Jedi a szőlőben

2016. február 29. hétfő - 18:30 / Timár Gigi
  •    

A borszakma Jedi lovagjainak is szokták nevezni a Master of Wine szakembereket. Hamarosan egy magyar nő is lesz közöttük.

Az egyetem alatt rendezvényszervezőként dolgozott Herczeg Ágnes, és elhatározta, hogy szervez egy borklubot. Az első alkalom a Bortársaság helyi üzletében volt, ahol megcsillant a borszakma professzionális oldala. Szerelem lett első látásra.

Közgazdászként kezdte karrierjét, foglalkozott autófinanszírozással, és volt kereskedelmi igazgató is, alig huszonnégy évesen. Amikor várandós lett a kislányával, úgy döntött, tanulni kezd boros vonalon. A londoni WSET-diploma volt az alap, hisz mint mondja, muszáj magasra tennie a lécet.

Herczeg Ágnes Kép:Herczeg Ágnes Boriskola

Herczeg Ágnes
Kép: Herczeg Ágnes Boriskola

– Így is elég nagy hendikep, hogy nő vagyok és fiatal. Megkérdőjelezhetetlen tudás kell, hogy elfogadjanak szakértőként. A diploma után írtam meg az első könyvemet, és kértek fel a Gróf Butler borászatba eredetileg kereskedelmi, majd – némi beszélgetés után – vezérigazgatói posztra. A megállapodás része volt, hogy a cég támogatja a Master of Wine képzésemet. A tulajdonos átlátta, hogy ez mindkettőnknek megéri – meséli a borszakértő.

A Master of Wine a borszakértők abszolút elit klubja. A szőlészet, borászat, marketing és kereskedelem globális trendjeivel foglalkoznak. Ha valakinek a neve mellett ott van az MW betűpár, nincs az a borászati ajtó, amely ne nyílna ki előtte. Ágnes első közép-európai nőként szerezheti meg ezt a címet.

– Végig kell tudni követni a szőlő származási helyét, fajtáját, minőségét, a termelés és a borkészítés módját. Mindennapi szellemi kihívás, rejtvényfejtés, amit nagyon élvezek. Ha vissza tudom bontani, mi történt a borral, azt is tudom, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy olyan bort készítsünk, amilyet az ügyfél látni szeretne. A borszakértők specialitása ez az átfogó látásmód, hogy a szőlőtelepítéstől a termék megjelenéséig vezetik végig a folyamatot. Az ügyfelek olykor csak véleményt kérnek a borról, de ezekből sokszor nagyobb volumenű együttműködés lesz. Megfogható dolgokat mondok, ez az objektív segítség pedig nagyon jól jön a borászoknak, akik lassan rájönnek, hogy megéri az egy-két hónapra kifizetett tanácsadói díj, mert többet spórolnak meg azzal, hogy nem indulnak el a rossz irányba.

Nő és karrier
Szereti a változatosságot, jól érzi magát a szőlőmunkások között, de másnap már lehet, hogy egy francia kastélyban arisztokratáknak tart borvacsorát.
– Szerencsére mostanában itthon is sok ilyen felkérésem van, sikk lett követni a külföldi példát. Sokrétű a munkám, hiányozna, ha bármelyikről le kellene mondanom. A lányomnak is jó, hogy látja, hogy az anyukája keményen dolgozik, de éli az álmait. Így, amikor hazamegyek, egy boldog nő megy haza hozzá. Erős családi háttér nélkül persze ez nem menne, de ebben is szerencsés vagyok – szögezi le Herczeg Ágnes.

A kiváló bor az alapoknál kezdődik. Nagyon fontos, hogy az első lépések tudatosak legyenek, s minden munkásnak tökéletes minőséget kell hoznia.

– Nincs olyan, hogy „jó lesz az úgy”. Mindig abban láttam a hosszú távú siker kulcsát, hogy az ember maximálisan teljesít. A legjobb a sztenderd. Még rengeteg munka van, hogy nemzetközi szinten láthatóvá tegyük a borainkat. Egy jó szakembernek ismernie kell Magyarország erősségeit, gyengeségeit, és személyre kell tudnia szabni azt, amit kínál. Egészen mást keres Magyarországon egy kínai, mint egy olasz. Ha ezekre a kulturális finomságokra reagálni tudunk, a turisták rácsodálkoznak a magyar borokra. Ezt próbáljuk átadni a Metropolitan Főiskola borturisztikai szaktanácsadó képzésén, ahol szakvezető vagyok.

Ágnes az oktatás mellett tanácsadóként dolgozik, borászatoknak segít a megfelelő irány megtalálásában. Emellett borvacsorákat és boriskolát vezet. Egyelőre versenytársa nem nagyon van, mert ilyen átfogó szakmai vezetői tevékenységet itthon nem végez más. Ágnes pedig maradna a hazai bázison. Egyrészt szereti Budapestet, de a sok utazás és esti munka miatt a családja segítségére is szüksége van.

A nők húzzák a gazdaságot, nincs mese
Lényegesen jobb, 36 százalékkal magasabb az alapvető jövedelmezőségi mutató (sajáttőke-arányos megtérülés, ROE) azokban a vállalatokban, ahol a vezérigazgató és egy további igazgatósági tag vagy ahol legalább három igazgatósági tag nő, mint a férfias felsővezetésű cégeknél. Konkrét adatok bizonyítják, hogy kellenek a nők a legfelsőbb szinteken.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor