Így jelenik meg a rezsikedvezmény a gázszámlákon

Több mint 800 ezer olyan gázszámlát küldött már ki az MVM, amely tartalmazza a januári rezsistopban biztosított mennyiségi kedvezményt.

A számlázási rendszer átalakításán az elmúlt időszakban kiemelt erőforrásokkal dolgozott az MVM, hogy a kedvezmény pontosan és átláthatóan jelenjen meg az ügyfelek számára a számlákon. A rezsistop-kedvezmény a gázszámlák 3. oldalán, a számlarészletezőben, a „Támogatás, túlfizetés” soron található.

Az MVM ismertette: néhány napja folyamatosan érkeznek ügyfeleihez a diktáláson alapuló földgáz elszámolószámlák. Több százezer e-számlás felhasználó már a hétvégén megkapta a rezsistop-kedvezményt is tartalmazó gázszámláját, hétfőtől pedig a papírszámlás ügyfelek is százezres nagyságrendben kapják kézhez azokat. Az MVM tervezetten március végéig minden földgázfelhasználónak állít ki számlát.

A kedvezmény nem minden esetben egy számlán jelenik meg. Ha az ügyfél korábban kapott számlát a januári diktálása után, akkor a februári diktálás alapján kiállított számlában már benne lesz az összes januári nap fogyasztására számított rezsistop-kedvezmény. Ha a januári diktálás a hónap második felében érkezett, most csak a diktálásig eltelt időszakról küld számlát a társaság. Ez utóbbi számlákban még csak az elszámolásban szereplő januári napokra, tehát nem a teljes hónapra tudja érvényesíteni a kedvezményt az MVM. Január további napjainak elszámolása és a rájuk adható kedvezmény a februári diktálás szerint készülő számlában szerepel majd hamarosan – jelezte az energiaszolgáltató.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo