Hogy milyen szoros a kapcsolat a stressz, az egészségügyi problémák és a munkafeladatok halogatása között, arról az előző részben olvashatsz.

Túl sok a zavaró tényező

Rengeteg apró feladat van (e-mailek megválaszolása, telefonálás, a hírek átfutása a neten), amit előrevehetünk, és azzal hitegethetjük magunkat, hogy ezek is fontosak, és prioritást élveznek, holott nem. Csak azért foglaljuk el magunkat velük, mert ezzel is elodázhatjuk a pillanatot, amikor végre nekilátunk annak a melónak, amitől a leginkább ódzkodunk. Ha dolgosak vagyunk, és elfoglaljuk magunkat, az nem egyenlő azzal, hogy produktívak is vagyunk. Ha a nagy feladat elől megfutamodunk, azzal pont a termelékenységünket csökkentjük.

A dolog nyitja az, hogy el kell képzelnünk, mi történik, ha továbbra is halasztgatjuk ezt a nagy feladatot. Hogy milyen nagy feltorlódás lesz belőle, míg végül csak ezzel kell majd foglalkoznunk, hogy időben befejezzük. Aminek a többi feladatunk látja majd kárát. Ha elfoglaljuk magunkat apróbb tennivalókkal, az a figyelmünket tereli el ennek felismerésétől. Attól, hogy világosan lássuk a halogatás konzekvenciáit.

Túl könnyű

Vannak, akik hajlamosak lebecsülni egy feladat nagyságát és nehézségét. És ezért csúsztatják későbbre az időpontot, amikor nekikezdenek. De bizonyos melók megtévesztőek tudnak lenni, és egyszerűnek tűnnek. Ne essünk bele abba a hibába, hogy alábecsüljük a szükséges időmennyiséget, ami az elvégzésükhöz szükséges. Csak akkor tudjuk, mennyire gyorsan vagy lassan vagyunk képesek haladni az adott feladattal, ha végre leültünk, és nekikezdtünk. Akkor ismerjük csak fel, hogy túl kevés időt szabtunk ki rá.

Kép: Freesock

Nem olyan fontos

Minden feladat öszefüggésben áll munkánk egészével, illetve résztevékenységekkel. Lehet, hogy utálunk bepötyögni adatokat táblázatokba, mert unalmas dolog. De koncentráljunk arra, hogy ez hogyan segíti a munkánk egészét, sőt akár a team termelékenységét, amelyben dolgozunk. Mindig lássuk kontextusban az egyes részfeladatokat, tartsuk szem előtt a stratégiai fontosságukat, s hogy miként illeszkednek a nagy egészbe. Ezzel talán csökkenthető a tartózkodásunk attól, hogy ne végezzük el az uncsi feladatot.

Nem hiszem, hogy nekem ez menne

Ez a kishitűség tipikus esete. Ha nem bízol magadban, hogy neked ez menni fog, akkor senki sem fog. És a szóban forgó feladatot sem fogja elvégezni senki helyetted. A felsüléstől, a hibázástól való félelem bénító erejű tud lenni. Ha meg vagyunk róla győződve, hogy ez a feladat nekünk nem megy, az egyetlen módja, hogy a komfortzónánkban maradjunk, az, ha neki se kezdünk. Hinni kell a velünk született tehetségeinkben és képességeinkben. Kezdj neki a melónak most.

Nem szeretem

A halasztgatás oka gyakran nem is annyira az, hogy unalmasnak vagy nehéznek érezzük a feladatot. Egyszerűen nem szeretjük. Sőt rühelljük. Persze nincs arra biztos módszer, hogy bárkivel megkedveltessünk bármilyen munkát. Mindenki alkatilag más, a képességei is eltérőek, tehát bizonyos feladatok sosem fogják izgatni. Ez esetben szoktassuk rá magunkat arra, hogy addig nem fogunk neki munkánk kedveltebb, élvezettel végzett részeihez, amíg az utált feladatokat nem abszolváljuk. Mint ahogy a gyereket rászoktatják az étkezésre: „Amíg nem etted meg a sósat, nem kapsz édességet!”