A washingtoni Center for Strategic and International Studies (CSIS) adatai szerint a világ legelzártabb országában 436 államilag engedélyezett magánpiac található. Ezek a jelentés szerint mintegy 57 millió dollárnyi adóbevételt termelnek. A jelentést számos forrás alapján állították össze, felhasználtak többek között műholdfelvételeket, interjúkat készítettek helyiekkel és menekültekkel.
A CSIS által megkérdezett észak-koreaiak azt mondták, nagyban megkönnyítették az életüket a privát üzletek, sokan csaknem minden szükséges terméket innen szereznek be. Kim Dzsongun 2011-es hatalomra kerülése óta az állami propaganda is azt hangsúlyozza, hogy a vezér megreformálja a gazdaságot. Dél-koreai források szerint 2010 óta a magánkézben levő üzletek száma megduplázódott, és már az emberek 40 százaléka vásárolt vagy adott el árut a piacon. A kereskedelemből befolyó összegek (forgalmi adók, üzlettulajdonosok bérleti díjai) fontos bevételi forrást jelentettek a Kim-rezsimnek, különösen az atomprogramok miatt kiszabott szankciók után. Tulajdonképpen a magánkereskedelem engedélyezése egyfajta kényszer is volt: korábban az állam bevételei főleg nyersanyagok és ipari termékek exportjából származtak. Ezek fő felvevőpiaca Kína volt, azonban az atomprogram miatt ők is megszüntették több exportcikk felvásárlását. Ezt részben pótolta a magánvállalkozók által folytatott, fogyasztási javakkal való kereskedelem.
A CSIS szerint ugyanakkor a belső piac növekedése alá is áshatja a Kim-dinasztia uralmát. Mint írják, kialakulóban van egy „lappangó civil társadalom”, az emberek egyre kevésbé függnek az államtól, miközben nagyobb számban férnek hozzá az információs technológiákhoz, információkat osztanak meg egymással az országról és a külvilágról.