„Van kiút a magyar egészségügyből” címszóval hirdeti szolgáltatását az egyik magánbiztosító, amely magánorvosi ellátást fedező egészségbiztosítást kínál. A hirdetésben szó esik az állami egészségügy sokat idézett problémáiról: a hálapénzről, a több hónapos várólistákról, az egyre súlyosbodó orvos- és ápolóhiányról, az egészségügyben a bérek csekély emelkedéséről.
A legtöbb beteg kényszerként éli meg a magánorvoshoz járást. Az Union Biztosító tavaly őszi, 1300 ember megkérdezésével zajló reprezentatív felmérése szerint sokan az állami egészségügyi rendszer hiányosságai miatt választják inkább a magánszolgáltatókat. Az egészségügy általános helyzetét minden korábbi felméréshez képest rosszabbnak tartották: még a kettes osztályzatot sem érte el a válaszolók értékelése. A legtöbben a hosszú várólistákra panaszkodtak.
Mindenki vándorol
A közelmúltban alig volt olyan gazdasági szektor Magyarországon, ami olyan gyorsan növekedett volna, mint a magánegészségügyi ellátás. Az említett felmérés szerint 2012-ben még csak a lakosság 37 százaléka vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást, míg 2017-ben már 57 százalék, vagyis az elmúlt öt évben országosan mintegy kétmillió új, fizető páciens jelent meg a magánklinikákon, amelyek egymás után döntenek bevételi rekordokat.
A vándorlás nem csak a betegekre jellemző. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a SE Egészségügyi Menedzserképző Központjának munkatársa szerint bár az állami rendszerben a bérek – különösen az orvosoké – évek óta emelkednek, egyre több orvos és ápoló veszi az irányt a magánszektor felé.
Tényleg ingyenes?
A helyzet kezd hasonlítani a jelenlegi amerikai modellre, ahol, bár van kötelező társadalombiztosítás, továbbra is a magánbiztosítások dominálnak, azaz a magánellátást választók tulajdonképpen kétszer fizetnek. Kérdés, hogy ha egyre többen hagyják ott az állami ellátást, nem lenne-e jobb egyszerűen lemondani az univerzális állami egészségügyről? Ez a megoldás az Obamacare előtti amerikai rendszerhez hasonlítana, amit a választható, minimális ellátást fedező tb és a magánellátás dominanciája jellemzett.
A magyar rendszer sajátossága azonban, hogy már most kérdés, a gyakorlatban valóban ingyenes-e az állami ellátás: itt is gyakori, hogy a tb mellett plusz költségeket kell fizetniük a betegeknek. Ennek a leggyakoribb formája a hálapénz, de törvényes úton is megjelent a fizetős ellátás az állami kórházakban. Az Uzsoki Utcai Kórházban például már működnek úgynevezett VIP-osztályok, ahol azok, akik a tb kétszeresét fizetik be, előrébb kerülnek a műtéti várólistán. Decemberben Lang György, a SOTE Mellkassebészeti Klinikájának megbízott igazgatója egy szakmai konferencián arról beszélt, hogy az egyetem – állami intézmény – saját magánklinikát indítana. Mint mondta, a magánegészségügyi befektetőkért folyó versenyben a SOTE sem akar lemaradni. A SOTE mellkassebészetén dolgozó orvosok egy része egyébként már így is folytat magánpraxist, mellékállásban. Gyakori jelenség, hogy az orvosok az állami kórházakban csak egyfajta alapellátást nyújtanak, a valódi kezelésért már a magánrendelőbe vagy a magánklinikára kell menni, ahol természetesen fizetni is kell. Van, ahol ez is kényszer, mert az állami kórházban nem áll rendelkezésre minden orvosi eszköz vagy gyógyszer.
A gazdagoknak sem elég
Sinkó Eszter szerint azonban a romló színvonalú állami szolgáltatásokat a magánellátás nem képes teljes körűen helyettesíteni, még a magas jövedelműek számára sem. A privát szolgáltatók meghatározott területeket fednek le, a diagnosztikán kívül elsősorban járóbeteg-szakellátást és egynapos beavatkozást kínálnak, de életmentő kezeléseket vagy háziorvosi ellátást jellemzően nem.
Egyelőre mégis úgy tűnik, a hivatalos egészségpolitika erősíti azt a folyamatot, hogy a magánellátás átvegye az állami kórházak feladatait. Egy 2016-os törvénymódosítás során felmerült, hogy 2017-től adómentes juttatás lehet a munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás. Ez az elképzelés ugyan nem valósult meg, de a szolgáltatás alapú egészségbiztosítás valóban adómentes juttatás, és kedvezményes, 34,22 százalékos adózással adhat a munkáltató SZÉP kártyát egészségmegőrzés céljára. Az utóbbi években a biztosítók is egyre több, kifejezetten a magánellátásra szakosodott egészségbiztosítást hirdettek meg, amelyek különböző jellegű (ambuláns, háziorvosi, sürgősségi) ellátásokat vagy egészségügyi területeket (belgyógyászat, szemészet, ortopédia stb.) fedeznek magánklinikákon.
Vegyes finanszírozás vagy teljes államosítás?
Sinkó Eszter mégsem látja reális esélyét annak, hogy a jövőben lehetőség nyíljon olyan finanszírozási rendszer bevezetésére, amelyben a magas jövedelműek kiszállhatnának a kötelező társadalombiztosításból – mint például Németországban –, s csak a kisebb jövedelműek által befizetett járulékokból kísérelné meg a tb finanszírozni a közellátást.
A bérek rendbetétele önmagában nem elegendő a közellátás rendbetételéhez, de a szükséges változásoknak mindenképpen kiinduló feltételét képezi. Ez akkor is fontos, ha a jövőben a kormány fontos szerepet szán a magánellátásnak. Sinkó Eszter szerint az ideális politika az lenne, ha az állam szétválasztaná a fizetős és nem fizetős szolgáltatásokat: az eddiginél jobban meghatározná, mi az az ellátás, ami biztosítotti jogon jár az állami kórházakban, és mi az, ami magánellátás keretében, plusz díjazásért nyújtható. Emellett érdemes lenne egy kiegészítő biztosítással támogatni nálunk is a fizetős ellátás finanszírozását. Egy ilyen rendszerben a kötelező tb például akár 50–70 százalékban fedezhetné az orvosszakmailag indokolt magánellátás költségeit.
Sinkó Eszter szerint megtörténhet a jövőben az is, hogy a kormány teljesen megszűnteti a tb-t máig jelképező Nemzeti Egészségbiztosítási Alapot.
– Ez azt jelentené, hogy az ellátást adókból finanszíroznák, vagyis teljes mértékben államosítanák a finanszírozási oldalt is. Félő viszont, hogy egy ilyen változás lehetőséget teremtene arra, hogy a kormány egyoldalú döntéssel változtasson a közszolgáltatási csomagban elérhető szolgáltatások körén. Ez pedig még több beteget irányítana a magánellátás felé.
