Nem tesz jót a gyereknek, ha alvás helyett tévézik vagy mobilozik

Azt akarjuk, hogy értelmesebb legyen a gyerek? Sportból naponta egy, alvásból 9 -11 óra – és legfeljebb 2 óra a képernyő előtt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Amerikai és kanadai kutatók tíz éves programban vizsgáltak mintegy 4.500, 8-11 éves korú amerikai gyereket, húsz iskolában arról, hogyan hat ki azok életmódja szellemi fejlődésükre. A tesztekkel nyelvi kifejezési készségüket, emlékezőtehetségüket, tervezési adottságaikat vizsgálták, valamint azt, milyen gyorsan tudnak elvégezni szellemi feladatokat.

Kép: Pixabay

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a gyerekek, akik megfeleltek mindhárom, a helyes életmódra vonatkozó feltételnek, mintegy 4 százalékkal jobb eredményeket értek el a teszteken, mint azok, akiknek életmódja nem az ajánlott volt.

Már az alsósoknál is alap az okostelefon
Egyre inkább a tanulásnak is elengedhetetlen kellékei a műszaki eszközök: az alsósosok negyede, a felső tagozatosok fele már számítógépet is használ az iskolai teendők teljesítéséhez - írja az Adó Online.

Különösen jól szerepeltek azok, akik kevesebb időt töltöttek képernyő előtt és sokat aludtak. A vizsgálat egyik orvos-szakértője szerint az alvás mennyisége és minősége meghatározó a kicsik szellemi fejlődésében. A sok tévézés, mobilozás után rosszul alszanak, holott ebben a korban napi 9-11 óra nyugodt alvásra van szükségük értelmi képességeik megfelelő kibontakozásához.

(Forrás: Lancet)

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo