Azzal, hogy a magyar gazdaság fejlődése évek óta remekül halad, minden szakértő egyetért. A GDP növekedése az utóbbi években töretlen volt, rendre felülmúlta az Európai Unió régi tagországaiban tapasztalható bővülést. Idén a második negyedév során a - naptári hatástól megtisztítva - 4,1 százalékos volt a növekedése hazánkban, szemben az eurózónában tapasztalt 2,4 százalékos éves bővüléssel, amely mérték egyébként 2001 első negyedéve óta a legnagyobb. Igaz, ugyanez a számpár a megelőző három hónap során még 4,6, illetve 2,0 százalékot mutatott, vagyis némileg zárul az olló hazánk és az eurózóna teljesítménye között.
A siker útjai
A jövő ugyanakkor már nem tűnik ennyire rózsásnak. Az Ecostat legutóbbi elemzése szerint a GDP idén 3,9, jövőre 2,3 százalékkal bővül, az export 13,6, illetve 8,6, míg az import 10,2, illetve 7,6 százalékkal emelkedik. Az éves átlagos infláció ebben az évben 3,8, 2007-ben pedig 6,3 százalékos lesz. A jelentés szerint a második félévben a lendület viszi majd az átlagkeresetek növekedését, az év egészében a bruttó bérek 7 százalékkal, a nettó bérek pedig 6 százalék feletti ütemben nőnek.
Mindehhez hozzájárul az, hogy a magyar gazdaság eddigi fejlődése csak az unió alapító tagországainak teljesítményét tekintve tűnik szépnek, hiszen az újonnan csatlakozott országok közül idén már sereghajtók voltunk - Lengyelországgal egyetemben - a gazdasági fejlődés terén.
Könnyű utólag azon elmélkedni, miért is fejlődött olyan torz irányban a magyar államháztartás szerkezete, miközben a gazdasági növekedés az uniós szakértők elismerését is kivívta. Tény, hogy az alacsonyan tartott minimálbér, illetve munkaerőköltségek, a betelepülő vállalatoknak nyújtott adókedvezmények vagy éppen az eva, mind kedveztek a vállalkozói kedv fejlődésének az országban. A legtöbb pénzt felemésztő nagy ellátórendszerek reformja, ami rendkívül súlyosan érintette volna a választópolgárok hangulatát, nem történt meg viszont. De nem szűnt meg a különféle adó- és járulékkedvezmények rendszere sem, mint ahogyan az államilag finanszírozott intézmények strukturális résein is milliárdok folytak el.
Így fordulhatott elő, hogy két évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás után előállt az a helyzet, hogy a négy fő maastrichti kritérium közül az újonnan csatlakozott országok mindegyike legalább kettőt már teljesített, míg Magyarország egyet sem. Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója elismerte, hogy látványos változást lehetne elérni ezen a téren, ha sikerülne csökkenteni az államháztartási deficitet.
Átmentünk
Pedig az unió mindent megtesz azért, hogy támogassa a magyar költségvetés nehéz napjainak átvészelését. Az Európai Bizottság szeptember végén végre elfogadta a magyar konvergenciaprogramot, igaz, leszögezte, hogy annak szigorú végrehajtása kulcsfontosságú a célok teljesítéséhez. Joaqín Almunia pénzügyi biztos a döntést kommentálva üdvözölte, hogy a programban most reális, konkrét intézkedések szerepelnek.
Az elemzők pedig felsóhajtottak, hiszen Magyarország elkerülte a legrosszabbat, vagyis azt, hogy a gyenge egyensúlyi mutatók miatt valamilyen formában szankcionálja az unió. Ezt mellesleg a Görögországgal sem tették meg, amely az eurózóna tagjaként 2,0 százalékos államháztartási hiányt jelentett Brüsszelnek, miközben a valós adat az olimpiához kapcsolódó kiadások miatt a 4,6 százalékos szintet is megütötte.
Az EU tehát figyel, és kivár, Magyarország pedig ígéretet tett arra, hogy évente kétszer hűen beszámol a konvergenciaprogram alakulásáról. De ami a legfontosabb: már semmi nem akadályozza azt, hogy Magyarország 2007 és 2013 között lehívja az uniós fejlesztési alapokból számára megszavazott mintegy 8000 milliárd forintnyi forrást.#page#
Húzóágazat
Az unió azonban, a jó időzítésnek köszönhetően, spontán módon is segíti hazánk fejlődését.
Az utóbbi évekre jellemző volt, hogy a magyar gazdaság növekedése nagyjából 2 százalékkal múlta felül az eurózónáét, ahol a legnagyobb gazdasági erejű országokban is épp a magas munkanélküliség, az elöregedő társadalom és a jóléti intézményrendszerek elképesztően nagy kiadásai jelentik a legnagyobb problémát. A megszorító intézkedések hatására ugyan nyilvánvalóan csökkenni fog a magyar GDP bővülésének üteme, azonban ezt néhány tényező ellensúlyozza. A fogyasztásból származó GDP-növekedés mérséklődik majd, ez azonban magával hozza az import zsugorodását is. Ezzel szemben az eurozóna konjunkturális helyzetének javulása nyilvánvaló előnyökkel jár a magyar export számára, amely 80 százalékban erre a piacra termel. A külkereskedelmi egyenleg javulása tehát - különösen az euró/forint árfolyam erősödésével - jó néhány százalékpontnyi súllyal számíthat be a következő évek GDP-mutatóinak kiszámításkor.
Barcza György, az ING Bank makroelemzője emlékeztetett a kormány 2004. évi, óvatos kiigazítást célzó lépéseire, amelyeknek lassítaniuk kellett volna a magyar GDP-növekedést, ehelyett, a világgazdasági folyamatokkal párhuzamosan, a hazai gazdaság még magasabb sebességbe kapcsolt. Igaz, két évvel ezelőtt még Kína és az Egyesült Államok gazdasága is komoly expanzióval dicsekedhetett, ami áttételesen hazánkra is hatott, míg idén Nyugat-Európa és Japán volt képes a korábbi évek gyengébb teljesítménye után komolyabb gazdasági növekedést produkálni.
Török Zoltán, a Raiffeisen szakértője úgy vélekedett, hogy jövőre már nem gyorsul tovább az eurózóna gazdasága, a bővülés megáll az éves 2,5 százalékos szinten. Ám a növekedése - Magyarország szerencséjére - nem áll meg, hanem beáll várhatóan egy 2 százalék körüli szintre, ami egyrészt az unió korábbi éveihez képest még mindig viszonylag gyors, a már említett importcsökkenéssel együtt pedig komoly nettó exportelőnyhöz juttathatja hazánkat.
Kikerülhető kockázatok
Így tehát a külső környezet meglehetősen jó táptalajt nyújt ahhoz, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett reformok úgy menjenek végbe, hogy ne állítsák teljesen meg a gazdasági fejlődést. Török Zoltán szerint egyébként az Új Egyensúly program ugyan rejt bizonyos kockázatokat, de az első két év mindenképp keresztülvihető. Ha megkörnyékezi a programot a felpuhulás vagy a teljes elbukás veszélye, az inkább a négyéves ciklus második felére várható.
Pontos számadatokat tehát lehetetlen jósolni, hiszen a belföldi helyzeten túl számos külföldi tényező is meghatározza a következő évek gazdasági mutatóit. Nem is beszélve a politikaiakról, amelyek racionális döntések egész sorát tudják kiváltani, vagy megfojtani a pillanatnyi igények nyomán, ám ezek kitárgyalása kívül esik e cikk témáján. Azt azonban minden törvényalkotónak, munkáltatónak és adófizetőnek illik elismernie, hogy ez az a pillanat, amikor már nem lehet tovább feszíteni a húrt, sem hazai, sem uniós szinten. Az ígérgetés és számmisztika évei után kénytelenek vagyunk belátni, hogy csak az értelmes és átgondolt reformok, az ésszerűen elköltött adóforintok segíthetnek abban, hogy helyreálljon az (egymásba vetett) bizalom, és ne váljuk a rendszerváltás éllovasaiból sereghajtóvá.
Ahhoz tehát, hogy a hiányt csökkenteni lehessen, hozzá kellett nyúlni az adók és járulékok jelenlegi rendszeréhez, ám a deficit mérséklése mindenképp valamilyen szintű recesszióval, a GDP-növekedés lassulásával jár együtt. Hiszen az elbocsátásokhoz kapcsolódó végkielégítések komoly egyszeri kiadással járnak együtt, az adók emelése, valamint a kedvezmények megvonása pedig csökkenti a vállalkozások mozgásterét, illetve elriasztja befektetőket hazánktól.
Szakértők egy csoportja, többek közt Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a konvergenciaprogram nem alkalmas arra, hogy valódi egyensúlyba hozza a költségvetést, hiszen elsősorban a bevételi oldalon keres megoldásokat, a valódi problémákat jelentő kiadási oldal nehézségeinek legyűrése helyett. Figyelmeztettek arra is, a kormánynak arra kell törekednie, hogy ne rövid távú, populista kiigazításokkal operáljon, mert ebben az esetben öt év múlva ismét megnő a hiány. Inkább a kezdeti időszakban kellemetlenebb, de hosszú távon stabilitást biztosító döntéseket igyekezzen hozni.
Nyilvánvaló, hogy hosszú távon az adózók körének kiszélesítése és az adócsökkentés gazdaságélénkítő hatása egyensúlyba hozhatná az államháztartás mérlegét, ahogyan a társadalombiztosítási és nyugdíjrendszer fájdalmas átalakítása is meghozná a kívánt csökkenést a kiadási oldalon. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy elegendő idő áll-e a rendelkezésre ahhoz, hogy a rövid távú kellemetlen lépések megtétele nélkül is sikeresek legyenek az egyelőre meg sem hirdetett strukturális reformok. A megszorításpártiak 350 forintos euróval és a magyar gazdaság összeomlásának víziójával fenyegetnek, az ellenzők szerint azonban felesleges az unió által "diktált" szabályoknak megfelelően ugrálnunk, sőt a legradikálisabb nézetek szerint van élet az EU-n kívül is.
