Pályázat indul cégeknek - cél a magyar-német kapcsolatok erősítése

A pályázat célja a két ország kis- és középvállalkozásainak erősítése, a kutatás-fejlesztési együttműködések elősegítése.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívásban a hazai cégek és kutatóintézetek összesen mintegy 2,5 milliárd forintot nyerhetnek el határon átnyúló projektjeik megvalósítására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az EUREKA program keretében elindított magyar-német alprogram a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja. Az elsődleges cél, hogy a közös munka eredményeként innovatív termékek, szolgáltatások és technológiák jöjjenek létre. A gazdasági társaságokkal szemben alapkövetelmény az egyetemek és kutatóintézetek bevonása is. A támogatott projektekhez a magyar és a német állam egyaránt 7-7 millió euróval - mindkét oldalról közel 2,5 milliárd forinttal - járul hozzá, nemzeti felhívásaikat egyszerre tették közzé.

Eddig 125 magyar projekt valósult meg 

Az 1985-ben elindított EUREKA főként a kis- és középvállalkozások versenyképességét erősíti. A nemzetközi ipari és technológiai együttműködéseket ösztönözve a program mára a legjelentősebb európai kutatás-fejlesztési hálózattá vált. Hazánk 1992-es csatlakozása óta közel 78 millió euró támogatással 125 magyar részvételű EUREKA-projekt valósult meg, további mintegy harminc pedig jelenleg is zajlik. Hozzávetőleg harmadukban vettek részt német partnerek, a 41 sikeresen lezárult projekt mellett kilencen még dolgoznak az anyag- és gyártástechnológia, az infokommunikáció, a biotechnológia, az energetika és a környezetvédelem területein.

Palkovics László innovációs és technológiai minisztermkiemelte: "a legújabb közös felhívás minden korábbinál nagyobb keretösszeggel szorgalmazza a magyar és német tudás és képességek összekapcsolását a valódi innovációk létrehozása érdekében. A pályázat kulcsfontosságú, jövőbe mutató területeken ösztönzi az együttműködéseket a mesterséges intelligenciától a kvantum- és a biotechnológián át az autonóm gyártási rendszerekig".

 

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo