Hogyan értékeli a számokat?
– A 2018-as első negyedév befektetési aktivitása kettős képet mutat. Biztató, hiszen a sok korai fázisú befektetés remélhetőleg több ígéretes célpontot kínál majd a következő körös befektetők számára. De sajnálatos, hogy a Jeremie-program kiesése miatt keletkezett űrt továbbra sem sikerült betölteni, bár az év hátralévő hónapjaival kapcsolatban – részben a második félévben újrainduló Jeremie miatt – továbbra is optimista vagyok. Befektetői szemmel az igazán érdekes fejleményt a meginduló kiszállások jelentik. Itt további erősödést várok, mivel a 2010-ben indult első Jeremie-alapok, amelyek együttesen több mint kétszáz befektetést hajtottak végre, 2018–2023 között kezdenek kifutni. A 12 exitből mindössze kettő zárult leírással, ami véleményem szerint kedvező, de árnyalja a képet, hogy csupán négy esetben érkezett független külső vevő.
A korábbi Jeremie-program befektetési időszakának két évvel ezelőtti zárásakor sokan azt mondták, hogy jelentősen visszaesik majd a befektetési aktivitás. A számok viszont azt mutatják, mégis van mozgolódás.
– A valóság azért javarészt visszaigazolta az előrejelzéseket: 2016 második felében és 2017 egészében csökkent az aktivitás. De mielőtt 2010-ben a Jeremie elindult volna, Magyarországon nem volt jelentős volumenű kockázatitőke-piac, kevesen ismerték ezt a tőkebevonási lehetőséget. Az elmúlt nyolc évben viszont kiépült és életképessé vált az ökoszisztéma, a piac megismerte ezt a befektetési formát. Lettek startup-versenyek, születtek díjak, kinevelődtek a szakértők, tanácsadók, jogászok, akik kitanulták a szakmát. Az állami forrásoktól független alapok is egyre aktívabbak. Az ökoszisztéma a jelek szerint talpon marad állami források nélkül is, igaz, csak korlátozottan.
Európában a magyarhoz hasonló hibrid modell a leggyakoribb, de vannak a világban olyan országok, ahol csak magánbefektetői tőkéből jött létre az életképes ökoszisztéma. Nem túlzott az állami szerepvállalás Magyarországon?
– A kockázati tőke történelmileg tisztán magánbefektetésként indult, de ilyen formában inkább csak az angolszász országokban, különösen az Egyesült Államokban működik. Máshol, például Európában, és különösen a mienkhez hasonló kisebb piacokon, ahol más a cégek kritikus tömege is, lényeges az állam közreműködése. Magyarország rájött, hogy az innovációs folyamatok megváltoztak, egyre hangsúlyosabb a kis, induló vállalkozások szerepe, és a vezetők megtanulták, micsoda érték teremthető az innovatív projektek, a magas növekedési potenciállal rendelkező startupok támogatásával. Ebből a szempontból tehát az állami szerepvállalásra gazdaságösztönzésként tekinthetünk. Az, hogy ez túlzott-e, nehezebben megválaszolható kérdés: egy vállalkozónak nyilván jó, ha hegyekben áll az elérhető, könnyen hozzáférhető fejlesztési forrás, de az állami szerepvállalásnak lehet kiszorító hatása is. Ha az állami alapok alacsonyabb hozamelvárással dolgoznak, a piacinál lényegesen kedvezőbb feltételekkel – például visszavásárlási opciókkal – keresik meg a cégeket, károsak lehetnek a magántőkéből működő alapokra, csökkenthetik a vállalkozások teljesítménykényszerét, ezáltal rontják a cégek versenyképességét. Figyelni kell arra is, hogy az állami projektek egy irányba mutassanak. Például kontraproduktív, és a piac működésében is zavart okoz, ha az állam az egyik oldalról forrást tol a piacra, másrészt olyan programokat támogat, amelyek célja, hogy a legígéretesebb startupok Londonban vagy a Szilícium-völgyben mutatkozzanak be még azt megelőzően, hogy bevonnának itthoni forrást. Ezzel szűkül idehaza a kínálat.
Az elmúlt egy-két évben az állam és a magánbefektetők mellett megjelentek a nagyvállalati startup-támogató programok is. Ezeknek mi a szerepük?
– Amikor a multinacionális cégek hoznak létre startup-programokat, nemegyszer közvetlenül kockázati tőkealapot, nem közvetlenül szállnak be egy cégbe vagy vásárolnak fel egy ígéretes technológiát, hanem a tőkealapon keresztül teremtenek forrást. A projekt nem válik hitbizománnyá, megőrizheti függetlenségét, rugalmasságát, dinamizmusát, ami esetenként komoly szakmai előnyökkel jár: a „corporate venture” alapok szakmai hátteret, ágazati kapcsolatrendszert is biztosíthatnak egy startupnak. Bár nálunk még gyerekcipőben jár, de működik néhány ilyen alap a magyar piacon is.
– A befektetők nyilván mindig elégedetlenek, ezért azt mondanám, hogy korlátozott számban, de akadnak. Ebből a szempontból el kell választani a magántőkét és a kockázati tőkét Előbbi nagyobb értékű kivásárlásokat hajt végre, de a számukra megfelelő 20–50 millió euró értékű célpontból viszonylag kevés, jó ha néhány száz – a félmillió bejegyzett társas vállalkozás egy százaléka se – van Magyarországon. Ráadásul ezek egy része családi vállalkozás, amelyek ugyan magas növekedési potenciállal bírhatnak, de a család szeretné a céget zárt tulajdonban tartani. A kockázati tőke esetén már jobb a merítés, de itt sem óriási a potens cégek aránya, nagyjából egy-kétezer lehet.
Felkészültek a cégek, amelyek tőkét szeretnének bevonni?
– Rendkívül heterogén a kép. Vannak vállalkozók, akik tudatosan készülnek a tőkebevonásra: felkészültek, profi csapattal, jó piacismerettel, életképes elképzelésekkel érkeznek. De továbbra is léteznek olyanok, akik a próbáljuk meg, mit veszíthetünk azzal stratégiában reménykednek. És persze előfordulnak megélhetési vállalkozók is, akik számára csak az számít, hogy egy-két évig fizetést húzhassanak a befektető pénzéből. A legtöbb alapkezelő találkozott már ilyen cégekkel, és akad, ahol „benézik” a vállalkozót. Persze egy projekt bukásának számtalan oka lehet, hiszen a piaci viszonyok gyorsan változnak, és szerencsétlenség is mindig történhet, de egy ilyen rossz motivációval induló vállalkozás szinte biztos bukásra van ítélve. Az is előfordulhat, hogy a befektető önismerete vall kudarcot. Ebben a befektetési formában ugyanis nemcsak pénzt adunk a cégeknek, hanem tudást, jó tapasztalatokat, szakmai hátteret, kapcsolatokat is. Ha a befektető olyan cégbe fektet, amelynek a piacán nem mozog otthonosan, nem tudja megfelelően segíteni a céget. Fontos, hogy mi is reálisan becsüljük fel a képességeinket.
Mit vár 2018-tól és 2019-től?
– 2018-ra két lehetséges forgatókönyv van: az idén több olyan nagy volumenű alap is indult, amelyek jelentősen növelhetik a befektetői aktivitást, ehhez azonban fel kell tárniuk a jó projekteket, lezárni a megállapodásokat és megkezdeni a kihelyezéseket. Ha ez a folyamat jó ütemben halad, akkor az idei évi statisztika már lényegesen jobb lesz, mint a tavalyi volt. De legfeljebb átcsúsznak ezek a projektek a következő évre, ezért a jövő évtől már mindenképpen fellendülést várok, mind a kihelyezések számát, mind a befektetett tőke volumenét tekintve. Nemcsak azért, mert megjelentek az állami alapok, és újra lesz Jeremie, hanem mert több magántőkéből finanszírozott alap is idén kezdi, illetve kezdte meg működését, és a régió más országainak befektetői, így német, osztrák, cseh és lengyel alapok is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyar cégekre. Az egyes országok kockázati tőkealapjai – hasonlóan a magántőke-alapokhoz – mindinkább regionálissá válnak. A regionális aktivitás és a hazai alapok indulása miatt, úgy gondolom, 2019 izgalmas lesz.
