A természeti katasztrófák méretei és következményeinek rendezése gyakran túlmutat egy-egy régió vagy az adott nemzetállam pénzügyi lehetőségein, elhárításuk viszont mielőbbi lépéseket sürget. Az Európai Unió szellemisége - miszerint a tagállamok egy "klubhoz" tartoznak - hívta életre 2002-ben a Szolidaritási Alapot, hiszen az akkori közép-európai áradások súlyos, határokon átnyúló következményekkel jártak.

Ma Európának egyre több hasonló helyzetre kell felkészülnie, kérdés, hogy ehhez hogyan tud a Szolidaritási Alap pénzügyi segítséget nyújtani. Az azonban biztos, hogy egyetlen pénzügyi forrás sem helyettesítheti azokat a tagállami szabályozói intézkedéseket, amelyek a környezetszennyezés megfékezésére kell hogy irányuljanak.

Az unió eddigi történelme igazolta, hogy szükség van egy olyan közösségi pénzügyi forrásra, amely hozzájárul ahhoz, hogy a tagállamok minél gyorsabban tudjanak reagálni az őket ért természeti károkra.

2002 augusztusában a Közép-Európát sújtó árvízkárok késztették arra az EU Bizottságot, hogy javaslatot tegyen egy új, az addig létező strukturális alapoktól eltérő pénzügyi támogatási mechanizmus megalkotására. A Szolidaritási Alapot egymilliárd eurós keretösszeggel hozták létre, és már a megszületését követő évben bekövetkezett szárazság és a mediterrán vidékeket sújtó aszálykárok drámai következményei egyértelművé tették: az Európai Uniónak valóban kell, hogy legyen egy olyan szolidaritási forrása, amelyből a tagállamok bizonyos feltételek teljesülése esetén igény szerint részesülhetnek. Az akkor megalkotott és még ma is életben lévő "követelmények" szerint a katasztrófa következtében a károk mértékének el kell érnie a 3 milliárd eurót, illetve a nemzeti jövedelem (GNI) 0,6 százalékát.

2002 óta a bizottság negyvenegy pénzügyi segítség iránti kérelmet kapott, és ebből huszonkét esetben folyósítottak segélyt, összesen egymilliárd eurót meghaladó értékben.

2003. október végéig nyolc katasztrófa esetében hét ország kapott pénzügyi támogatást a Szolidaritási Alapból, összesen 833 millió euró értékben. Az elbírálás minden ügyben nagyon gyorsan zajlott le. Az első négy pályázat Németország, Ausztria, Csehország és Franciaország részéről érkezett a 2002-es árvízkárok enyhítése érdekében. Ezután Spanyolország fordult az unióhoz a Prestige olajszállító katasztrófáját követően, majd Olaszország következett a Molise és Pouilles földrengések, valamint a szicíliai Etna 2003-as kitörése után, végül Portugália, a 2003 nyarán bekövetkezett, megrendítő mértékű tűzvész kapcsán.

2004-ben mindössze 19,62 millió eurót hívtak le az alapból, de 2004 novembere óta újból sűrűn volt szükség erre a forrásra: 2006 végéig összesen tizenhét pályázat érkezett tizennégy országból a nagyobb természeti katasztrófákat követően, és az Európai Unió tizenkét esetben adott támogatást 230 millió euró értékben. Az összegből Szlovákia, Svédország, Észtország, Litvánia, Lettország, Románia, Bulgária, Ausztria és Magyarország részesült, míg három esetben elutasították a kérelmet, Anglia pedig visszavonta pályázatát.

A megállapodások kapcsán Danuta Hübner, regionális politikáért felelős biztos megjegyezte: a Szolidaritási Alapból az elmúlt öt évben folyósított összegek remekül példázzák, hogy az egyes EU-tagállamok tudnak segíteni egymásnak.

A politikus asszony egyúttal reményét fejezte ki, hogy az idei nyári áradások és aszályok okozta károk kapcsán várható pályázatok az Európai Tanács számára is egyértelművé teszik, hogy támogatnia kell a bizottságnak azt a javaslatát, amely a Szolidaritási Alap szélesítését célozza. Az elmúlt években fokozódó természeti károk, valamint az unióban újonnan jelentkező fenyegetettségek arra késztették ugyanis a döntéshozókat, hogy lépéseket tegyenek a Szolidaritási Alap megújítására.

- A bizottság 2005. április 6-án elfogadta az új és továbbfejlesztett EU Szolidaritási Alapra, a 2007-2013-as időszakra vonatkozó javaslatot, amely a segélyhez jutás feltételeit szélesítené - mondja az EU Munkacsoport szakértője.

Az alap 2002-ben kifejezetten azért jött létre, hogy a tagállamok közötti kohéziót erősítse. Társadalmi és gazdasági szempontok álltak mögötte, de legfőképpen az unió szellemiségének kifejezőeszköze volt. Bár ez a filozófia most sem változott, a 21. századi kihívások - a felmelegedés következtében szaporodó és egyre súlyosabb természeti csapások, valamint a technológiai fejlődésből adódó fokozódó mértékű környezetszennyezés - mégis szükségessé tették az alapból támogatható célok újraértelmezését.

A bizottság szándéka szerint ugyanis a megreformált alap a nem természeti katasztrófák révén bekövetkező egyéb károkra is nyújthat segélyt, például azokra, amelyek ipari szennyezésből erednek, vagy a technológiai károkra és a terrortámadások következményeinek orvoslására is. Csökkentenék a támogatáshoz jutás feltételének küszöbértékeit is: a katasztrófa mértékének "csupán" az egymilliárd eurót vagy a GNI 0,5 százalékát kellene elérnie. Az Európai Parlamentben való kedvező fogadtatást követően a javaslat a közelmúltban került az Európai Tanács elé.

#page#

Ahhoz azonban, hogy a Szolidaritási Alap napjaink égető problémájára, a globális felmelegedésből eredő kihívásokra is hathatós segítséget nyújtson, további lépésekre van szükség.

A klímaváltozással kapcsolatosan megjelenő kulcsszavak, a tagállamok közötti koordináció és a megelőzés ugyanis ma is hiányzik az alap filozófiájából. Az országok most is kizárólag a katasztrófa bekövetkezte és a károkról készített, dokumentumokkal alátámasztott becslés benyújtása után részesülhetnek segélyben az EU központi költségvetéséből táplálkozó alapból, az éves keretösszeg legfeljebb 7,5 százaléka, illetve 75 millió euró erejéig.

A segélyből kizárólag a közvetlenül a károkra fordított állami és önkormányzati kiadások fedezhetők, de mód van az elsődleges veszélyhelyzeti tevékenységek részfinanszírozására is. Vagyis a Szolidaritási Alap továbbra is "gyorssegély", hogy a mindennapi élethez szükséges feltételek - mint például az ivóvízellátás, közlekedés - mielőbb helyreálljanak. A helyreállítás teljes költsége vagy hosszú távú akciók, mint például az adott régió gazdaságának újraszervezése, netán a megelőzés érdekében tett lépések nem fedezhetők ebből a forrásból. Holott ma már gazdasági tényező a természeti károk elleni védekezés és a megelőzés, mint ahogyan az is tény, hogy a prevenció mindig olcsóbb, mint a bekövetkezett eseményekből eredő károk elhárítása. Bár konkrét uniós számítások nincsenek, szakértők úgy vélik, körülbelül a bekövetkezett kár helyreállítási költségének egynegyede lenne elég a megelőzésre.

Az Európai Unió nyáron adta ki a klímaváltozás megfékezésével és visszafordításával kapcsolatos Zöld Könyvet, amiben felmerül egy új uniós szolidaritási alap létrehozásának lehetősége, igaz, nem javaslatként. Az új pénzügyi forrás célja az lenne, hogy ösztönözze a tagállamokat a költséghatékony védekezési mechanizmusok kidolgozására.