Lakást találni nehezebb, mint munkahelyet

Az utóbbi években felgyorsult a munkaerő vándorlása Magyarországon. Egyre többen költöznek olyan városokba, ahol válogathatnak a munkalehetőségek között. A legnépszerűbb célpontok: a Dunántúl, Nyugat-Magyarország és Budapest. Van azonban egy bökkenő, lakást találni olykor nehezebb, mint munkahelyet.

Az utóbbi években számos hazai nagyvárosban valósultak meg olyan beruházások, amelyek rengeteg új munkahelyet teremtettek. A vállalatok igyekeznek oda települni, ahol még találnak, vagy ahova könnyebben csábíthatnak munkaerőt. A KSH 2016-os adatai szerint az országon belüli vándorlás legnagyobb nyertese Pest, Győr-Moson-Sopron és Fejér megye. Tavaly például, ezer emberre közel 12 új beköltöző jutott Pest megyében. Míg Pest és Fejér megyében a nagyberuházások, addig Győr-Moson-Sopron régióban az új munkahelyeken kívül az osztrák határ közelsége is vonzó a dolgozni vágyók számára. A lakosság bővülése az ingatlanpiacra is hatással van: egyre szűkebb kínálat és emelkedő árak várják a beköltözőket.

Egyre komolyabb a feszültség a munkaerőpiacon
A főként alacsony bérek okozta elvándorlásból következő munkaerőhiány egyre komolyabb feszültségeket okoz a munkaerőpiacon. Egyre több sztrájkfenyegetés van nem csak a közszférában, hanem még a multinacionális vállalatoknál is.
Van munka, nincs lakás

Magyarországon sokan kettős helyzetbe csöppennek, ha úgy döntenek, hogy más városba költöznek egy jobb munkalehetőség miatt. A képzettségnek megfelelő munkahely megtalálása ugyanis ma már sokkal egyszerűbb, mint évekkel ezelőtt, a lakhatás kérdése azonban jóval bonyolultabbá vált. Az elképzelhető, hogy a dolgozók előbb találnak munkát, mintsem lakást. Az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint, Székesfehérváron az elmúlt egy évben átlagosan 11%-kal növekedtek az árak és 2017-ben megközelítik a 250 ezer forintot. Nincs ez másként egy hasonlóan népszerű célpont, Sopron esetében sem. Itt ugyanis egy év alatt 12%-kal, átlagosan 300 ezer forintra nőtt egy négyzetméter ára. Sopron az Ausztriába ingázók számára is igen vonzó, ezért a kiadó lakások szinte azonnal gazdára találnak, annak ellenére is, hogy egy 2 szobás panellakás bérleti díja akár 120 ezer forint is lehet havonta.

„Az ingázó munkavállalók számára az osztrák határ közelsége teszi Sopront igazán vonzóvá. A nyugati szomszédainkhoz naponta átjárók közül legtöbben, lehetőségeikhez mérten, először lakásbérlésben gondolkodnak.” – véli Pfandler Károly. Az OTP Ingatlanpont soproni irodavezetője hozzátette: „A lakást vásárlók elsősorban befektetési céllal keresnek ingatlant a piacon. A legnépszerűbbek a többszobás panellakások. A megnövekedett keresletet egyelőre nem tudja követni a kínálat, annak ellenére, hogy folyamatosak az építkezések. Aki Sopronban vagy Ausztriában szeretne munkát vállalni, annak azt javaslom, hogy mielőtt elígérkezne valahova, mindenekelőtt keressen fel ingatlanszakértőt, aki segít a megfelelő lakás megtalálásában.”

Ezek a településeken nagyot emelkedhetnek a lakásárak
Belátható időn belül bezárul az M0-ás körgyűrű: a tervek szerint 2022-re megépülhet a Megyeri-híd budai hídfőjétől az M1-es autópályáig tartó pályaszakasz is. Hogyan hat az érintett települések ingatlanáraira a beruházás? Ma még óriási eltérések vannak a négyzetméterárakban: Telkiben 430 ezer forintos, míg a tőle alig 7 km-re fekvő Perbálon 160 ezres négyzetméter áron kapható ház.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo