Réspiac cikkek


Kevesebben, kevesebb gyógynövényt gyűjtöttek idén

Kevesebben, kevesebb gyógynövényt gyűjtöttek idén 

Magyarországon 20-25 ezer ember foglalkoztatását biztosítja a gyógynövény ágazat, amely az idegenforgalom és a turisztika számára is kiemelkedő lehetőségeket biztosít. Ennek ellenére a begyűjtött vadon termő gyógynövény mennyisége folyamatosan csökken. Még megfordítható ez a tendencia.
Kommunista-biznisz: kitüntetés eladó

Kommunista-biznisz: kitüntetés eladó 

Kelendők a Rákosi-korszak kitüntetései a gyűjtők és a régiségkereskedők körében. A Kádári éra ugyanilyen elismerései viszont nem számítanak ritkaságnak, ennek megfelelően a kereskedők is inkább a korszak iránt hobbiból érdeklődő, illetve a barátaikat megtréfálni szándékozók számára értékesítik ezeket a plaketteket.
Fordítsuk a konkurencia ellen a saját fegyverét!

Fordítsuk a konkurencia ellen a saját fegyverét! 

Mindenképp lesznek olyanok a meghódítani kívánt piacon, akik nagyobbak, erősebb vagy jobbak valamiben. A nyers erő hiánya miatt nem árt egy kis fifika: fordítsa a konkurencia ellen a saját fegyverét!
Pénz a résben

Pénz a résben 

Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. A mondás teljes igazságtartalmát most nem boncolgatnánk, de az biztos, hogy jó kereskedő a kis üzletet sem kezeli mellékesként. Főleg nem válságos időben. Pláne akkor, ha egy másik mondást is ideidézünk: sok kicsi bizony sokra megy!
Pénz a kirakatban

Pénz a kirakatban 

Megjelent a Piac&Profit szeptemberi száma, benne az ingyenes Energia Trend magazinnal. Az innovatív, az új utakat kereső vállalkozók elengedhetetlen üzlettársa, a Piac&Profit ebben a hónapban is sok hasznos információval, sikertörténetekkel segít sikerre vinni vállalkozását.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek 

A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo