Az Európai Unió és Oroszország közötti stratégiai együttműködési szerződés körüli bizonytalanság éppúgy folyamatosan téma, mint az energetika kérdésében fönnálló egymásrautaltság és ellenérdekeltség vagy a nemzetközi politika legfontosabb témáiban kialakított álláspontok hasonlósága, illetve különbözősége.
Nem kell az uniós minta
Az unió és Oroszország kiemelt fontosságú partnerei egymásnak, és nemcsak a gazdaságban, hanem a politikában is. Az "uniós trojka" rendszeresen találkozik az orosz vezetőkkel, a politikában és a gazdaságban éppúgy jogi alapokra helyezve működnek együtt, mint biztonságpolitikai, tudományos és oktatási, valamint kulturális kérdésekben. Oroszország gazdasági-kereskedelmi kapcsolataiban az EU foglalja el az első helyet, az oroszok pedig az uniónál az Egyesült Államokat és Kínát követve a harmadik helyen állnak. "A kölcsönös érdekeltség folyamatosan nő" - nyilatkozata a közelmúltban Vlagyimir Csizsov, Oroszország állandó brüsszeli képviselője.
Az Európai Unió egészen a legutóbbi időkig még egyfajta példaként is szolgált Moszkva szemében: a Független Államok Közösségének (FÁK) meglehetősen gyönge együttműködését, még papíron is alig létező integrációját éppen uniós mintára gondolták megszervezni, a minap azonban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyértelművé tette: immár nem gondolják, hogy akár az Európai Unió, akár a G8-ak együttműködési mechanizmusa másolható vagy áttételekkel követhető volna. Időről időre az orosz sajtóban - különösen amikor hosszabb távú elképzelésekről esik szó - emlékeztetnek rá, hogy a rendszerváltozás első időszakában, a '90-es évek elején még szinte közmegegyezés volt abban, hogy Oroszországnak a Nyugathoz kell integrálódnia. "A Nyugatnak azonban nem kellettünk, mert túl nagyok és túl oroszok vagyunk" - mondta az egyik legtekintélyesebb orosz politikatudós, Vjacseszlav Nyikonov.
Kétségtelen, hogy Oroszországot nem lehet sem az Európai Unió, sem pedig a NATO tagjaként elképzelni, történjenek bármilyen, a legmerészebb fantáziát is fölülmúló fordulatok. Putyin ennek okait március 25-ei cikkében egyszerűen "nyilvánvalóknak" nevezte, és ehhez nem kell semmit sem hozzátenni. De mind az unió, mind pedig az észak-atlanti védelmi szervezet tudatosan törekszik rá, hogy előremutató együttműködést alakítson ki vele - mindkettő szervezett keretek között működik, és sok pozitívumot hozott az elmúlt esztendőkben.
Mai és holnapi konfliktusok
Persze sem a közelmúlt, sem a jelen nem mentes konfliktusoktól, és nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy kimondjuk: a jövőt sem kell másként elképzelni. A magyarázat egyszerű: nemcsak azonos, hanem homlokegyenest eltérő érdekek is vannak mindkét oldalon. Meg félreértések is szép számmal.
E pillanatban például nehéz megmondani, mikor kezdődhetnek meg a tárgyalások az említett stratégiai együttműködési szerződésről. Az orosz kormánynak megvan a fölhatalmazása, az Európai Bizottság azonban Lengyelország vétója miatt híján van ennek. A lengyelek azért nem adták hozzájárulásukat, mert az oroszok hosszabb ideje nem hajlandók fogadni hústermékeiket. Az orosz állat-egészségügyi hatóságok legutóbb március végéig adtak időt a lengyeleknek a hiányosságok megszüntetésére, de alig akad elemző, aki szerint utána egy csapásra eltűnnek a felhők, és kiderül majd az ég... Ráadásul Brüsszel szerint ez az unió egészének kompetenciájába tartozó kérdés, Moszkva viszont azt mondja, szigorúan kétoldalú dologról van szó.
#page#
Lengyelország kifogásolja a Balti-tenger alatt vonuló orosz-német gázvezeték megépítését is, amelyről még Gerhard Schröder kancellársága idején született döntés, és amelyhez a német fél változatlanul ragaszkodik. Németország földgázimportjának 40 százaléka Oroszországból érkezik, és elképzelhetőnek tartják, hogy idővel ez akár 60-70 százalékra is fölmehet; a beszerzések diverzifikálása, valamint az energiafölhasználás hatékonyságának javulása ellenére Oroszország marad a német piac alapvető szállítója.
Ahogy - ha eltérő mértékben is - más piacoké is. Nem véletlenül kötöttek a németeken kívül a franciák és az olaszok is hosszú távú, 2035-ig szóló megállapodásokat az oroszokkal. Azok a cégek, amelyek nem a politikai propaganda kívánalmai, hanem kőkemény stratégiai érdekeik figyelembevételével hozzák meg döntéseiket, tisztában vannak vele, hogy Oroszország belátható ideig megkerülhetetlen beszállítója Európának. Mint ahogyan Oroszország is tisztában van vele, hogy ez idő szerint senki másnak nem tudja eladni energiahordozóit, legfőbb bevételi forrását. Később, jelentős beruházások után esetleg majd keletre is, csak éppen sokkal-sokkal olcsóbban. Kölcsönös érdek tehát az energetikai együttműködés.
Ezzel kapcsolatban talán érdemes idézni néhány mondatot Gyurcsány Ferenc március közepi moszkvai interjújából. A magyar kormányfőt az Eho Moszkvi rádió főszerkesztője, Alekszej Venyegyiktov kérdezte, szokásához híven keményen.
"- Van-e már döntés, hogy Magyarország melyik tervben fog részt venni?
- Nincs.
- Mikor lesz?
- Amikor a két tervet össze lehet majd hasonlítani. Egyelőre gyakorlatilag semmilyen részletet nem ismerünk.
- Lesz-e az ön választásának politikai motívuma is, nem csak kereskedelmi?
- Politikai csak egy szempontból lehetséges: Magyarország mint vásárló abban érdekelt, hogy ha két helyről kaphat ugyanazon az áron gázt, akkor szükségletének felét az egyikből, felét a másikból szerezze be. Tehát ha lesz választási lehetősége, akkor Magyarország abban érdekelt, hogy a másikból (is) vásároljon, hogy mérsékelje függőségét. De nem világos előttünk, lesz-e reális választási lehetőség."
Energetikai ellenérdekek
A részletekben persze jelen van az ellenérdekeltség: Angela Merkel német kancellár az Európai Unió soros elnökeként éppúgy bízik benne, mint elődei, hogy talán sikerül kölcsönösen elfogadható megoldást találni a vitás kérdésekre, például az Energetikai Charta és a hozzá kapcsolódó Tranzitjegyzőkönyv ügyében, de elődeihez hasonlóan már egy kis előrelépést is sikernek tekintene.
Az Európai Unió azt szeretné, ha liberalizálnák az orosz energiapiacot, részt vehetne a nagy lelőhelyek kiaknázásában, és hozzáférhetne a vezetékhálózathoz, mert a maximális kitermelésben és az alacsony árban érdekelt, az oroszoknak azonban a monopolhelyzet megőrzése, a továbbra is igen magas és hosszú távú szerződésben biztosított ár az érdekük. Ezért azt mondják, olyan megoldást kell találni, amely arányosan osztja el a kockázatokat a termelők, a szállítók és a fölhasználók között.
