Folytatódik a csörte a Wizz Air és a GVH között

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben, mert a légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének ötéves határideje lejárt, ezért a hatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását – közölte a GVH.

Felidézik: 2019 nyarán zárták le azt a versenyfelügyeleti eljárást, amely során a versenyhivatal számos megtévesztő gyakorlatot tárt fel a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) Wizz Flex repülőjegy-kiegészítő szolgáltatásával kapcsolatban. A cég az eljárás során kötelezettségvállalást ajánlott fel, amit a GVH Versenytanácsa elfogadott és előírta annak teljesítését.

Megkapták-e pénzüket a rosszul járt utasok?
Megkapták-e pénzüket a rosszul járt utasok?
Fotó: Depositphotos
A Wizz Air vállalta, hogy a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy negyedmilliárd forint kompenzációban részesülnek. A kompenzációt a cégnek a fogyasztók Wizz fiókjában kellett jóváírnia, és a fogyasztóknak öt évig volt lehetőségük arra, hogy azt felhasználják vagy bankszámlaszámuk elküldésével kérjék annak készpénzre váltását.

Öt év elteltével a fel nem használt kreditek értékét átutalja a cég az SOS Gyermekfalu Alapítványnak. Azt is vállalta, hogy módosít a Wizz Flex szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatán is, egyértelművé téve annak tartalmát, és célzott oktatási kampányt indít a légi utasok fogyasztói jogairól.

A GVH minden esetben részletesen vizsgálja a cégek által felajánlott – és a GVH által kötelezővé tett – vállalások teljesítését. Hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a versenytanács akár jelentős bírságot is kiszabhat - írták.

Arra is kitértek, hogy jelenleg is több versenyfelügyeleti eljárást folytatnak a Wizz Air-rel szemben.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo