Pénzjutalmat kap, aki leszokik a dohányzásról

Bár a jövedékiadó-emelések miatt lassan realitássá válik a 3000 forintos cigarettaár, Magyarországon továbbra is jelentős problémát jelent a dohányzás, ami nemcsak az érintettek és környezetük egészségét veszélyezteti, hanem a társadalomra is jelentős anyagi terhet ró. Külföldi kutatási eredmények szerint pénzjutalommal hatékonyabban lehet ösztönözni a leszokást – egy most zajló, a maga nemében egyedülálló hazai program pedig éppen ezt az elvet alkalmazza.

Ez év elején tovább emelkedett a dohánytermékekre kivetett jövedéki adó, így egy doboz hagyományos cigaretta immár 2400-2600 forint körüli összegbe kerül. A drágulásnak nincs vége, sőt, már a 3000 forintos ár sincs beláthatatlan távolságban, hiszen az Európai Bizottság javaslata alapján az 1000 szálankénti minimum jövedéki adót 90 euróról 215 euróra emelnék.

Vélhetően e folyamatos drágulással is összefügg az, hogy az elmúlt években Magyarországon érdemben nőtt a dohányzásról leszokottak tábora, illetve csökkent a dohányosok száma, ugyanakkor utóbbiak aránya még így is bőven az uniós átlag felett van. Az Eurobarometer 2023-as felmérése alapján a hazai lakosság 26 százaléka dohányzik (szemben a 24 százalékos EU-átlaggal, illetve a 2020-ban mért 28 százalékkal), 14 százalék pedig már leszokott (EU-átlag: 20 százalék; a 2020-as magyar érték: 11 százalék). Szintén fontos különbség, hogy a felmérést megelőző 12 hónap során a hazai megkérdezettek kevesebb mint negyede próbált leszokni, szemben az uniós válaszadók több mint egyharmados arányával.

Sok betegség okozója a dohányzás
Sok betegség okozója a dohányzás
Fotó: DepositPhotos.com
Mindeközben a dohányzás egészségügyi kockázatai egyértelműek: ez a káros szenvedély a rákos megbetegedések, valamint a szív- és érrendszeri betegségek vezető oka, de a termékenységre is negatív hatással van. Közkeletű tévedés ugyanakkor, hogy az ország szempontjából az adóbevételek miatt „jó üzlet” a dohányzás. A hazai sajtóban is idézett becslés szerint a magyar társadalom számára – az egészségügyi ellátásra fordított kiadásokat is beleszámítva – valójában másfélszer akkora költséggel jár a dohánytermékek fogyasztása, mint amennyi adóbevételt generál, a különbség pedig százmilliárdokban mérhető.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo