Az Európai Unió sajátos világában ma már 25 ország és számos gazdasági szereplő érdekeinek kell összhangba kerülniük. Egyes területek – ilyenek például az agrárkérdések – a már évek óta bejáratott mechanizmusok alapján működnek, mások viszont éppen egy problémás ügy vagy némi nyomásgyakorlás hatására kerülnek a brüsszeli döntéshozók figyelmének középpontjába. Mert bár a gazdasági szabályok jelentős része adott esetekből fejlődik ki, az, hogy pontosan mivé lesz, nagyban függ az ügyben megjelenő érdekképviseletek fellépésétől. Így érthető, hogy a lobbizásnak az unióban rendkívül jelentős szerepe és mára kialakult kultúrája van. Annak, hogy egy ország érdek-képviseleti szervei, cégei és civil szférája ezt mennyire veszik komolyan, pénzben mérhető – jóllehet nehezen kimutatható – pozitív, illetve negatív hozama van.

Lobbisták telefonkönyve

Brüsszelben nem nehéz lobbistát találni: külön telefonkönyv gyűjti össze a sok száz szakmai szövetséget és kommunikációs céget, amely erre a tevékenységre szakosodott. Az egy-egy szakmai csoportot – farmereket, cukoripart, gépgyártást stb. – képviselő szervezetek hivatalosan is jelen vannak a döntéshozatali mechanizmusban, míg a kifejezetten lobbizásra alakult cégek megbízás alapján működnek, és egy-egy vállalatot vagy vállalatcsoportot képviselnek. A mezőny éllovasainak, a három-négy legnagyobb lobbicégnek a bevétele meghaladja az évi 100 millió dollárt.

– A cégek már az első pillanatban megjelennek, amint megszimatolják, hogy a megbízójukat érintő téma kerülhet napirendre, és „rátapadnak” a feladatra, hogy minél több információhoz jussanak – mondja Vass László, a Budapesti Kommunikációs Főiskola főigazgatója, aki a közgazdasági egyetem lobbista szakképzésének vezetője. – A közelmúltban például az unió úgy döntött, hogy egy élelmiszer-egészségügyi központot hoz létre. Az intézmény megszerzéséért nagy vetélkedés indult Helsinki és Párma között, és mindkét város hivatásos lobbicéget bízott meg a siker érdekében. Végül, az erőteljes lobbizás hatására, is a high-tech technológiát letelepítő központ az élelmiszeriparáról kevésbé híres Helsinkibe került, de a sonka városába is jutott a fejlesztésből. Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyakran kerülnek az unió napirendjére, mint ahogyan jelenleg a schengeni határellenőrző központ létesítésének helye – amiért mi, magyarok is harcba szálltunk – is lobbizás tárgya.

Lemaradásban vagyunk

Igaz, az eszközeink még közel sem olyan kiforrottak, mint uniós társainké, sőt! Ahogyan Vass László fogalmaz: lemaradásban vagyunk, aminek a hátterében több minden húzódik.

Felkészülés helyett sokan még mindig inkább a „lobbizás” kifejezés rossz mellékízével foglalkoznak, miközben az érdekérvényesítés és a korrupció két teljesen külön fogalom. Magyarországon mégis gyakran összemossák a kettőt. Topolánszky Ádám, az ATCO Solutions Kft. lobbi- és tanácsadócég ügyvezetője, az Első Magyar Lobbi Szövetség alapító tagja a törvényi szabályozás hiányát teszi felelőssé ezért. Jelentős előrelépés, hogy a közelmúltban a szövetség megfogalmazta a lobbizás etikai kódexét, amelyet hamarosan nyilvánosságra hoznak. Ennek alapján talán a törvény is megszülethet – állítja a szakember, és hozzáteszi: amúgy lobbi nélkül nincs igazi demokrácia, hiszen ez a civil szféra meghosszabbított keze, amellyel képes elérni a törvényhozókat.

A másik problémára is talán lehet azt mondani, hogy sajátosan magyar: regnáló kormánytól függetlenül hiányzik a kormányzat és ellenzék együttműködése, így pedig gyakorta a gazdasági kérdések is politikaivá válnak.

– Ez erősen nehezíti a lobbiszakma munkáját, már csak azért is, mert hiába beszélünk gazdasági lobbiról, az egyáltalán nem választható el a politikától. A tevékenység ugyanis éppen a politikai szféra felé irányul – hangsúlyozza Topolánszky Ádám.

Csakhogy vannak esetek, amikor egy magasabb szinten a különböző politikai csoportoknak közösen kell fellépniük. És a brüsszeli jelenlét ilyen.

Alkuk és összefogások művészete

Az unióban iparági vagy régióérdeket lehet sikeresen érvényesíteni. A közösség működési logikája ugyanis az, hogy támogatási politikájában vagy a tagállami alatti (regionális, helyi) vagy feletti (EU-közpolitikai) szintet veszi figyelembe, vagyis az európai érdekek nyerhetnek teret. A lobbisták ennek megfelelően eleve nemzetközi szinten mozognak: egyrészt koalícióban lépnek fel az azonos érdekek alapján másokkal, másrészt paktumokat kötnek olyanokkal, akik az adott kérdésben semlegesek, de megnyerhető a támogatásuk. Ezt persze – mint Vass László hozzáteszi – előbb-utóbb viszonozni kell.

Az EU döntéshozatalát jelentősen befolyásoló brüsszeli lobbizás tehát az alkuk és összefogások magas szintű művészete. Olyannyira, hogy ha egy adott ország valamely ágazata, régiója, közössége szeretne elérni valamit, ahhoz nemzeti és nemzetközi szinten is támogató koalíciókat kell építeni. Ezt pedig az érintett országok kormányzati szinten is támogatják!

A gyakorlat bebizonyította, hogy a legsikeresebben lobbizó országok a kétoldalú és uniós diplomáciai kapcsolatokat éppúgy kihasználják, mint a gondosan kiépített kormányzati és civil intézményrendszereket a hatékony fellépés érdekében. Skócia Európa Háza például Brüsszelben minden, skót érdekekben lobbizó számára infrastruktúrát, információs szolgáltatást kínál, a fenntartását pedig PPP (public-private partnership)-alapon – a köz- és a magánszféra együttműködésével – finanszírozzák.

Mindez azonban pártpolitikától függetlenül tud csak működni. A hazai érdekeket képviselő szférának is ebbe a közegbe kell beilleszkednie, ez azonban folyamatos jelenlét és előre tisztázott célok nélkül nem megy.

Fájdalmas példák

Tévedés lenne azt állítani, hogy a hazai lobbi nem jelent meg Brüsszelben, még csak azt sem állítják a szakértők, hogy a most csatlakozott országokhoz képest lemaradásban lennénk – más persze a helyzet a tizenötöket illetően –, gondok azonban vannak.

A 2000-ben megnyílt brüsszeli Régiók Háza például kiváló kezdeményezés. A Hans Beck által vezetett költségvetési intézmény évi 200 millió forinttal gazdálkodik; feladata a magyarországi régiók képviselete. A kérdés csak az, hogy milyen feladatok hárulhatnak az irodára. Pedig ebben az esetben sem szakértelemben, sem a lobbizáshoz nélkülözhetetlen kapcsolatokban nincs hiány, megbízásokban azonban igen.

– Különösen fájdalmas példa a hazai agrárhelyzet. A rendszerváltás óta eldöntetlen stratégiai alapkérdések most már az unióban is nehezítik az ágazat érdekeinek képviseletét. Ahhoz ugyanis, hogy az említett brüsszeli adok-kapok kapcsolatrendszerben sikeresen lehessen koalíciókat kötni, biztos hátországra van szükség. Feltehetően számos európai – például lengyel – gazda küzd a magyarokéhoz hasonló gondokkal, magányosan azonban az EU-ban nincs perspektíva. Tehát lobbizni csak úgy lehet, ha tisztázottak az érdekek, amelyek alapján a kormányzat és az ellenzék összehangoltan dolgozik. Egyező szándék hiányában nincs mihez partnert találni – vélekedik Vass László.

A hazai hiányosságoknak, politikai hibáknak az unióban áruk van. A jó érdekérvényesítés bizony komoly pénzeket jelent egy ország számára az EU támogatási mechanizmusában. Ugyanakkor mint tagállamnak alkalmazkodnunk kell a mi javaslatunkat nem figyelembe vevő döntésekhez is, ami adott esetben sok pénzébe és energiájába kerülhet a szóban forgó szektornak.

– Akár sikertörténetté is válhatott volna például a Horvátország felé menő autópálya. Ebben az esetben a magyar európai parlamenti képviselők lobbizása is sikeres volt. Csakhogy a magyar kormány nem vette fel az unió tempóját, így az erre fordítható pénzt mégse kaptuk meg – mondja Vass László.

Igaz, az unióba alig egy hónapja léptünk be, az érdekérvényesítés – avagy kapcsolatépítés – területén már jóval korábban lehetett volna lépeseket tenni, és akkor ma előrébb lennénk. Az ehhez szükséges intézményrendszer felépítése sokba kerül – és valószínűleg se vállalkozói tőke, se kormányzati támogatás nélkül nem megy –, de a hozama is jelentős.

Amúgy a Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán – olcsóbban – az egyes ágazatok itthon is megtapasztalhatják a lobbizás lényegét. Azok a célok ugyanis, amelyek legalább egy mondattal nem kerültek bele, nem nagyon számíthatnak EU-forrásokra.