Milyen kérdéseket kerüljünk az állásinterjún?

Érdemes-e visszakérdezni az állásinterjún? Jobbak vagy rosszabbak lesznek-e ettől az esélyeink? A karrier-tanácsadó szerint mind a leendő főnök, mind a pályázó részéről rengeteg fölösleges, jogilag nem túl szerencsés, vagy szigorúan tiltott kérdés hangzik el a bemutatkozó beszélgetésen.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az állásinterjú nem egyirányú utca, a két résztvevő egyenrangú félként találkozik, teszi próbára egymást, és teszteli a másik határait – vélekedik a szakember a t3n.de portálon. Karin Zintz-Volbracht a tíz leggyakoribb kérdést véleményezi.

Tanácsát érdemes megfogadni, még jól jöhet, mielőtt visszafordíthatatlan helyzetbe manőverezzük magunkat.

Kép: Pexels

Milyen felemelkedési lehetőségeim vannak, mikor számíthatok előléptetésre?

Az előléptetés a vállalatoknál jogilag szabályozott. A karrier-tanácsadó szerint nem kell ajtóstól rontani a házba, a direkt kérdést megfogalmazhatjuk finomabban is, ha például a fejlődési perspektívákról, érdekes projektekről érdeklődünk, amivel máris jelezhetjük a cég iránti lelkesedésünket.

Mi az a legkésőbbi időpont, amikor elbocsáthatnak?

Ebben a formában ilyet soha ne kérdezzünk, hiszen ezt a kérdést is a törvény szabályozza, tehát a válasz adott. Ha mindenképpen tudni akarjuk, hogy erről a cég mégis mit gondol, a második körös beszélgetésen megkérdezhetjük: „Milyen kollegiális viselkedésért jár jutalom, elismerés, illetve mi az, ami után azonnali szankcióra lehet számítani.”

Pontosan mivel foglalkozik a cég egyáltalán?

Jaj, csak ezt ne! Ennek utána lehet és kell nézni, vagyis maga a jelentkező könnyűszerrel megválaszolhatja. Viszont hasznos lehet, és a pályázó felkészültségét jelzi, ha olyan részletkérdések után érdeklődik, mint például egyes leendő kollégák munkája, pontos tevékenységi területe.

Mennyit keres egy munkatárs a vállalatnál?

Jogi kérdés, az első beszélgetésen a témához másként közelítenék. Az online állásportálokon részletes elemzések találhatók az egyes munkakörökhöz tartozó átlagfizetésekről. Arról lehet érdeklődni, hogy vajon ezek a feltüntetett számok összhangban vannak-e a konkrét ajánlattal, illetve annál alacsonyabbak vagy magasabbak.

Bemutatkozás: a mindent eldöntő hét másodperc
Minden a bemutatkozáson múlik, ebben az első hét másodpercben dőlhet el egy állásinterjú, vagy akár egy jövendő üzleti kapcsolat további sorsa - figyelmeztet szakértőnk, dr. Erdős Zsuzsanna, üzleti etikett coach.
Hogyan jellemezné a vállalati kultúrát?

Nem lehetünk biztosak benne, hogy a döntéshozó válasza a valóságot tükrözi-e. Ezért célszerűbb a kérdést így feltenni: „A kezdetekben hogyan ismerkedhetek meg a vállalati kultúrával?”

Hogyan kezeli a cég a betegszabadságot?

Teljesen fölösleges kérdés. Aki beteg, az beteg. És a jog ezt kellően szabályozza. Ha pedig a vállalatnál ez valamiért másként működik, azt nem fogják a jelentkező orrára kötni.

Mennyi időt töltött az elődöm ebben a pozícióban?

Nagyon jó kérdés. Valóban jelentősége van annak, hogy a korábbi munkatárs a próbaidő után azonnal lelépett, vagy jól érezte ott magát, és több évtizedes munkájának eredményét az utódja is hasznosíthatja.

Hogyan vélekedik a cégvezetés a munkaidőről?

Ez a mai világban valóban központi kérdés. Mi a fontos: a jelenlét vagy a minőség és az eredmény? Egyértelműen a bizalmatlanság jele, ha egy cégnél minden lépésünket regisztrálják, érkezésünket és távozásunkat a legrövidebb szünet esetén is dokumentálni kell. Ez pedig jelzi az egész vállalati kultúrát.

Mennyire rugalmas a munkaidő?

Na igen, ez is nagyon fontos. Feltétlenül rá kell kérdezni, és odafigyelni a válaszra. A rugalmas munkaidő reggel és este ad némi szabadságot. És idetartozik még a mobil munkavégzés és a home office.

Magammal vihetem-e a kutyámat a munkahelyre?

Ha ez valóban felmerül, kérdezzen rá a szerződés aláírása előtt. Kivéve, ha a folyosón kutyatálkák sorakoznak és a tárgyalóban nedves kutyaszag terjeng...

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo