelyik ország gyorsabb, az győz a globális versenyben.