Ötven éve, hogy M. King Hubbert amerikai geológus egy tanulmányban azt jelezte előre, hogy az Egyesült Államok belföldi olajkészletei 1970 körül apadni kezdenek, és az országnak egyre inkább a nemzetközi olajpiacra kell majd szorítkoznia. A jóslat igaznak bizonyult. Ma arról folynak a találgatások, hogy a globális olajpiac mikor érkezik el egy hasonló ponthoz, vagyis oda, ahonnan már csak az olajkitermelés lassulásáról és az olajárak tartós emelkedéséről lehet szó. A mai rekordnagyságú olajár-emelkedés azonban egyelőre nem az apadó készletek, hanem egy másik fontos tendencia, az ugrásszerűen növekvő igények következménye.

A helyzet nemigen változik

A Nemzetközi Energiahivatal (IEA) idei jelentése szerint az olaj és a többi fosszilis energiaforrás - a szén és a földgáz - dominanciáját a következő negyedszázadban még nem fenyegeti veszély, annak ellenére nem, hogy ezalatt a világ energiafogyasztása több mint 50 százalékkal növekedhet. A tanulmány szerzői úgy becsülik, hogy 2030-ra az olaj a világ energiaellátásnak 35 százalékát fogja adni - ami a 2003-as mértékhez képest csak 0,6 százalékos növekedés -, és egyedül a földgáz jelentősebb, közel 5 százalékos előremozdulását jósolják a 2003-as 21 százalékról.

A globális felmelegedésért felelős harmadik energiahordozó, a kőszén aránya pedig a mai 24,4 százalékról 21,8 százalékra csökkenhet. A nem fosszilis források közül a nukleáris energia aránya 6,5-ről 4,5-re eshet vissza, a megújuló energiáké pedig 13 százalékról mindössze 13,5 százalékra emelkedhet.

Megújuló energiaforrásokat szolgáltatnak az égethető biomasszák - fa, etanol és egyéb biogázok -, a víz sodrása és hullámzása, a szél ereje, valamint a föld és a nap hője. A sokszor idesorolt hidrogén csak áttételesen kapcsolódik a csoporthoz: a direkt robbanómotor-üzemanyagnak és elektromos motorokat meghajtó energiahordozónak egyaránt alkalmazható elem tiszta formában nem lelhető föl a természetben, ezért a vízből való kinyeréséhez nagy mennyiségű elektromosságra van szükség. Ma pedig az áramtermelés kétharmada - az IEA adatai alapján - fosszilis energiaforrásokon, legnagyobbrészt szénen alapszik. Viszonylag jelentős arányt (15 százalék) képvisel az áram előállításában a nukleáris energia is, amelynek nyersanyaga, az uránium szintén nem megújuló forrás.

A víz az úr?

A megújuló energiaforrásokat kiaknázó első generációs technológiák - azaz a biomassza-, a víz- és a geotermális erőművek - legnagyobb része az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma statisztikai hivatalának (EIA) egy 2004-es jelentése szerint az 1970-1980-as években épült ki, nem kis mértékben a korai olajválságok eredményeként. Ezek fejlődése az 1990-es évekre lelassult, és a második generációs - a szél- és a napenergiát igába fogó - technológiák terjedése csak az utóbbi néhány évben lendült föl jelentősen. A felmérés szerint az Egyesült Államokban a két legnépszerűbb megújuló energiaforrás a biomassza és a víz, ezek adják az ország megújuló energiájának 46, illetve 45 százalékát, és egyelőre messze elmarad mögöttük a geotermális (6), a szél- (2) és a napenergia (1). Lévén, hogy az összes energiafelhasználás növekedésének egyre nagyobb részéért a harmadik világ gyorsan iparosodó és városiasodó országai felelnek, az IEA szerint a következő évtizedekben a megújuló energiaforrások térnyerése a leginkább az olyan hagyományos technológiákhoz fog kapcsolódni, mint a vízerőművek.

Az új generációs, csúcstechnológiai megoldások alkalmazása egyelőre egy maréknyi országban koncentrálódik. Az Amerikai Szélenergia Szövetség 2004-es jelentése szerint a szélenergia globális piacát Németország, az Egyesült Államok, Spanyolország, Dánia és India messze a többi ország előtt vezetik, ám - Brüsszel legutóbbi adatai alapján - a szélturbinák mintegy 80 százalékát Európában gyártják.

Hasonlóan a szélenergiához, a napenergia térnyerését az áramtermelésben az elmúlt időszakban nagymértékben előremozdították az olyan állami ösztönzők, mint a fix árú felvásárlás. A technológiailag erősen kutatás-fejlesztésigényes terület vezető központjai Németország, Japán és az Egyesült Államok. A fotovoltaikus energiának is nevezett ágazatnál jóval kisebb médiafigyelmet kapnak a kevésbé csúcstechnológia-orientált, de a napenergia területéből nagyobb szeletet képviselő, a nap hőjét direkt felhasználó megoldások, amelyek piaci részének háromnegyede Kínában összpontosul.

Nemzetközi eltökéltség

"A Greenpeace azért lobbizik, hogy Kína szélerőmű-farmokba fektessen be, ami nem nyújt realisztikus választ az ország energiaigényeire. Ugyanígy a gazdag országok környezetvédői naivan azt tanácsolják a kínaiaknak, hogy mondjanak le a kocsijukról és a légkondicionálásról" - mutatott rá tavaly a The Economist hetilap egyik vezércikke.

Egyre növekvő energiaigényeinek 70 százalékát Kína ekkor széntüzelésű erőművekkel táplálta, szemben a legnagyobb környezetszennyezőnek számító Egyesült Államok 50 százalékával. Ezzel vissza is jutunk annak az okához, hogy a fosszilis tüzelőanyagok aránya a következő évtizedekben várhatóan miért nem csökken a globális energiagazdaságban.

Az EIA 2005 júliusában publikált jelentése - amely hasonlóan a Nemzetközi Energiahivatal idézett tanulmányához szintén az olaj további uralmát és a földgáz gyors előretörését vetíti előre 2025-ig - azt hangsúlyozza, hogy a nem fosszilis energiaforrások kilátásai kedvezőbbre is fordulhatnak az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentését célzó kormánystratégiák hatására, amelyek az alternatív energiák használatát ösztönzik.

Márpedig indokolt a kormányok és a nemzetközi szervezetek növekvő eltökéltségét is számba venni, hiszen az utóbbi években számos, a klímavédelemmel kapcsolatos törvény és megállapodás született nemcsak nemzeti, hanem azon túlmutató szinteken is.

Az utóbbiak közül a legkonkrétabb célokat az idén februárban életbe lépett, 141 ország által ratifikált Kiotói Egyezmény tartalmazza, amelyben - az Egyesült Államok és Ausztrália kivételével - a 35 legfejlettebb iparú ország kötelezettséget vállalt, hogy üvegházhatású gázkibocsátásukat 2012-re átlagosan 5,2 százalékkal az 1990-es érték alá csökkentik. Az egyezmény értelmében az Európai Unió arra tett ígéretet, hogy kibocsátását 8 százalékkal szorítja a tizenöt évvel korábbi szint alá.

Az unió azonban már 2010-ben mérlegre kerül a klímavédelmi teljesítmény szempontjából, mert az Európai Bizottság 1997-ben kidolgozott stratégiája a megújuló energiaforrásokról azok 12 százalékra emelését irányozza elő az unió 2010-es energiafogyasztásában. Ezzel az IEA előrejelzése szerint kontinensünk nem járna a világátlag előtt, amely ugyanekkor a szervezet adatai alapján 13,5 százalék lesz. A Kiotói Egyezmény azonban nem erre, hanem a kibocsátás puszta csökkentésére helyezi a hangsúlyt, amihez olyan egyéb módszerek is szóba jöhetnek, mint a kibocsátott szén-dioxid lekötése, az energiahatékonyság növelése vagy az emissziókereskedelem.