Az elsők között végzett Magyarországon minőségirányításból, egy multinál kezdett dolgozni, de nyolc hónapig bírta az alkalmazotti létet. Inkább hamar saját vállalkozásra adta a fejét. Az azóta eltelt időben megszámolni is nehéz, mennyi díjat és elismerést halmozott fel Patonai Ágnes és az idén tízéves p2m csapata: Üzleti Etikai Díj, Családbarát Munkahely minősítés, CSR Hungary Díj, Magyarország Legkiválóbb Vállalata Díj, Szerethető Munkahely 2017. Hogyan jutott ide alig tíz év alatt – erről kérdeztük a p2m Consulting alapítóját.
– Mindenképpen mérnöki pályára akartam menni, ezért a Könnyűipari Főiskolát választottam. Akkor ez volt az egyértelmű döntés a lányok számára, a Kandó Kálmán volt a fiúiskola. Én már ott is maximalista voltam, és a legerősebb szakra akartam járni: az a két évvel azelőtt indult minőségirányítási szak volt. Ez abból a szempontból is vonzott, hogy Magyarországon újdonságnak számított. A minőségirányításról mindenki azt hitte, hogy az a meós, aki áll a szalag mellett, és nézi, nem hibás-e a termék. Pedig ez ennél már sokkal, de sokkal több, egészen attól a pillanattól, hogy a stratégiát megfogalmazzuk, a kivitelezésig végigkísérjük a szervezetet. Úgy is mondhatnám, nem a termék minőségét kell biztosítanunk, hanem a cég minőségét. Abból a szempontból szerencsés voltam, hogy a gyakorlati időmet egy tanácsadó cégnél töltöttem, és így első kézből tanultam meg, hogy mi is ez tulajdonképpen.
Ebben a szerepkörben volt gondod abból, hogy nő vagy?
– Az a tapasztalatom, hogy a lányok kifejezetten jók vállalatszervezésben, sőt a női energiák a vállalatvezetésben is, és remélem, ez rám is igaz. Persze a férfiaknak is megvan a helyük az üzletben. Jelenleg a p2m-ben kimondottan élvezzük az üzlettársammal, hogy van egy férfi és egy női vezető. Volt olyan ügyfelünk, aki szívesebben tárgyalt az üzlettársammal, nem érezte jól magát a jelenlétemben. Ez éppen egy női vezető volt, tudat alatt is konkurálni akart velem. Más cégvezetők viszont élvezik, ha velem dolgoznak, persze ez nemcsak női mivoltomnak köszönhető, hanem annak is, hogy támogató, coaching típusú személyiség vagyok.
– Visszagondolva valóban hamar, de akkor egy örökkévalóságnak tűnt az a nyolc hónap egy multicégnél. Hárman ültünk egy pici irodában, az ablak egy tűzfalra nézett, én marketingasszisztensként dolgoztam, amit nem akartam csinálni, mert tanácsadással akartam foglalkozni. Átmentem egy kifejezetten tanácsadó céghez, de ott már nagyon úgy voltam vele, hogy tudok is magamnak munkát szerezni, el is tudom végezni azt, ezért jobb, ha a munkáért kapott pénz inkább hozzám jön. Ezért kezdtem saját vállalkozásba huszonhárom évesen.
Könnyen ment a vállalkozás?
– Annyiból szerencsém volt, hogy apukámnak volt egy cége, így nem kellett mindent a nulláról kezdeni, céget alapítani, könyvelőt szerezni, és a többi. Azonban arra is rá kellett döbbennem, hogy sem az iskola, sem a főiskola nem készített fel arra, hogy önállóan vállalkozzak. Az iskola csak az alkalmazotti létre tanított, és attól tartok, hogy még ma is ezt teszi. Nekem kellett mindent végigjárni: milyen adókötelezettségek vannak, engedélyeztetési procedúrák, bejelentések. Rá kellett jönnöm arra is, hogy nemcsak minőségirányításban, hanem ebben is szükség van tanácsadó(k)ra, mert ebben el lehet veszni. Az adminisztrációs kötelezettség olyan, mint egy folyton újranövő dzsungel: amikor egy részén átvágtad magad, jön a következő. Most éppen a GDPR-ilyen, tavaly a cégkapu volt, és biztos vagyok benne, hogy jövőre is lesz valami. Egyszemélyes vállalkozásban azonban nincs időd semmire, még beteg sem lehetsz, mert az ügyfelekkel mindig törődni kell, így rá kellett jönnöm arra, hogy egy céget nem lehet egyedül vinni, és nekiálltam a szervezet felépítésének.
– Részben. 2008-ban találkoztam a jelenlegi üzlettársammal, Szabad Tamással, aki akkor multikkal dolgozott, én pedig már akkor kialakult kkv-ügyfélkörrel rendelkeztem. Ez szokatlan volt abban az időben. A tanácsadó cégek nem értékelték eléggé a kkv-kat, mert kicsi ügyfeleknek hitték őket, rossz fizetési morállal, és valljuk be, a válság idején volt is ebben igazság. Mi éppen ellenkezőleg gondolkodtunk: az üzleti modellünk középpontjába a kisvállalatokat állítottuk, mert úgy véltük, hogy azokat a gyakorlatokat, amelyeket sikerrel alkalmaznak egy multinacionális vállalatnál, lehet adaptálni a kkv-ra is. Igazunk lett. Persze nekünk Tamással a sztorink is különleges: már a főiskoláról ismertük egymást, egy cégnél is kezdtünk dolgozni, egy párt is alkottunk egy ideig. Amikor a kapcsolatunknak vége szakadt, a barátság megmaradt. Egy évvel később találkoztunk egy kávéra, és már akkor felmerült bennem, hogy milyen jó lenne együtt dolgozni. Másnap csörgött a telefonom, és kiderült: ő pontosan ugyanerre gondolt. Ismerjük egymás értékrendjét, minden rigolyáját, és a bizalom abszolút megvan, így ez azóta is egy nagyon jól működő munkakapcsolat, és érzelmi feszültségek sincsenek.
Régen lenézték a kkv-kat a tanácsadók, most is ez a helyzet?
– Most már több tanácsadó foglalkozik kkv-kkal. Rájöttek arra, hogy ez egy igényekkel, elvárásokkal rendelkező célcsoport. A cégek oldaláról is nagyon pozitív változást látok: egyre többen sajátítják el a tudatos vezetési módszereket, és egyre nagyobb igény van a szabályos működésre. Tíz éve még mindenki a kiskapukat kereste, de ma már a vállalkozások vezetői szeretnének nyugodtan aludni. Szeretnék befizetni az adójukat, megfelelni a jogszabályoknak, de ha túl sok van ezekből, akkor egy idő után egyszerűen feladják a próbálkozást. Ezért nagy szükség lenne az adminisztrációs terhek mérséklésére, a bürokrácia csökkentésére.
– Igen, most belevágtunk egy családi vállalkozásba is. Két és fél évvel ezelőtt a szemközti lakásba beköltözött egy fiatalember, akinek egyszer hozzám dobták be a levelét. Akkor gondoltam, hogy itt a jó alkalom, hogy bemutatkozzam mint szomszéd. Hollywoodi jelenet volt: álltunk egymással szemben a levél két oldalán, és beütött a villám: ezt az embert kerestem egész életemben. Minden nagyon gyorsan történt, és négy hónappal később megfogant a gyermekünk is. Fél évvel a baba megszületése után azzal állított haza – mert ő nagyon szeret teniszezni –, hogy új tulajdonosa van egy közelünkben lévő, akkor felszámolás alatt álló teniszklubnak, aki üzemeltetőt keres, és mi lenne, ha mi lennénk azok?! Számolgattunk, és végül úgy döntöttünk, belevágunk. Bő fél évvel ezelőtt tettünk egy ajánlatot a tulajdonosnak, és elnyertük a klub üzemeltetését. Elkezdtük a teniszpályákat rendbe rakni – a szó szoros értelmében, mert volt, ahol derékig állt a gaz –, és tavaly augusztus vége óta megindult a teniszélet. Sikerült egy téli sátrat állítani, így el tudtuk indítani a téli szezont is, most a klubházat újítjuk fel lépésről lépésre. Felélesztettük a klubhoz tartozó panziót és az éttermet, szóval apró lépésekkel, de folyamatosan fejlesztünk. Most a tavaszi időben a park nyári hasznosításán gondolkodunk, teraszt nyitunk. Gyerekjátszóteret alakítottunk ki, mivel ez családi házas környék, és erre van igény: olyan közösségi területet építünk, amely a gyerekes családoknak ideális.
Egy pici babával bátor dolog volt még egy vállalkozásba belevágni.
– Mindig szoktam mondani, hogy le a kalappal a kismamák előtt, de szerencsémre Benedek az a baba, akivel reklámozni lehetne az anyaságot. Héthetes kora óta végigalussza az éjszakát, és ébren is mosolyog, kacag, játszik. Szerencsére már a gyes előtt sikerült úgy felkészítenem a p2m-et, hogy viszonylag kevés időmet emészti fel, de az új vállalkozás azért okozott álmatlan éjszakákat. Hosszabb távon pedig úgy szeretném továbbfejleszteni a cégeket, hogy tényleg csak vezetni kelljen: én a fejlesztésre és a stratégiai célokra koncentráljak, csak ezekkel a feladatokkal foglalkozhassak.
És Benedek nem kap kistestvért?
– Ha még egy babánk születne, akkor a cégekre már nem maradna semennyi időm. Azonban ez nagyon intenzív időszak volt, hiszen egy babával élni nagyon új élethelyzet, emellett egy új, ráadásul egy ekkora vállalkozás indítása is nagyon megerőltető feladat, így most rövid távon elsősorban az a célom, hogy kicsit elsimítsam az életemben a hullámokat, visszatereljem a normális munkamenetbe az életemet. Persze nem tagadom, hogy élvezem, de vallom, hogy csak olyan vállalkozásba érdemes belefogni, amivel egyébként is szívesen foglalkoznánk! Ha valaki nem szereti a kémiát, az ne kezdjen bele kozmetikai termékek gyártásába. A környezetemben van egy kedves pár, akik egy nagyon sikeres takarítóvállalatot vezetnek, de ők maguk szeretnek is takarítani. Nem tudom őket felhívni úgy, hogy ne találjanak megoldást takarítási feladatainkra, és látom, hogy szeretik, amit csinálnak. Én is élvezem a tanácsadást, mert szeretem csinálni. Szeretek emberekkel beszélgetni, szeretek segíteni a cégeknek, jó érzés, ha keresztülmennek egy sikeres auditon, és visszaigazolják a fejlődést. Ugyanez az élmény a teniszklubbal: mindennap jön valami új lehetőség, kihívás, élvezem a feladatokat. Persze teher, ha az ember csak két-három órát alszik, de azért semmiért nem cserélném el. Ezért is fontos, hogy szeressük, amit csinálunk. Ha a hobbink a munkánk, az eredmények is jönni fognak.
