Az Európai Unió intézményi struktúrája három alappilléren nyugszik. Kezdetekben a döntéshozatal az azt előkészítő Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa együttműködésére korlátozódott. Az európai emberek érdekeit megjelenítő - az uniós polgárok által ötévente közvetlenül megválasztott - Európai Parlament (EP) azonban évtizedes erőfeszítéseinek köszönhetően egyre több jogot harcolt ki magának a döntéshozatalban való közvetlen részvételre, s ez - bár továbbra is a tanács maradt a fő döntéshozó szerv - komoly változtatásokat eredményezett az eredeti felálláshoz képest.

Konzultáció és együtt döntés

Ma az Európai Unió döntéshozatali struktúrájában a kezdeményezés kizárólag a bizottság hatáskörébe tartozik; az ő javaslatáról, a parlament meghallgatása és bevonása után, vele közösen vagy egyedül a tanács dönt, esetenként kikérve a Gazdasági és Szociális Bizottság, illetve a Régiók Bizottsága nem kötelező hatályú véleményét.

Az amszterdami és a nizzai módosító szerződés is célul tűzte ki a döntéshozatali rendszer egyszerűsítését. Ennek következtében ma a közösségi jogalkotás lényegében négy - a konzultációs, az együttműködési, a hozzájárulási és az együttdöntési - eljáráson keresztül valósul meg. Az együttműködési eljárás alkalmazása azonban csak néhány - a gazdasági és monetáris unióval összefüggő - területre korlátozódik, míg a hozzájárulás is ritkán, néhány nagy horderejű kérdésben használt eljárás.

Mindezek eredményeként ma alapvetően a konzultációs és az együttdöntési eljárások alkalmazása jellemzi a közösségi jogalkotást.

A kettő között a fő különbség az, hogy a parlamentnek a konzultáció során csak konzultációs, véleményformáló szerepe van, míg az együttdöntésnél a tanács egyenrangú partnere a jogszabályok elfogadásában.

Azt, hogy mikor melyik metódus szerint folyik az eljárás, az alkotmány határozza meg.

Új parlament, bizonytalan bizottság

Az Európai Unió demokratikus mivoltának a záloga éppen ez a hármas egység.

A politika elvben ugyanis kizárólag az Európai Parlamentben jut kifejeződésre. Itt a tagországokból a lakosságszám arányában érkező képviselők politikai hovatartozásuk szerint foglalnak helyet. Vagyis itt érvényesül a demokráciának az a követelménye is, hogy valamilyen módon kifejezésre jusson a döntéshozásban a tagországok mérete.

A legutolsó választások után a kibővült EU tagországai összesen 785 képviselőt küldtek a parlamentbe a következő öt évre. Ők hét frakciót alkotnak, a két legnagyobb a néppárté és a szocialistáké. A parlamentben helyet foglaló képviselők hetven százaléka újként ült be a sorokba, s úgy tűnik, az eddigi megszokott szerepet is újjal váltják fel. Legalábbis ezt mutatja az az éles bírálat, sőt elutasítás, ahogyan az elnöknek a bizottság összetételére kialakított javaslatát fogadták. Egyesek azzal vádolják Barroso elnököt, hogy minden kritika nélkül meghajolt az uniós országok kormányának akarata előtt, és nem vette figyelembe az Európai Parlament várható reakcióját. A kudarc megelőzéseképpen a portugál elnök nem is terjesztette elő a névsort, időt kért az átgondolására.

Az újonnan - még nem tudni pontosan, mikor és milyen összetételben - hivatalba lépő bizottság lesz az első, amely már a nizzai szerződés rendelkezéseinek megfelelően alakul meg. Azaz mindegyik tagország egy biztost küld a testületbe - korábban a nagyok többet jelöltek -, és az elnök szerepe és hatásköre is lényegesen megerősödik, kibővül a korábbiakhoz képest. A szerződés szerint Barroso joga, hogy a bizottságon belüli szakterületeket kizárólagos hatáskörrel elossza, és hogy a tisztségekre nézve a tagállamoktól legfeljebb csak javaslatokat fogadjon el. És ő ezt júliusban, a parlamenti meghallgatásakor kifejezetten hangsúlyozta is.

Közösségi érdekek elsőbbsége

A tét nagy, hiszen az Európai Bizottság - amelyet nemritkán az unió kormányaként is szoktak emlegetni - felelős a közösségi döntések előkészítéséért.

A főigazgatóságokra és szolgálatokra tagolódó bizottság munkáját a tagállamok által megválasztott és a parlament által jóváhagyott elnök irányítja. Az operatív munka a szaktárcaszerűen működő főigazgatóságokon folyik; itt történik az EU közös politikájának kidolgozása. Az eddig húsz szakterület most huszonnégyre bővült, a munkáért felelős biztosok számának megfelelően.

Az esetek többségében a tanács és az EP kizárólag a bizottság előterjesztése alapján hozhat közösségi "törvényt". A bizottság olyannyira monopolhelyzetben van, hogy a javaslatait a döntési út bármely szakaszában visszavonhatja, ha úgy ítéli meg, hogy a tanácsi, illetve parlamenti egyeztetések során az számára nem elfogadható irányba fejlődik. Ez a garanciája annak, hogy párt- és nemzeti érdekek helyett az Európai Unió döntéseinél a közösségi érdekek érvényesüljenek.

Az is a bizottság feladata, hogy őrként felügyelje a legfontosabb döntéshozó testület, a tanács által elfogadott rendeletek és irányelvek megfelelő tagállami végrehajtását. 

Viharos hónapok

Június 17. Az unió állam- és kormányfői egy vitatkozós éjszakai párbeszédsorozat után sem jutnak egyezségre az Európai Bizottság elnökének személyéről. A felmerült nevek: Guy Verhofstadt belga kormányfő, Chris Patten brit uniós biztos, Jean-Claude Juncker luxemburgi és Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő, Pat Cox, az Európai Parlament leköszönő elnöke, Antonio Vitorino uniós biztos. Az utolsó pillanatban José Manuel Durao Barroso portugál kormányfő neve is felkerül a listára.

Június 29. A politikában jobbközépen álló Barrosót jelölik a tagállamok az Európai Bizottság következő elnökéül, aki a jelölést elfogadja.

Augusztus 12. Barroso ismerteti a feladatkörök elosztását az új bizottságban; a spanyol Joaquín Almunia: továbbra is gazdasági és pénzügyek; a máltai Joe Borg: halászat és tengeri ügyek; a görög Sztavrosz Dimasz: környezetvédelem; az osztrák Benita Ferrero-Waldner: külkapcsolatok; a szlovák Ján Figel: oktatás, képzés, kultúra és többnyelvűség; a dán Mariann Fischer Boel: mezőgazdaság és vidékfejlesztés; a litván Dalia Grybauskaité: pénzügyi tervezés és költségvetés; a lengyel Danuta Hübner: regionális kérdések; a magyar Kovács László: energetika; a holland Neelie Kroes-Smit: versenypolitika; a ciprusi Markosz Kyprianou: egészségügy és fogyasztóvédelem; Nagy-Britannia biztosa, Peter Mandelson: külkereskedelemi; a belga Louis Michel: humanitárius ügyek és fejlesztéspolitika; az ír Charlie McCreevy: belső piac és szolgáltatások; a szlovén Janez Potocnik: tudomány és kutatás; a luxemburgi Viviane Reding: információs társadalom és médiumok; a finn Olli Rehn: bővítési ügyek; a cseh Vladimir Spidla: foglalkoztatáspolitika, szociális ügyek, esélyegyenlőség; a lett Ingrida Udre: adózás és vámügyek. Alelnökjelöltek: a francia Jacques Barrot (közlekedés), a német Günter Verheugen (vállalati ügyek és ipar), a svéd Margot Wallström (intézményi kapcsolatok és kommunikációs stratégia) - ők hárman a Prodi-féle bizottságban is dolgoztak -, valamint az olasz Rocco Buttiglione (bel- és igazságügy, szabadságjogok) és az észt Siim Kallas (adminisztratív és pénzügyi ellenőrzés, csalásellenes harc).

Szeptember 27. Megkezdődik a tagjelöltek parlamenti meghallgatása. Vitát vált ki a versenyügyi biztos személye; Neelie Kroes-Smit ugyanis korábban számos nemzetközi cég igazgatótanácsának is tagja volt. Kovács László bemutatkozása is megosztja a szakbizottságot; őt szakmai felkészületlensége miatt bírálják. Rocco Buttiglionét viszont a szabadságjogi bizottság alkalmatlannak találja ókonzervatív és kirekesztő nézetei miatt.

Október 13.

A biztosi meghallgatások befejeződésével az EP nyilvánosságra hozta a szakbizottságok értékelő leveleit. A parlament vezetősége Barroso kezébe adja a döntést: vonja le a megfelelő következtetéseket.

Október 25.

Barroso ígéretet tesz, hogy hivatalba lépése után azonnal akciótervet dolgoztat ki a diszkrimináció minden fajtája ellen, és létrehozza az emberi jogok európai ügynökségét. Kiáll Buttiglione mellett, de kötelezettséget vállal arra, hogy ha valamelyik biztos nem felel majd meg a tisztség követelményeinek, lemondásra szólítja fel.

Október 26.

Az Európai Parlament véleményfelmérő szavazást tart. Ezen 50-en voksolnak a bizottság ellen, 23-an mellette, és 5-en tartózkodnak. Egyedül a Néppárt jelezte egyértelműen, hogy megszavazza a biztosokat.

Október 27.

Barroso kérésére egy hónappal elhalasztják az európai parlamenti szavazást az új Európai Bizottságról, amelynek összetételét - a hírek szerint - addig megváltoztatja. A szavazásig a még hivatalban lévő, Romano Prodi által vezetett bizottság folytatja munkáját, ideiglenes hatáskörrel.

Október 30.

Buttiglione bejelenti, hogy visszalép a biztosi jelölésétől. Helyette valószínűleg Franco Frattini külügyminisztert jelölik.

November 2.

Barroso új uniós biztos jelölését kéri. Lettországtól. Az új lett jelölt Andris Piebalgs, aki biztosként az energiapolitikát szeretné felügyelni.

November 3.