Egy átlagos városlakó 1,2 kilogramm hulladékot hoz létre naponta, a világban megtermelt élelmiszerek egyharmada a kukákban végzi, és egy-egy ruhát átlagosan hétszer hordunk a nyugati világban, mielőtt kidobjuk. Egy európai háztartás 2012-ben 16 tonna alapanyagot vett ki a természetből, ennek 60 százaléka szeméttelepekre vagy hulladékégetőkbe került, ezzel az alapanyagok használati értékének 95 százalékát elvesztettük. Az élelmiszerek értékének 31 százaléka pocsékba megy, az európai irodák az idő 35–50 százalékában kihasználatlanok. A műanyagok 95 százalékát egy használat után eldobjuk, ami évi 80–120 milliárd dolláros veszteséget jelent a gazdaságnak, és akkor a negatív ökológiai externáliákról még nem beszéltünk. Ha azokat is beáraznánk, szinte egyik termelőrendszer sem működne nyereségesen.
A progresszív zöldek már nem csupán démonizálják a szennyező nagyvállalatokat, hanem arra ösztönzik őket, hogy körkörössé tegyék anyagfolyamaikat. A McKinsey 2015-ben kiadott jelentése úgy pozicionálta a körforgásos gazdaságot, mint óriási üzleti lehetőséget és hatékonyságnövelő csodafegyvert, amellyel maximális használati értéken tarthatjuk a különböző anyagfajtákat az újabb és újabb felhasználási formákban. A jövő vállalatainak beszerzési osztálya a frissen kitermelt nyersanyagok helyett az újrahasznosított matériák beszerzésével foglalkozik majd. Ehhez „reverz logisztika” kell: a termékvisszagyűjtés nemzetközi szintű megszervezése.
A körforgásos gazdaság hatására csökken a világ nyersanyagszükséglete is, ami szintén jelentős ökológiai könnyebbség, hiszen az International Resource Panel szerint míg 1970-ben 20 milliárd tonna nyersanyagot termeltünk ki a földből, 2010-ben már 70 milliárdot. Hiába nő az újrahasznosított anyagok volumene 2004 óta, ez ma is csak 10 százalékát fedezi az unió nyersanyagigényének.
Amióta 2009-ben a Föld napján Oprah Winfrey a csendes-óceáni szemétszigetről mutatott képeket a műsorában, plasztikszennyezésünk ténye beivódott az emberek tudatába. A „sziget” kiterjedése a CNN szerint most 1,6 millió négyzetkilométer, ami Franciaország területének háromszorosa!
- Recycling (újrahasznosítás) – Hulladékanyagból új nyersanyag előállítása.
- Redesign (újratervezés) – Nyersanyaghatékony koncepcióval – kevesebb anyagot használnak – és a műanyagokban a bioplasztik arányának növelésével tervezik újra termékeiket a gyártók. Szempont a különböző anyagtípusok illeszkedése és könnyű szétszedhetősége, megkönnyítve szelektív gyűjtésnél a szétválaszthatóságot.
- Reduce (csökkentés) – Az üzletmenetben az erőforrások (víz, áram, energia) használatának és a termékgyártás során a nyersanyag-felhasználásnak az optimalizálása és visszafogása.
- Refuse (visszautasítás) – A túlfogyasztás megszüntetése és az egyes erőforrások használatáról való lemondás.
- Repair (javítás) – Az elromlott eszköz megszerelése, megjavítása és tovább használata.
- Repurpose (módosított funkció) – A termék újrahasználata, de eltérő funkcionalitással (például a matracok belsejét szigetelőanyagként épületekben).
- Reuse (újrahasználat) –Egy termék ismételt használata, azonos funkcióval (ruhák, könyvek vásárlása second hand boltokból).
- Upcycling (felhasznosítás) – Értéknövelt újrahasznosítás (például raklapból gyártott bútor).
Plasztikmentes üzletvitel
Percenként egymillió PET-italospalackot adnak el a világban – a PET-műanyag teszi ki a globális műanyaggyártás 20 százalékát –, s ennek csak 14 százalékát hasznosítjuk újra. Egyre erősebb azonban a fogyasztói nyomás a műanyag kiváltására, és a világmárkák sorra deklarálják, hogy kivonják a szintetikus műanyagból készült csomagolóanyagokat. A vállalt határidő is szűkül: 2015-ben a Lego még 2030-ra tűzte ki, hogy a játékait és azok csomagolását újrahasznosítható anyagokból állítja elő, de látva a többiek vállalásait, öt évvel előbbre hozta a határidőt. Angliában például a UK Plastic Pact kezdeményezéshez 70 cég csatlakozott. Ezek felelnek az ország szupermarketjeinek polcain található áruk 80 százalékának csomagolásáért. Ők deklarálták, hogy 2025-re átállnak a 100 százalékban újrafeldolgozható műanyagra. Az angol kormány akcióterve 2042-re iktatná ki a gazdaságból a plasztikszemetet, Kína 2018-tól betiltotta a külföldi hulladék behozatalát az országba. Részben erre is reagálnak a márkák azzal, hogy növelik a biológiailag lebomló anyagok arányát termékeikben. A csomagolások optimalizálása is prioritás lett. A nemzetközi vállalatok óriási darabszámainál néhány centis eltérés is hatalmas megtakarított területet és rakománymennyiséget jelent.
A nulla hulladék érdekében erősebb lesz a javítás támogatása is. Bea Johnson, a magyarul is megjelent Zero Waste otthon című könyv szerzője a kampányaiban is az újrahasznosítást hirdető Patagoniát említi példaként. A társadalmi vállalat visszaveszi és megjavítja a sérült kabátot, az ökotudatossággal pedig vásárlói hűséget és társadalmilag felelős imázst épít. Vagyis versenyelőnyt szerez.
Persze nem minden ágazatban megy ilyen egyszerűen. Hiába az acél- és cementipar az egyik legnagyobb ÜHG-emisszióval járó ágazat, a legnagyobb kihívás az építőipar bevonása a körkörös gazdaságba. Túl sok energiába telik építeni, majd betonfúrókkal szétszedni az épületeket. Angliában az összes ágazat közül az épületbontó szektor a legnagyobb hulladéktermelő évi 120 millió tonnával. A beton 100 százalékos újrahasznosításához még technológiai áttörés kell. És amíg az újrahasznosítás logisztikája sem megoldott, nem lesz számottevő előrelépés. A londoni olimpia egyik épületének tetejét felajánlották egy glasgow-i csarnok számára, de túl drága lett volna az átszállítása, így nem lett belőle semmi. Olcsóbb volt a tetőt új anyagból építeni.
Pazarlás helyett megosztás
Bea Johnson szerint az Y generáció inkább élményekre költ, mint tárgyakra, ők már nem feltétlenül akarnak birtokolni. Az iPhone még státusszimbólum, de az autó már nem feltétlenül. A megosztásalapú gazdaság nagy szerepet fog játszani abban, hogyan csökkentsük az ökolábnyomunkat. Egy fúrót például nem kell megvennünk azért, hogy évente egyszer használjuk. Az ilyen eszközöket bérelni fogjuk. Főleg, ha belegondolunk, hogy Európában az összeszerelt eszközök átlagosan kilenc évig bírják, vagy hogy az autók a nap 92 százalékát a parkolóban töltik. Az önvezető autók megosztása is hatékonyságnövekedést és megtakarítást hozhat majd: a megtett kilométerre jutó költség 75 százalékkal csökkenhet.
A megosztás céges szinten is hasznos. Hollandiában például a vállalkozások eszközmegosztását a Floow2 B2B piac segíti. Az újrafeldolgozó kapacitások létrehozásánál és működtetésénél szintén érvényesülni fog az összefogás – véli Jacquline Cramer, Hollandia volt környezetvédelmi minisztere, akit eddig azzal az indokkal hajtottak el a cégvezetők, hogy az újrahasznosítás nem tartozik a cégük alaptevékenységébe. Meghallgatásra talált viszont, amikor kimutatta, hogy ahelyett, hogy a szerves hulladék elhelyezéséért fizetnének, olcsóbb lenne céges összefogással biofinomító üzemet építeni. Ha abban összevonják a hulladékanyag-folyamaikat, néhány éven belül nettó megtakarítást érnek el. Cramer érvei szerint a közepes méretű vállalkozásoknál is működhet ez a modell. Úgy véli, a városoknak nem érdemes nagy hulladékégetőket építeni, mert hosszú idő alatt térül meg a beruházás, és az üzemeket addig működtetni kell. De nemcsak a tőkét zárják be az üzemekbe, hanem kényszerűen ide kell áramoltatni a hulladékot, a hatékonyabb újrahasznosítás helyett.
Cramer úgy látja, az erőforrások beszerzésében a bérleti és lízingelési megoldások fognak érvényesülni. A vállalkozások könnyen átállnak a szolgáltatói konstrukcióra, ha így csökkennek a beruházási költségeik. A Philips például az amszterdami Schiphol repülőtérnek nem eladja a lámpákat, hanem bérbe adja a fényt. A magánszemélyek átállása lassabb lesz, ők több szegmensben kitartanak a vásárlás mellett.
