Harmadával kevesebb új lakás épült 2021-ben

Tavaly 19 898 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 29 941 volt, 33 százalékkal több, mint 2020-ban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Budapesten 7038 lakást vettek használatba, 11 százalékkal többet, mint 2020-ban. Minden egyéb településkategóriában jelentősen csökkent a használatba vett lakások száma: a megyei jogú városokban 47, a többi városban 33, a községekben 45 százalékkal - ismertette a KSH.

A természetes személyek által épített lakások aránya 47-ről 35 százalékra mérséklődött, a vállalkozások által építetteké 52-ről 64 százalékra nőtt 2020-hoz képest.

(Fotó: Pixabay)

A saját használatra épített lakások aránya 45-ről 34 százalékra csökkent, az értékesítési céllal épült lakásoké 53-ról 64 százalékra emelkedett az előző évhez viszonyítva.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 43 százaléka családi házban, 51 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 3,3 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7,3 négyzetméterrel 90,7 négyzetméterre csökkent 2020-hoz képest.

Az építési engedélyek számában ellentétes trend rajzolódik ki, mint az átadott lakásokéban: csak Budapesten csökkent (14 százalékkal) az építendő lakások száma, minden egyéb településkategóriában növekedett - írta a KSH. A növekedés mértéke a megyei jogú városokban 35 százalék, a többi városban 58 százalék, a községekben pedig 55 százalék volt.

Az utóbbi hét évben először a Pest megyében építendő lakások száma (7,7 ezer) meghaladja a fővárosit (5,5 ezer).

Az építtetők az esetek 66 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb, 25, és a községekben a legmagasabb, 90 százalék.

A statisztikai hivatal adatai szerint a kiadott új építési engedélyek alapján az előző évhez képest 45 százalékkal több, 16 531 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 79 százalék volt, 13 133.

A tervezett nem lakóépületek száma 5021, 25 százalékkal több volt, mint 2020-ban. A növekedés az ipari épületek kategóriájában 28 százalék, a mezőgazdasági épületekében 40 százalék, a kereskedelmi épületekében 57 százalék volt.

(MTI)

 

Véleményvezér

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?
Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése

Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése 

Nincs bocsánat az azeri gép lelövése és a segítségnyújtás elmulasztása miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo