"Kimérnökösködhetjük magunkat" a klímaváltozásból? Ezt a kérdést tette fel a The New York Times nemrég egy terjedelmes cikkben. Kihúzhatjuk magunkat a globális felmelegedés slamasztikájából technológiai pusztán technológiai megoldásokkal - azzal számolva, hogy a globális ÜHG-emissziót képtelen vagyunk csökkenteni?

A geoengineering olyan tudományos, technológiai módszerek kidolgozása, melyek a természeti folyamatokba való emberi beavatkozással enyhítenék a klímaváltozás negatív hatásait.

Néhány példája:

• Tengervíz pumpálása az Antarktiszra, hogy lassítsuk a tengerszint emelkedését.
• A tengerek trágyázása vassal, hogy erősítsük az algák burjánzását, melyek több CO2-t nyelnének el. (Már most is azért savasodnak az óceánok, mert túl nagy a légkör széndioxid-tartalma, s a tengerek CO2-elszívó képessége a maximumon jár.)
• A földi légkör üvegházgáz-tartalmának kijuttatása az űrbe.
• A CO2 kivonása a légkörből hatalmas szivattyúkkal.
• A gyárak kéményénél megfogni az üvegházgázokat és egy energiaintenzív eljárás a föld alá juttatni, bepréselni azokba az üregekbe, ahol földgáz volt. Ez a carbon capture, s rendkívül költséges módszer.
• Sókristályok permetezése az óceánok fölötti felhőkbe, hogy azok világosabbá váljanak, s lehűtsenek bizonyos területeket.
• Felhőoszlatás szulfát aeroszol permetezésével a felhőkbe, hogy irányítható legyen, hol keletkeznek esőfelhők, hol hullik csapadék.

Az időjárás módosítása, a felhők szétoszlatása és létrehozása már évek óta bevett gyakorlat Kínában (amit nemrég vallottak be), és Svájcban is (ezt egy dokumentumfilm mutatta be a Thessaloniki Dokumentumfilmfesztiválon). Az amerikai napilap írásának alanya, David Keith, a Harvard professzora két példát említ. Az egyik 2009-ben történt Oroszországban, ahol aeroszolt permeteztek helikopterről a légkör alsóbb régiójába, de az akcióból nem keletkeztek komolyan vehető tudományos adatok. A másik a néhány éve a Scripps Institution of Oceanography jóvoltából kipróbált esőcsináló módszer, amirőll itt írtunk nemrég.

A rendszeres klímamódosító permetezésről, a "chemtrail" legendájáról pedig itt olvashatnak.

Chemtrails? Vagy tényleg így keresztül-kasul járnak a menetrend szerinti utasszállító járatok?
(fotó: Flickr/baghee58)

Tompítani a napsugarakat

David Keith és amerikai kollégái a Harvardon azonban nem az esőcsinálás szándékával nyúlnának bele a légköri ökoszisztémába. Azért permeteznének aeroszolt a légkörbe, hogy elvegyék a nap erejét.

Az a tervük, hogy 10 Gulfstream repülővel 21 330 méter magasra emelkedve folyékony ként engedjenek rendszeresen a sztratoszférába. Körülbelül 25 000 tonnányi aeroszolt szórnának így szét. Azt remélik, hogy a kén, mint gáz aeroszol részecskékké válik, ami afféle ernyőt alkot, megtöri és visszaveri a napfényt az űrbe, ezzel enyhítve a nap energiáját és annak melegítő hatását. Ez lenne tehát a Föld felmelegedésének fékezése. Az eljárás évi egymilliárd dollárba kerülne, és még így is csak a Nap beérkező energiájának 1%-át venné el.

Divatba jött a geoengineering

Keith a The New York Timesnak felidézte, hogy bő egy évtizede még kerülték őt az emberek a tudományos konferenciákon, vagy aki odament hozzá, azért tette, hogy lebeszélje arról, hogy erre a kétes tudományágra fecsérelje idejét, energiáját és személyes reputációját. (Stanley Kubrick nukleáris szatírája után szabadon, afféle Dr. Strangelove-ként néztek rá, mint aki az emberiség jövőjét sodorja veszélybe.) A geoengineering azonban időközben felkapott téma lett annak ellenére, hogy kétes volta megmaradt. Maguk a propagálói is elismerik, hogy óriási kockázatokat és etikai dilemmákat rejt magában az, ha a gyakorlatban is bevetjük a kigondolt módszereket.

2015-ben az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) elvi-erkölcsi támogatását adta a geoengineering kutatásához. Emellett néhány más befolyásos szervezet is helyesli az ez irányú kutatást, mint például a Natural Resources Defense Council és az Environmental Defense Fund.

fotó: Flickr/Mike Boening

A Harvardon David Keith 7 millió dollárt költ a Solar Geoengineering Research Programra, ami a következő hét évben a tervek szerint 20 millióra növelné a büdzséjét. A támogatók között van a Hewlett Foundation és Bill Gates. (Keith a tanácsadója Gatesnek klímakérdésekben.) Kísérleti jelleggel hamarosan megkezdik a permetezést Tucson felett a sztratoszférában.

Pandora szelencéje?

Nagy veszélyt jelent az is, hogy a geoengineering esetleges hatékonysága elvenné a gazdasági szereplők és a kormányok kedvét attól, hogy az ÜHG-emissziócsökkentésre koncentráljanak. Márpedig a klimatológusok azt mondják, hogy hiába terjed rohamosan a megújuló energiák használata, még mindig csak a dolog könnyű részét tettük meg. A fosszilis energiatermelés alapvető visszafogása nehézségekbe fog ütközni. A világgazdaság dekarbonizációja nehéz misszió lesz.

S ha sikerül is az évszázad közepére (vagyis 33 éven belül) elérni a dekarbonizált állapotot, a globális felmelegedés megfékezése még úgy is kérdéses marad. Az üvegházgázok ugyanis fura jószágok. Ha meg is szűnt az ÜHG-emisszió, jó ideig még nem csökken a levegő ÜHG-koncentrációja, mert a széndioxid lassan oszlik szét. Vagyis hiába csökkentjük légszennyezésünk, annak jótékony hatásai csak késleltetve mutatkozhatnak meg - addig pedig tovább melegedik a földi klíma.

A másik tudományetikai dilemma az, hogy ha egyszer elkezdődik az atmoszféra kénnel való permetezése, lehetséges egyáltalán, hogy valaha abbahagyjuk? Még kínzóbb probléma, hogy szabad-e beleavatkozni a természet egyensúlyába?

fotó: Flickr/Wisconsin Department of Natural Resources

A kénpermetezést a Harvard-team által tervezett mennyiségben eddig csak számítógépes szimulációkon "próbálták ki", tehát nem tudni, hogy milyen mellékhatásai lehetnek. Ötletek azért vannak rá. Bő egy évtizede folyik a vita a potenciális mellékhatásokról.

Frank Keutsch, a Harvard légköri tudósa szerint az eljárás kedvezőtlenül befolyásolhatja a Föld vízciklusait. Szerinte az sem biztos, hogy működik-e a módszer. Az azonban jelent valamit, hogy amikor 1991-ben a Pinatubo hegynél kitört a vulkán, több millió tonnányi napfényt-megtörő részecske jutott a levegőbe. Az eredmény: 0,5 Celsius fokkal csökkent a hőmérséklet.

Egyes tanulmányok arra engednek következtetni, hogy a helyi klímákat és csapadékviszonyokat is megváltoztatja az aeroszol permetezése, hívta fel a figyelmet David Santillo, a Greenpeace tudományos munkatársa. Amennyiben ez bekövetkezik, az jelentős kihatással lesz a biológiai sokszínűségre.

Egy másik lehetséges mellékhatás az, hogy a napfény erejének csökkenésével a sugarakból kinyerhető energia is csökken, vagyis visszaeshet a napkollektorok és napelemek kapacitása.

Lehetnek azért pozitív mellékhatások is. Komputeres szimulációk azt mutatták, hogy jó esély van rá, az Északi-sark jégtakarója újra megfagyhat, ha aeorszol-permetező eljárásokat használnak ott. A sarkköri jégsapka hónapokkal ezelőtt olyan kis kiterjedésűre olvadt, ami a rekordmértékű csökkenést mutat. (A jégtakaró olvadása és újrafagyása évszakos jelenség.)

Vészforgatókönyv?

Egyes tudósok úgy vélik, a sztratoszféra permetezésének úgynevezett "nukleáris opciónak" kell lennie, vagyis csak akkor vethető be, ha minden más megoldás -főként a világgazdaság dekarbonizációja- csődöt mondott.

A szoláris geoengineeringnek geopolitikai dilemmája is van. Mivel a bioszféra, az ökoszisztémák nem ismernek országhatárokat, ha nincs konszenzus a nemzetközi közösségben, vajon a gazdag országok rákényszeríthetik-e a geoengineeringet a szegény országokra?

A New York-i Carnegie Council égisze alatt Pásztor János, az ENSZ korábbi klímafelelőse készíti elő a geoengineering nemzetközi jogi, politikai, etikai alapelveit. A szakember szerint nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben az is előálljon, egy ország geoengineering-projektet indít, amire egy másik ország ellentétes projektet kezdeményez. Ez lesz az új klímaharc?

Forrás: The New York Times