Ha bírják erővel, jöhet a kánaán a nyugdíjasoknak

2019. január 03. csütörtök - 12:50 / PP/MTI
  •    

A nyugdíjas munkavállalóknak idén már nem kell járulékot fizetni, csak személyi jövedelemadót. A kormány szerint a változtatással a vállalkozások is jól járnak: nem csak tapasztalt munkaerőhöz jutnak, de a közterheik is csökkennek.

Nem túl hosszú idő alatt akár meg is duplázódhat a nyugdíj mellett munkát vállalók létszáma – mondta a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Ebben Tállai András szerint az új közteher-viselési szabálynak is jelentős szerepe lehet.

A január elseje óta élő szabályok alapján a nyugdíj mellett dolgozók fizetéséből már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell levonni, az érintetteknek tehát sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük. 

Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a dolgozó idősek ellátás nélkül maradnának. A nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek, ebben semmilyen változás nem lesz. 

Eddig bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, idén viszont már 85 ezer forinthoz juthatnak

Az állami sült galambot lesi a magyarok háromnegyede
Soha ilyen sokan (77%) nem várták az államtól a nyugdíjhelyzet megoldását az OTP Öngondoskodási Indexe szerint. Ennek ellenére a megkérdezettek alig több mint ötöde gondolja úgy, hogy a majdani állami nyugdíj elég lesz az időskori megélhetés biztosítására.

az érintettek. Ez azt jelenti, hogy százezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezer forinttal több marad a nyugdíjas munkavállaló zsebében. 

Jelenleg Magyarországon nagyjából hetvenezer ember dolgozik a nyugdíj mellett. Az új, kedvező adóügyi szabályrendszer következtében ez a létszám nem túl hosszú idő alatt akár a duplájára is emelkedhet – mondta az államtitkár, aki szerint a folyamatot erősítheti, hogy a munkaadóknak igencsak megéri nyugdíjas szakembereket alkalmazni. A cégek ilyenkor mentesülnek a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás megfizetésének kötelezettsége alól, januártól 21 százaléknyi közterhet takarítanak meg.