Itt a kérdés: bankadó, vagy megszorítások?

2010. július 19. hétfő - 12:45 / PP/MTI
  •    

A kormány ragaszkodik  a bankadó bevezetéséhez, mert az egy megszorító csomag egyetlen alternatívája - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában hétfőn.

A Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val folytatott tárgyalások nem megszakadtak, helyesebb a tárgyalási forduló eredménytelen lezárásáról beszélni – mondta Matolcsy György. A miniszter egyetértett azzal a véleménnyel, hogy az unió szigorúbban tárgyal az IMF-nél, ami szerinte annak tulajdonítható, hogy miután az EU 27 tagállama közül csak 3 teljesíti az államháztartási hiánnyal kapcsolatos elvárást, Magyarországot szeretnék példának arra, hogy követve a brüsszeli ajánlásokat teljesíthető a hiány lefaragása. "Családon belül mindig szigorúbbak egymással" – mondta az uniós tárgyalási alapállásról szólva, s megjegyezte: az év végére lehet, hogy külön tárgyal majd Magyarország az EU-val.

A CNBC amerikai tévécsatornának adott hétfői nyilatkozatában Matolcsy György elmondta, hogy az IMF és az EU tárgyalódelegációja szeptemberben tér vissza Magyarországra, és "a megbeszélések eredményesen zárulnak majd".

„Volt már korábban is példa az IMF-tárgyalások megszakadására, például a Romániával folytatott tárgyalásokon, s végül mégis született megállapodás" – ezt már Martonyi János külügyminiszter jelentette ki a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának stúdiójában hétfőn. "A vita az IMF és az EU delegációjával nem is arról folyt, hogy tartani akarjuk-e, tudjuk-e a 3,8 százalékos költségvetési hiányt az idén. A magyar fél céljai egyértelműek: be akarjuk tartani az idei költségvetési hiányt, amire a 29 pontos cselekvési terv megteremti a lehetőséget"

"Némi kockázattal" jár a bankadó

A bankadóról szólva Matolcsy elmondta, hogy annak részleteiről szerinte még lehet egyeztetni, például arról, hogy 2 vagy három évig legyen érvényben a 2010-es konstrukció azonban már nem változhat. Nem tagadva, hogy a bankadó jár némi növekedési áldozattal, a nemzetgazdasági miniszter szerint egy megszorító csomag jobban visszavetné a magyar gazdaságot.

„A partnerek a bankadót és annak mértékét kifogásolták, azt, hogy azt 2011-ben is ki akarjuk szabni, az utóbbi mértékére nem kívántunk kötelezettséget vállalni" – mondta a külügyminiszter a Duna Televízióban. Martonyi János úgy fogalmazott: periférikus viták zavarták meg a légkört és okozták a tárgyalások megszakadását, szünetelését.

A szakember „kicsit csodálkozik azon", hogy a Nemzetközi Valutaalap mintha a külföldi tulajdonú magyarországi bankok mellé állt volna a bankadó ügyében. "Az IMF-nek a legfontosabb az lenne, hogy a magyar költségvetés rendben legyen, ehhez viszont szükségünk van a bankadó jelentette bevételre. Összességében úgy érzem: nagyobb megértést kellett volna tanúsítani a magyar gazdaságpolitikával és a bankadóval szemben. De különösebb tragédia nincsen, a tárgyalások megszakadtak, szünetelnek, majd tovább fogjuk azokat folytatni" – mondta a magyar diplomácia irányítója.