Jvsz cikkek


A startupok a befektetők kedvencei

A startupok a befektetők kedvencei 

2018 első negyedévében a kockázatitőke-iparág újra az erősödés jeleit mutatta, az év második felében pedig az új állami és magánalapok indulása hozhat további fellendülést 2017-hez képest. Két, viszonylag friss trend is megjelent a befektetési piacon: erősödik az alapok regionális aktivitása, és több nagyvállalat is létrehozta a saját kockázati tőkealapját.
Három évtizede a gazdaság szolgálatában

Három évtizede a gazdaság szolgálatában 

Méltó körülmények között, Budapest egyik legszínesebb múltra visszatekintő fürdőjében ünnepelte 30. jubileumi évét Magyarország egyik legrégebbi üzleti szervezete, a Joint Venture Szövetség (JVSZ). Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter, a JVSZ társelnöke is.
Kihívások a külgazdaságban

Kihívások a külgazdaságban 

Külgazdasági kihívások címmel szervez szakmai rendezvényt a Joint Venture Szövetség (JVSZ). A brunch keretében szakértők járják körül az aktuális témákat.
A cégek betétje is biztosítva van

A cégek betétje is biztosítva van 

A bankbetétek biztosításának kiterjesztése gazdasági társaságokra is vonatkozik. Csak az összeg változott, a többi feltétel változatlan maradt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Mától kedvező kamatozású hitelekre pályázhatnak a kkv-k

Mától kedvező kamatozású hitelekre pályázhatnak a kkv-k 

Már pályázhatnak a cégek a megemelt keretösszegű EXIM-konstrukciókra a Demján Sándor Program keretében.

Cégblog

Zuhannak a használt elektromos autók árai

Zuhannak a használt elektromos autók árai 

Tovább tolódik a kínálat a középkategóriás autók felé.

Klímablog

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan

Az ár a legnagyobb akadály: ezért nem váltanak elektromos autóra sokan 

Masszív fölényben vannak a benzinesek az autóval rendelkező középkorúak táborában, hiszen 66 százalékuk ilyen meghajtású gépkocsival rendelkezik.

Infokom

AI a munkahelyeken: ki marad a végén?

AI a munkahelyeken: ki marad a végén? 

Ha a mesterséges intelligencia átveszi a kódolást, mi lesz a fejlesztőkkel?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo