Egy picit megzuhantunk márciusban

Májusban minimálisan romlott a GKI konjunktúraindexe. Ez a fogyasztói várakozások kedvezőtlenebbé válásának következménye, az üzleti várakozások ugyanis, ha szerényen is, de javultak. Mindazonáltal a GKI konjunktúraindexe nem sokkal marad el februári történelmi csúcsától.

Az üzleti szférán belül májusban új történelmi csúcsára emelkedett az ipari és építőipari bizalmi index, ugyanakkor áprilisi, historikus csúcsáról egy évvel ezelőtti szintjére zuhant a szolgáltató cégek optimizmusa, s harmadik hónapja folyamatosan romlik a kereskedelmi cégek várakozása is.

Kopátsy Sándor: a gyenge forint a sikerünk egyik forrása
Habár a forint elmúlt években végbement leértékelődése komoly fájdalmakkal járt, Kopátsy Sándor szerint mégis ez jelenti a magyar gazdaság jelenlegi sikereinek egyik legfontosabb alapját. A Piac & Profit egyik alapítójának és máig aktív szerkesztőbiztossági tagjának írását változtatás nélkül közöljük.
Az ipari bizalmi index májusban ledolgozta előző kéthavi visszaesését, sőt meg is haladta februári rekordját. Egyaránt kedvezőbb lett az elmúlt és következő időszaki termelés, a rendelésállomány – ezen belül az exportrendeléseké is - valamint a készletek megítélése – derült ki a - a GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés adataiból.

Az építőipari bizalmi index májusban számottevően emelkedett, s ezzel új történelmi csúcsára jutott. Ez a magasépítő cégek javuló kilátásainak köszönhető, a mélyépítőké ugyanis lényegében nem változott. Érezhetően kedvezőbb lett az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség. A kereskedelmi bizalmi index februári történelmi csúcsa után immár harmadik hónapja folyamatosan csökken, de ezzel is bennmaradt az elmúlt négy évet jellemző, viszonylag keskeny sávban. Az eladási pozíció és a rendelésállomány megítélése romlott, a készleteké viszont javult. A szolgáltatói bizalmi index májusi zuhanásában az elmúlt és következő időszak forgalmának romló megítélése egyaránt szerepet játszott.

Kép:Pixabay

A foglalkozatási hajlandóság az iparban és az építőiparban erősödött, a kereskedelemben viszont jelentősen, a szolgáltató szférában kissé csökkent. Emelkedett a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési szándék az ipari és a szolgáltató cégek körében kissé markánsabb lett, az építőiparban nem változott. A kereskedelemben tovább csökkent az áremelést tervezők aránya, miközben több mint háromnegyedük nem tervez árváltozást. A fogyasztók inflációs várakozása viszont határozottan erősödött. A magyar gazdaság perspektívájának megítélése az iparban ugrásszerűen, az építőiparban kissé jobb lett, a kereskedelemben és a fogyasztók körében jelentősen, a szolgáltató ágazatban némileg romlott.

A GKI fogyasztói bizalmi index májusban három hónapos javulás, s áprilisi történelmi csúcsa után csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetét és jövőbeli megtakarítási képességét egyaránt romlónak érezte, igaz, nagyfokú optimizmusához képest. Pesszimistábban látták az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is.

Egész évben folytatódhat a gazdaság javulása
Változatlan vállalati és lakossági optimizmus, bizonytalanabb fiskális-monetáris folyamatok – ez látszik a Policy Agenda felmérésnek adataiból. A gazdasági növekedés stabilan négy százalék felett alakul az idén, lassan gyorsul az infláció is, de ez ebben az évben még nem jelent problémát.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo