Milyen kihívások várnak a magyar IT-szektorra, a kormányzatra és az üzleti szférára, hogyan valósítható meg a versenyképesség? Milyen kormányzati szerepvállalásra van szükség az IT-piac alakításában? Többek között erről kérdeztük Erkki Liikanent, az Európai Bizottság vállalkozásért és információs társadalomért felelős főbiztosát, e-mail-ben.

– Az európai informatikai miniszteri találkozó után ön szerint milyen kihívásokkal kell Magyarországnak szembenéznie, és hol kell leginkább behozni a lemaradásunkat?

– Bizonyos területeken, mint a számítógép-használat vagy az internetelérés, a régió egyes országai, Szlovénia és Észtország már utolérték, sőt el is hagyták az EU átlagát. Magyarország esetében is találni olyan kategóriát, ahol éltanulónak számít: ilyen például az ország mobiltelefon-infrastruktúrája vagy a magyarországi orvosok számítógép-használata. Ennek ellenpontjaként azonban olyan részterületek is akadnak, ahol nagyon sok még a pótolnivaló: egyelőre sem az e-kormányzat, sem az e-kereskedelem terén nem lehet az országot az élbolyhoz sorolni. A budapesti találkozó legfontosabb üzenete azonban az volt, hogy a jelenlegi és az új tagállamok egyetértenek a közös célokban, vagyis a határok nélküli, digitális, internetalapú információs és kommunikációs környezet megteremtésében. Az eEurope+ program – amelynek célja volt, hogy elősegítsük az információs társadalom felépítését és a felzárkózást a csatlakozásra váró országokhoz – a végéhez közeledik. Tulajdonképp az a pluszjel a csatlakozással végleg elveszti jelentőségét.

– Mit gondol, mi volt a legfőbb eredménye a budapesti találkozónak?

– Egyértelmű konszenzus volt három dologban. Egy hatékony szabályozói keretterv felállításában, amely biztosítja a versenyképességet és a fejlődést. Abban, hogy az államigazgatásnak mind a kínálati, mind a keresleti oldalon hatékonyabban kell beavatkoznia. A kínálat oldaláról úgy, hogy növeli az internetelérést nyilvános hozzáférési pontok felállításával a városközpontokban, könyvtárakban, forgalmas helyeken; keresleti oldalon pedig több on-line szolgáltatás nyújtásával. Végül, hogy több pénzt kell áldozni az új e-szolgáltatások kutatás-fejlesztésére. E három konszenzussal elérendő cél – hiába miniszteri találkozó volt a februári – hangsúlyozottan nem csak politikai: növelik ugyanis a választás lehetőségeit, és mind az üzleti, mind a kormányzati szektorban jelentős megtakarításokat eredményeznek.

– Mégis, mekkora szerepe van a kormányzatnak a kereslet alakításában? Egyáltalán, szerepet kell ebben vállalnia a hatóságoknak?

– A kormányzat szerepe a kereslet alakításában kettős. Az első és legfontosabb, hogy biztosítsa a szabad és könnyű piacra lépést. Aztán hatékony szabályozási mechanizmusokat és törvényeket kell alkotnia, amely megakadályozza a tisztességtelen üzleti magatartást és a piaci fölénnyel való visszaélést. A másik szerep abból következik, hogy az egyik legnagyobb vásárló a szolgáltatások piacán a kormányzati szektor. Egy olyan kormányzati döntés, hogy minden iskola, kórház, művelődési ház rendelkezzék szélessávú internet-hozzáféréssel, elképesztő lökést tud adni az egész piacnak. Az a döntés pedig, hogy minden minisztériumnak, önkormányzatnak legyen saját website-ja, megnövelheti az állampolgárok által hasznosnak talált on-line szolgáltatások kínálatát. Kormányzati cél kell, hogy legyen a szélessávú nyilvános hozzáférési pontok tömeges megnövelése. E céloknak viszont szinergikusan együtt kell fejlődniük a tartalomszolgáltatással, hiszen ki használna mondjuk egy olyan vasutat, amivel sehova nem lehet eljutni, vagy ha igen, akkor sem biztonságosan. Itt kell megemlíteni a biztonságot mint az egyik legfőbb uniós prioritást. Fontos, hogy a felhasználók ismerjék az internet működését, és biztonságnak érezzék használatát. Ezért tiltja az Európai Unió a spameket, és ezért fektetünk be a következő négy évben további negyvenmillió eurót a káros, nem kívánatos on-line tartalmak kiszűrésébe.

– Magyarországon az IT-cégek bevételének mintegy 40 százalékát a kormányzati megrendelések adják. Hogyan lehetnének kevésbé kiszolgáltatottak a kormányzati döntéseknek?

– A legfőbb kihívás szerintem a mobil-adatszolgáltatások területén, a technológiai konvergenciában és átjárhatóságban, valamint az e-kormányzat és az e-egészségügy területén van, a technológia semlegesség szem előtt tartásával. A szélessávú internet-hozzáférés terjesztése kulcsfontosságú azon szolgáltatások hátterének biztosításában, amelyek növelni tudják mind a cégek, mind az államigazgatási szervek teljesítőképességét. A versenyképes cégek és a jobb adminisztráció létszükséglet gazdaságstratégiai szempontból. A fejlődő mobil-adatszolgáltatás segítségével lehetővé válik az adatbázisokhoz, az új szolgáltatásokhoz való hozzáférés bárhonnan, bármikor. Ez is termelékenységnövelő faktor. Óriási hasznot lehet húzni a technológiák konvergálásából. Ez a gondolat egyébként az új szabályozási keretprogram egyik kiinduló pontja. A konvergencia valósággá válik: videó ADSL-en keresztül, videó mobilon, IP-alapú hangkommunikáció által. Most az átjárhatóságra kell koncentrálni, és nemcsak a platformok, hanem a köztes alkalmazások és szolgáltatások közötti átjárhatóságra is. Ezeken kívül az üzleti szektornak ugyanúgy feladata a spamekkel való küzdés. A vállalkozásoknak is érdekük, hogy a kéretlen küldemények ne tudják aláaknázni működésüket. Az IT-szektor növekedése Magyarországon, de Európa teljes területén is e kihívások felismerésétől és megvalósításától függ, persze abban az esetben, ha a versenyhelyzet biztosított.

– Apropó, verseny. Egy évvel ezelőtt ön rendkívül kritikusan fogalmazott a magyar telekommunikációs óriás, a Matáv monopolhelyzetével kapcsolatban. Változott a véleménye?

– Elkerülhetetlen, hogy a piaci liberalizációt követően az előzőleg egyeduralkodó cégnek nagy piaci részesedése legyen. Viszont erős szabályozószervre van szükség, amelyik kezeli a piaci anomáliákat. S ha alapos piacelemzés után olyan piaci szereplőre, szolgáltatóra bukkan, amelyik indokolatlan vagy megtámogatott piaci erővel rendelkezik, akkor lehet, hogy azzal a céggel kapcsolatban korlátozásokat kell bevezetnie; de csakis az adott problémakörön belül. A Bizottság álláspontja szerint ez a természetes út a monopóliumoktól a versenyképes piacig. A tizenötök tapasztalatait figyelembe véve azt mondhatom, hogy a versenyképesség növelése növeli a választékot, csökkenti az árakat, és még az óriásokat is fejlődésre, versenyre készteti. A keretterv egyik prioritása, hogy a szolgáltatóknak világosan el kell választaniuk az operációs és a szabályozási tevékenységeiket, és szükség van egy olyan szakértői és független hatóságra, amely végre is tudja hajtani, hajtatni a keretterv előírásait. Ezt az Európai Bizottság nagyon szigorúan fogja ellenőrizni május elsejétől.

– Melyek kellene, hogy legyenek a szabályozási prioritások Magyarország számára, és hogyan erősíthető a verseny az internetszolgáltatók között?

– Két fő prioritási területet határoztunk meg az elektronikus kommunikáció területén a csatlakozó országok számára. Elsőként a „kiinduló feltételek” teljes átvételét, ami az unió régi telekommunikációs kerettervének kulcselemeire vonatkozik. Másodszor pedig az új szabályozási keretterv elfogadását és adaptálását. Úgy tűnik, Magyarország jó úton halad, bár mindenekelőtt saját belső piaci elemzést kellene végeznie. Szerintem a következő területeket kellene átvilágítania: a régi keretterv teljes átvétele és ennek lebontása nemzeti szintre, valamint az új keretterv befogadása. Ami a versenyt illeti, a magam részéről bátorítanám a magyar hatóságokat, hogy hozzanak létre egy teljes körű kompetenciával rendelkező, európai típusú nemzeti szabályozó hatóságot, amelynek szerepét jelenleg főként a Nemzeti Hírközlési Hatóságtölti be. Ennek a szabályozó hatóságnak legyen joga független piaci tanulmányokat készíteni, és megfelelő gyógymódot alkalmazni bármilyen, a piaci elemzés folyamata során fölmerült versenyproblémára. Előre látható, hogy ez a hivatal szigorúan figyelné azokat a piacokat, amelyek fontosak az internet-hozzáférés, így természetesen a szélessávú internet-hozzáférés szempontjából. Végül, a Bizottság nagy figyelemmel követte a Nemzeti Hírközlési Hatóság vezetőjének és tagjainak a megválasztását, és reméli, hogy kitűnő munkakapcsolatot fog velük kialakítani.

– Ön szerint mi a magyar információs társadalom fejlődésének az útja?

– Úgy gondolom, hogy minden ország számára az eEurope megközelítése szimultán feladatvégzést irányoz elő. Nem lehet választani, és fontossági sorrendet sem lehet állítani. A fejlődés szükségszerű a hozzáférésben és a nagy sávszélesség fejlesztésében is, de ezzel egy időben a tartalomnak és a szolgáltatásoknak is rendelkezésre kell állniuk. Habár az biztos, hogy mindez és az információs társadalom kiépítése is azon múlik, hogy a magyar elektronikus kommunikációs piacon hatékony versenyhelyzet legyen. Ezért is helyezünk ekkora hangsúlyt arra, hogy az új kerettervet minden egyes ország a saját gazdasági és jogi törvényeihez igazítsa.

– Ön szerint először a tartalomszolgáltatásokat kell felfejleszteni, majd utána az infrastruktúrát, vagy pedig pont fordítva?

– A Bizottság hamarosan közread egy jelentést azokról a stratégiákról, amelyeket a tizenötök alkalmaztak a szélessávú internet elterjesztésében. Ez meg fogja mutatni, hogy mennyire különböző módon indultak el az úton az egyes országok. Vannak példák a szolgáltatásvezérelt, az infrastruktúra-vezérelt, a kereslet- vagy a kínálatvezérelt terjesztésre is. Mi azt várjuk az új tagoktól, így Magyarországtól is, hogy a következő hónapokban dolgozzák ki a saját stratégiájukat a szélessávú internet elterjesztésére.

– Milyen szerep jut ön szerint a Public Private Partnershipnek, vagyis a köz- és a magánszféra együttműködésének az információs társadalom építésében?

– Nagyon sok különféle útja létezik az információs társadalom előrevitelének. Mi nem akarunk kardoskodni egyik mellett sem, de az világos, hogy korlátozott állami költségvetéssel utat találni ahhoz, hogy külső tőkét mobilizáljunk, megosszuk a kockázatot és a technológiai tapasztalatot, nagyon vonzó megoldásnak tűnik. Természetesen először megint a szabályozási kérdések merülnek fel. Biztosítani kell az üzleti résztvevő lehetőségét a beruházáshoz, akárcsak azt, hogy kizárólagossággal rendelkező cégek ne zárják el a piacot más belépni kívánó vállalkozásoktól. Az is biztos, hogy a PPP még friss tapasztalatokon nyugszik, amelyek még mi is csak tanulunk.

– Az Európai Unió azt a nagyívű célt tűzte ki maga elé, hogy 2010-re a „legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő tudásalapú gazdasággá válik a világon”. Négy évvel a Lisszaboni Stratégia elindítása után még mindig úgy gondolja, hogy ez megvalósítható cél?

– A Lisszaboni Stratégia megvalósítása még ma is rendkívül ambiciózus tervnek tűnik. De egyáltalán nem kell róla lemondanunk. Mindig is tudtuk, hogy a lisszaboni tervek nagy terhet raknak ránk. Az első négy év tulajdonképp az egyes hazai piacokkal és a reformok elfogadtatásával telt el. Az igazi fejlődés szerintem még most következik. Technológiavezérelt termelékenységnövekedésre van szükség, a versenyképesség növelésére kell helyezni a hangsúlyt, rengeteg törvényi kezdeményezés is várat még magára, és állandó figyelemmel kell lenni a nemzetközi és unión kívüli versenyhelyzetet és tendenciákat.