A képviseleti demokrácitól eltérően, ahol kinevezünk képviselőket, hogy képviseljék az érdekeinket, a közvetlen demokráciában a közösség minden tagja személyesen részt vehet a közügyek közvetlen eldöntésében. Ez azt jelenti, hogy szavazhat az életét és környezetét érintő kérdésekben. A városok fejlesztése, a közpénzek elköltése is egyre inkább ilyen döntéshozatali mechanizmusoknak lesz tárgya. 1989-ben a brazíliai Porto Alegre lakói lehetőséget kaptak, hogy közvetlenül beleszólhassanak lakóhelyük jövőjének formálásába.
A részvételi „költségelés” vagy büdzséirányítás (budgeting) nem azt jelenti, hogy a polgárok beszállnak a projektek finanszírozásába, hanem hogy szavuk van abban, a város mire költi az adófizetők pénzét. A modellt 2700 önkormányzat vette át világszerte. De pont Porto Alegrében feneklett meg a módszer, s ottani hanyatlása most egy új tanulmány tárgya, amit a World Resources Institute ad ki, és az „Egy egyenlőbb város felé” címet viseli. Az egyenlőség a szolgáltatások egyenlőbb megoszlását jelenti. (Egyébként a davosi Világgazdasági Fórum antitézisének kitalált, a globalizáció kritikusait összeterelő World Social Forumot is Porto Alegrében rendezik meg évente.)
1989-ben Porto Alegre vezetése azért döntött a polgárok nagyobb döntéshozatali bevonása mellett, hogy így segítse a város rohamos fejlődését, és biztosítsa, hogy a lakosság lehető legnagyobb hányada részesüljön a város kínálta szolgáltatásokból. A koncepció a szociáldemokrata elkötelezettségű Munkások Pártja vezetőinek fejében fogant meg.
A város polgárai gyűléseken fogalmazhatták meg igényeiket, és szólhattak bele a közpénzek elköltésébe. A mechanizmus hangot adott a szegényebb néprétegeknek. A módszerrel azt is sikerült megvalósítani, hogy a társadalom alsó osztályai nagyobb mértékben részesüljenek a város alapszolgáltatásaiból. 1997-re a következő eredményeket érték el:
- A korábbi 75 százalékról 98 százalékra nőtt a szennyvíz- és ivóvízhálózatba bekötött háztartások aránya.
- Az egészségügyi és oktatási irányú költések a város költségvetésében 13 százalékról 40 százalékra nőttek.
- Az iskolák száma megnégyszereződött.
- A szegénnegyedekben végzett útépítés a korábbi volumen ötszörösére nőtt.
- A részvétel is nőtt: a városi költségvetésről szóló nyilvános értekezleteken 1990-ben még ezernél kevesebb ember vett részt, 1999-ben viszont már negyvenezer.
- Nemcsak kisszámú lakónak kedvező, hanem nagyméretű projektek is létrejöttek a lakók döntései nyomán, ilyen volt például az az esőgyűjtő rendszer, ami megakadályozta a földcsuszamlásokat, és egy új szennyvíztisztító üzem felépítése.
A 2000-es évekre azonban elvesztette lendületét a módszer. Miért? Mert új pénzek váltak hozzáférhetővé szövetségi szinten, s ez a támogatás már nem követelte meg a többség – és főleg a szegények – szavát.
A Munkáspárt négyszer nyert a választáson, aztán hatalomra került az ellenzéke, mely csökkentette annak a pénznek a mennyiségét, ami felett a városlakók közgyűlései rendelkezhetnek. A jobbközéphez tartozó Brazil Szociáldemokrata Párt 2016-ban vette át az irányítást, és 2017-ben két évre felfüggesztette a közvetlen demokráciát költségvetési ügyekben, mondván ilyesmire nincs pénz, és egyébként is reformra van szükség.
- Politikai elkötelezettség: olyan jogi garanciákat kell beépíteni a rendszerbe, amik garantálják, hogy a megszavazott programok valóban el is indulnak. Több ezer projekt vár még megvalósításra, amit a '90-es és 2000-es években fogadtak el.
- Pénzügyi erőforrások: kétféle finanszírozás kell, az egyik a szétosztható pénz, a másik a lakossági közgyűlések népszerűsítésére fordítandó kampánypénz. Promóció nélkül a polgárok nem fogják tudni, milyen döntéshozatali erő van a kezükben.
- Nagy létszámot elősegítő helyszín: olyan színház- vagy gyűlésteremben kell megrendezni a találkozókat, ahol nagy számban jelenhetnek meg emberek, s a lakosság számos szegmense is könnyen meg tudja közelíteni a helyszínt.
