Lejtőn, hátszéllel sem annyit fogyasztanak, mint kellene

2014. november 04. kedd - 20:20 / piacesprofit.hu
  •    

Brutális, 360 millió dolláros büntetést szabtak ki a Hyundai és a Kia dél-koreai autógyártókra, mivel kozmetikázták több modelljük fogyasztási adatait is. Nem ez volt az első ilyen eset, de messze ez a legnagyobb büntetés, amit ezért fizettek.

Kép: SXC

A Hyundai és a Kia 360 millió dolláros büntetést fizet az amerikai környezetvédelmi ügynökségnek, miután a hatóság vizsgálata megállapította, hogy a két cég meghamisította járműveinek fogyasztási adatait. A cégek hétfőn egyeztek meg az összegben a hatósággal. Az autógyártók 100 milliót közvetlen polgári bírságként, 210 milliót az üvegházhatást okozó gázok kibocsátására vonatkozó minősítések elvesztésének eredményeképpen, további 50 milliót pedig a független auditálás költségeinek fedezeteként fognak kifizetni.

A két cég a fent említett büntetéseken kívül tavaly 395 millió dollárnyi kártérítés kifizetésébe egyezett bele a félrevezetett autótulajdonosok számára. A teljes összeg így meghaladja a 790 millió dollárt, azaz a 180 milliárd forintot.

Ekkora kártérítést még sohasem fizetett autógyártó az Egyesült Államokban a levegőtisztasági (Clean Air Act) törvény megsértése miatt. A Hyundai Motor Corp. és leányvállalata, a Kia Motor Corp. 2011 és 2013 között 1,2 millió gépkocsi üzemanyag-takarékossági mutatóival kapcsolatban közölt szépített adatokat – gallononként (mintegy 3,8 literenként) átlagosan 1 mérfölddel (1,6 kilométerrel) “kerekítették” felfelé az adatokat. A Hyundai az Accent, Elantra, Veloster és Santa Fe, míg a Kia Rio és a Soul modelleknél kozmetikázott az adatokon. (A környezetbarát autók támogatást is kapnak.)

Az alulbecsült fogyasztás miatt az említett modellek a számítások szerint 4,75 millió tonnával több üvegházgázt bocsátottak ki, mint az előzetes jelentések szerint. – közölte az USA Környezetvédelmi Ügynöksége (US Environmental Protection Agency). A két cég részvényei zérés előtt 6 százalékkal estek a tőzsdén a hír hatására, ami további milliós veszteséget jelent a gyártóknak.

Nem ez volt az első eset, hogy autógyártókat azon kaptak, hogy a reklámokban hirdetett fogyasztási adatok köszönőviszonyban sincsenek a valósággal: néhány hónapja az olasz Altronconsumo fogyasztóvédelmi szervezet a Fiat Panda és a Volkswagen Golf 1.6 TDI modelleknél tapasztalta, hogy többet esznek „hagyományos” körülmények között, mint kellene. A gyártók a tesztek során ugyanis túlfújatják a gépkocsik gumijait, így a „keményebb” abroncsokon csökken a fogyasztás illetve egyes esetekben ragasztószalaggal körbe is tekerik őket, hogy csökkentsék légellenállásukat. Tavaly a Ford került nehéz helyzetbe, mert több hibrid modelljénél is jelentősen, csaknem húsz százalékkal alulbecsülte a fogyasztási adatokat, 2010-ben pedig Németországban robbant ki botrány amiatt, hogy a gyártók adatainál 20-25 százalékkal fogyasztanak többet a gyártók modelljei.

Már a benzinfalókat is visszafogják
Még a határtalan fogyasztású autók földjére is begyűrűzött a klímavédelem az elmúlt években, amíg 2007-ben majdnem 12 liter benzint evett egy átlagos amerikai autó, addig mára csaknem ötödével csökkent az átlagfogyasztás.