Ez tényleg boldogabb karácsony lesz

Csökkent a túlköltekezési hajlandóság és kevésbé aggódunk amiatt, miből tudjuk megvenni az ajándékokat. A kedvező változások mögött a háztartások pénzügyi helyzetének javulása áll.

Egyre kevésbé jellemző a magyarokra a karácsonyi túlköltekezés: míg 2017-ben a válaszadók közel 40 százaléka költött többet, mint megengedhette volna, addig az idei évben 30 százalékra csökkent e mutató. Jelentősen csökkent azok száma, akik kölcsönt vesznek fel a karácsonyi bevásárláshoz. A lakosság javuló pénzügyi helyzetét jelzi az is, hogy a tavalyi évhez képest sokkal kevesebben érzik úgy, hogy a január az év legnehezebb hónapja - ezek az Intrum Európa követeléskezelő által évente készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentés legfontosabb megállapításai.

Tudatosabban vásárolunk

Jobban odafigyelünk a karácsonyi bevásárlásra, mint egy évvel korábban. Míg 2017-ben a magyar családok közel 40 százaléka költött többet ajándékokra, addig 2018-ban ez az arány 30 százalékra csökkent. Mindez megegyezik az európai átlaggal. A vizsgált országokat figyelembe véve a magyar adat javult a legnagyobb mértékben – holtversenyben a norvég, a finn és a lett mutatókkal.

Kép: Italos Karton Szövetség

A 18-24 éves korosztályhoz tartozó fiatalok körében magasabb a túlköltekezési hajlandóság, mint az idősebb generációk esetében. A kutatás szerint minden második fiatal hajlamos többet költeni karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné. Mindez jól mutatja, hogy mennyire fontos a fiatalok pénzügyi edukációja.

A túlköltekezési hajlandóság csökkenésében nagy szerepet játszik, hogy a háztartások jobb anyagi helyzetben vannak, magasabb elkölthető jövedelem áll rendelkezésükre. Ennek következtében az ajándékok megvásárlása már kevésbé terheli meg a családi kasszát.

Ezt támasztja alá, hogy a magyarok a tavalyi évhez képest sokkal kevésbé aggódnak amiatt, miből fogják megvásárolni a karácsonyi ajándékokat – ez a mutató 7 százalékponttal javult egy év alatt, így csak kismértékben tér el az európai átlagtól.

Ne hitelből tudd le a karácsonyt
Akár 45 ezer forintnyi eltérés is lehet a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos „karácsonyi” fogyasztási hitelnél. Egyre több a változó kamatozású fogyasztási hitel, aminél a kamatváltozás kockázatára is figyelni kell.
Nemcsak a karácsony, az újév is könnyebb

Továbbra sem szeretünk karácsonykor hitelből vásárolni: tavaly még nagyjából minden 5. ember élt e lehetőséggel, míg az idei évre 16 százalékra csökkent azok aránya, akik kölcsönből is finanszíroznák a bevásárlást. Ez szintén egybevág a háztartások javuló pénzügyi pozícióival.

A háztartások javuló pénzügyi helyzetét az is mutatja, hogy egyre kevesebben érzik úgy, hogy pénzügyileg a január az év legnehezebb hónapja. Tavaly még minden második magyar tartotta így, 2018-ban azonban már 40 százalék körülire csökkent ez a mutató.

Felfalusi Péter, az Intrum vezérigazgatója szerint az adatok azt mutatják, hogy egy év alatt is jelentős javulás ment végbe a családok pénzügyi helyzetét illetően. A kutatás szerint egyre kevésbé tartunk a karácsonyi kiadásoktól, és kevesebben érzik megterhelőnek a januárt. „Viszont az is látszik, hogy a pénzügyi tudatosság tekintetében van még hova fejlődünk: a fiatalabb generációk hajlamosak a túlköltekezésre” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Ajándékvásárlási praktikák túl a fekete pénteken
Az év végi ünnepek közeledtével járványszerűen terjed az ajándékozási láz. A jó és az örök gyerekek levelet írnak a Mikulásnak, az akcióvadászok fekete pénteken, az online shoppingolók kiberhétfőn indultak bevetésre. A mindent az utolsó pillanatra hagyók december 24-én rohamozzák meg az üzleteket, pedig fekete és piros betűs ünnepektől függetlenül is érdemes ugyanazt a stratégiát követni: kérdezz, tervezz, számolj – és csak ezek után vásárolj!

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo