Egyre kevesebben aggódnak a munka miatt

A megkérdezettek több mint fele úgy véli, hogy könnyen találna magának új állást, ha a meglévőt elveszítené, derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián legfrissebb közös májusi munkaerőpiaci kutatásából.

Kép: Pixabay

Az előző évekhez képest jóval derűlátóbban ítélik meg a munkavállalók a jelenlegi állásuk stabilitását, ráadásul az újbóli elhelyezkedés megítélésével kapcsolatos mutató is most először lépi át a körükben az 50%-os küszöböt” –mondta el Kiss Márk István. A BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója hozzátette: a legoptimistább munkavállalók továbbra is a fővárosban élők és a diplomások, utóbbiak körében most vette fel az index az eddigi legmagasabb értéket, 74 pontot.

Általánosságban elmondható, hogy iskolai végzettséget tekintve továbbra is a diplomások és az érettségivel rendelkezők alkotják a legbizakodóbb csoportot
74 és 71 ponttal, utánuk 68 ponttal következnek szakmunkás papírral rendelkezők, tőlük jócskán lemaradva, 55 ponttal a legfeljebb 8 osztályt végzettek jönnek.

Szinte minden korcsoportban jelentős javulás tapasztalható az elmúlt évben: a 18-29 évesek körében 68, a 30-39 éveseknél 70, a 40-49 éves korosztálynál 72 pontot vett fel az index, míg az 50-59 éves korcsoportnál 67, a 60 felettieknél pedig 63 pontot regisztráltak.

Vannak, akik rózsaszínben látják a jövőt
Új rekord született a K&H ifjúsági indexének eredményei szerint: a 19–29 éves korosztály 35 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna munkát. A dolgozó fiatalok 69 százaléka fizetésemelésre számít. Sőt, a munkájukat sem szerették még soha ennyien: az első negyedévben a megkérdezettek 57 százaléka mondta, hogy olyan állása van, ahol örömmel dolgozik.
A lakóhely szerinti bontásban a budapestiek körében 3, a városban élőknél 5 pontot emelkedett egy év alatt a bizalmi index, így az említett csoportokban 70-71 pontot mértek májusban, viszont a falvakban élőknél 65 pontot regisztráltak, ami 2 pontos visszaesést jelent egy év alatt.

A régiók szerinti bontásnál, a fentiekből is következően, a Közép-Magyarországon 71 pontot, Nyugat-Magyarországon 69 pontot, az ország keleti felében 68 pontot vett fel az index. Az ország középső és keleti részére vonatkozóan 4-4 pontos növekedés figyelhető meg az elmúlt egy évben.

Ami a karrierhez kapcsolódó jövőképet illeti, a férfi munkavállalók 79%-a, a nők 77%-a érzi úgy, hogy több mint 5 évig megmarad a munkahelye, illetve férfiak 76%-a és a nők 75%-a látja biztosnak a helyét a jelenlegi munkahelyén.

Az álláskeresés kapcsán a kor előrehaladtával csökken az optimizmus: a 18-29 éves válaszadók 42%-a, a 30-39 évesek 36%-a, a 40-49 évesek 39%-a válaszolta azt, hogy könnyen vagy nagyon könnyen találna magának új, a képzettségének megfelelő munkát, amennyiben elveszítené az állását. Ezzel szemben az 50-59 év közötti korosztálynál ez a típusú optimizmus már csak 33%-ukra érvényes, a 60 felettiek körében pedig mindössze 17%-ra.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo