A lakáshitel támogatás és a SZÉP-kártya lesz idén a sláger

2015. január 21. szerda - 14:27 / PP/MTI
  •    

A vissza nem térítendő lakáscélú hiteltámogatás és a SZÉP-kártya lehetnek az idei év meghatározó cafeteria-elemei, az OTP Bank kutatása szerint minden harmadik magyar munkavállalót érinthet a lakáscélú támogatás.

Kép: PP

A munkáltatók tavaly összesen 57 milliárd forintot utaltak át 810 000 OTP SZÉP-kártyára, a munkavállalók 55 milliárdot használtak fel, ami 11, illetve 8 százalékos bővülés 2013-hoz képest. „A 2015-ös adóváltozások egyik nagy nyertese a SZÉP-kártya lehet, hiszen a kormányzat végül enyhített eredeti elképzelésén” – mondta Kovács Antal, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese.

Kovács Antal elmondta: a vissza nem térítendő lakáscélú hiteltámogatás mint új juttatási forma egyrészt fontos könnyítés lehet a hiteltörlesztésekhez, másrészt adminisztrációs kihívás elé állítja a munkáltatót. Az OTP-nél úgy vélik: 500-550 ezer munkavállaló is igényelheti a vissza nem térítendő lakáscélú hiteltámogatást, a bank 60-100 ezer egyedi ügyfélre számít ebben az évben.

Gál Tamás, a bank cafeteria szolgáltatási vezetője szerint a legnépszerűbb alszámla a feltöltések és a felhasználások tekintetében is a vendéglátás maradt, a szálláshely alszámla a második, végül a szabadidő alszámla zárja a sort. A bank összesítése alapján a kártya 2011-es indulása óta 158 milliárd forint feltöltés érkezett az OTP SZÉP-kártyára. A 2013. december 31. és 2014. november 30. közötti időszakban a feltöltések összege közel 50 százalékkal emelkedett, míg a kártyabirtokosok száma közel 15 százalékkal nőtt. Az indulás óta teljesített feltöltésekből tavaly november végéig összesen 136 milliárd forintot használtak fel a kártyabirtokosok.

Még mindig olcsóbb a cafeteria mint a munkabér
A béren kívüli juttatások 200 ezer forintos keretig nem változtak, ám efelett durva módosítások léptek életbe 2015. január elsejétől, azonban még mindig megéri cafeteriát adni a dolgozóknak. Továbbra is sláger az adómentes lakáshitel támogatás, azonban olyan komoly adminisztrációval jár, hogy kétszer is érdemes meggondolni belevágunk-e.

Feliratkozom a(z) Adózás téma cikkértesítőjére. A megjelenő új cikkekről tájékoztatást kérek