Ukrán-orosz háború cikkek

Rohamosan romlik a japán-orosz viszony
Nem vesznek több orosz olajat.

Nincs annyi arany a piacon, amit ne vennének meg
Az arany ára túl a csúcsokon, de a kereslet továbbra is nagy.

A németek nagyon dolgoznak azért, hogy elfelejthessék az orosz földgázt
Németország a vártnál korábban, 2024 helyett már 2022-2023 telén függetlenné válhat az orosz földgáztól Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter szerint.

A magyar gazdáknak jól jöhet az élelmiszerárak drágulása
A Világbank áprilisi jelentése számottevő élelmiszer-áremelkedést jelez előre erre az évre. A K&H szakértője szerint ennek a fő oka elsősorban az energiaárak emelkedése és a fenntarthatósági célkitűzésekkel járó többletköltségek, nem az ukrajnai konfliktus. Ez utóbbi főként a gabonakészletek kiesése miatt jelent majd gondot, de a hatása jövőre lesz érzékelhető.

Kevesebbet többért, ez az új orosz energiaárazás
Márciusban több mint negyedével csökkent Németország energiahordozó-importja Oroszországból, de másfélszer annyit fizetett érte, mint egy évvel korábban - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön publikált jelentéséből.

Nyerészkedők ellen készül jogszabály, cég esetében minimum háromnegyed millió forint lenne a bírság
A válsághelyzeteket tisztességtelen üzleti előnyszerzésre használó nyerészkedők megbírságolásáról dolgoztak ki Romániában jogszabályt, amelyet a bukaresti kormány első olvasatban tárgyalt.

Akadozni kezdett Ukrajnából a földgázszállítás
Egy nap alatt 25 százalékkal csökkent az Ukrajnán keresztül Németországba érkező orosz földgáz mennyisége, de a kiesést sikerült pótolni, és az ellátás biztosított - közölte az ágazatot felügyelő szövetségi hatóság (Bundesnetzagentur).

Putyin visszavágott, most már az energiafronton is háború van
Az orosz kormány 31 európai, amerikai és szingapúri energiaipari vállalatot sújtott ellenszankciókkal, köztük a Gazprom korábbi európai leányvállalatait, valamint kereskedőket és földalatti gáztárolók üzemeltetőit.

Magyarországon keresztül menekül az ukrán gabona
Többszörösére növekedett áprilisban a Rail Cargo Logistics - Hungaria szervezésében vasúton továbbított ukrán gabona magyarországi tranzitforgalma az elmúlt év azonos időszakához képest - tájékoztatott a vállalat.

Ekkora gazdasági zuhanásra álmukban nem gondoltak az oroszok
Oroszországban csaknem 80 százalékkal zuhant az új autók eladása áprilisban.
A titkos ukrán lakat
Az ukrajnai háború valószínűleg bevonul a történelembe. Elvileg komoly emberektől annyiféle értelmezés született e konfliktusról, mint soha korábban világrengető eseményekről. Az információs hadjáratok teljes erővel folynak. Ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni a dezinformációkat a valóságtól. Pedig fontos lenne, legalább egy olyan országban, amely földrajzilag nagyon közel helyezkedik el a tűzfészekhez.
Módosult a nyilvános magyar álláspont olajembargó ügyben
A magyar kormány mindeddig teljesen elutasította a tervezett orosz olajembargót. Most annyiban módosult az álláspont, hogy lehet olajembargó, de az nem vonatkozhat a csővezetéken szállított energiára. A végeredmény Magyarország szempontjából ugyanaz, tehát ránk nem vonatkozna az embargó, mégis a kommunikációt tekintve a politikai-gazdasági elutasításból, technikai lett.
Az ukrajnai háború miatt a térség a várt gazdasági növekedés háromnegyedét elbukja
Az ukrajnai háború következményeként várhatóan alig haladja meg az egy százalékot az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tevékenységi területének idei átlagos gazdasági növekedése - áll a pénzintézet Londonban bemutatott, jelentősen rontott térségi előrejelzésében.
Fiala: sok mindent "nehéz" elviselni abból, amit Orbán Viktor mond
Interjút közölt a Die Welt című konzervatív német lap Petr Fiala cseh miniszterelnökkel "Putyin Európa ellen folytat háborút" címmel.
Elkeserítő a magyar külkereskedelem alakulása
Csökkenő termékforgalom és több mint 500 millió eurós hiány. A korábban gyönyörűen teljesítő magyar külkereskedelem most senyved.
Megjött az oroszok gázszállítási kedve
Márciusban az orosz–ukrán háború miatti EU-s szankciókkal kapcsolatos várakozások mozgatták az európai gázpiacokat. A megelőző két hónap rendkívül alacsony értékeihez képest márciusban nőtt az Európába érkező orosz földgázforrások mennyisége, bár az továbbra is elmaradt a tavaly márciusban szállított mennyiségtől – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) márciusi földgázpiaci elemzésében.
A bizonytalanság felhalmozásra késztet, és ez nem segít a logisztikai szektor már meglévő terhein - 1. rész
Az orosz-ukrán konfliktus világszerte aggodalmat kelt a gazdasági szereplők és a társadalom körében is. Tulajdonos-vállalatvezetőként, a logisztikai szektor „régi motorosaként” egyrészt nap mint nap harcolunk az elemekkel, hogy a megszokott színvonalon teljesítsünk. Másrészt azt is közelről látjuk, ahogy a különböző piaci szereplők reagálnak a háborús helyzetre, milyen döntéseket hoznak beszerzéseikben a túlélés, újraalakulás jegyében.
A MOL támogatja ukrajnai partnercégét
A MOL eszköztámogatással segíti az ukrán energetikai hálózat folyamatos működését, eddig 290 ezer eurónak megfelelő támogatást ajánlottak fel, és az ukrán fél visszajelzése alapján 50 ezer euró értékben szállítottak eszközöket a határhoz.
Legyen-e újra általános hadkötelezettség Magyarországon?
Égből villámcsapásként érkezett Schmidt Mária történész professzor, a Terror Háza és a XXI. Század Intézet főigazgatójának gondolata, miszerint vissza kellene állítani az általános hadkötelezettséget Magyarországon. Ráadásul kiterjesztve, tehát nem a korábbi módon, amikor ez csak a férfiakra vonatkozott, hanem a nőket is beleértendő.
Rontotta Csehország adósosztályzatának kilátását a Fitch, a tervezett energiaembargó miatt is
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Csehország "AA mínusz" - magasan elsőrendű - államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings, elsősorban az ukrajnai háború okozta, várhatóan jelentős negatív növekedési sokkhatással indokolva a lépést.
Gazdasági válságra készülnek a magyarországi vállalkozások
A Niveus Consulting Group több száz fős mintán végzett felmérése a vállalkozások gazdasági várakozásait vizsgálta. A kérdések kiterjedtek egy esetleges válság idején szükségesnek tartott kormányzati beavatkozásokra, az elmúlt években igénybe vett adókedvezményekre, illetőleg arra, hogy az infláció, az árfolyam ingadozás, valamint az ukrán háború hatással van-e a cég működésére.
Meddig terjedjen az olajembargó, ez a legfontosabb kérdés ma Európában
Horvátország felmentést kér a készülő európai uniós olajembargó alól a rijekai finomító részére, hogy továbbra is exportálhasson Oroszországból olyan kőolajszármazékokat, amelyek a dízel gyártásához szükségesek - írta pénteken a Vecernji List című horvát napilap brüsszeli tudósítója, nem hivatalos forrásokra hivatkozva.
A magyar buszos vállalkozóknak annyi
Elszálló költségek, energia- és üzemanyagár, növekvő infláció, emelkedő hitelkamatok – csak néhány azon pénzügyi, gazdasági kihívások közül, amelyek a hazai autóbusz-társaságokat sújtják. Az emiatt jelentős áremelésre kényszerülő ágazat talpon maradásához már nem elég a turizmus várható fellendülése. Átfogó kormányzati stratégiát szorgalmaznak a szakma képviselői, mégpedig mielőbb.
A magyar biotermelők hatalmas korszaka jöhet el az ukrajnai háború miatt
A háború miatt keletkezett hiány azt jelenti, hogy a hazai biotermelők még jobb áron tudják értékesíteni a készleteiket.
A britek eddig is élen jártak az orosz szankciók bevezetésében, most megint léptek, fájni fog
Megtiltotta az üzleti szolgáltatások oroszországi exportját a brit kormány. A bejelentett intézkedés az Ukrajna elleni orosz háború miatt érvénybe léptetett újabb brit szankciócsomag része.
Megkezdődött az orosz olaj feketekereskedelme
A kínai olajfinomító magáncégek nagy árengedménnyel vásárolnak orosz kőolajat a "színfalak mögött", miközben egyes nyugati államok az embargóra készülve már felfüggesztették saját beszerzéseiket. A tételek nagyságrendje arra utal, hogy Moszkvának nem lesz könnyű dolga piacot találni a Nyugaton el nem adott olajnak.
Nagyot ugrik a román hadiipar, nem fogja majd az atom
Romániában készül SkyCeptor elfogó rakétákat gyártani a Patriot rakétavédelmi rendszert is kifejlesztő amerikai Raytheon vállalatcsoport - erről kötöttek megállapodást a Ploiestiben az Elecromecanica SA, a Romarm román védelmi ipari tröszt és a Raytheon vezetői.
Az oroszok megtalálták a csodafegyvert a németek ellen
Robbanásszerűen, akár 30 százalékkal drágulhat a sör az idén Németországban a főzdék szövetségének (Deutscher Brauer-Bund, DBB) szerdán ismertetett becslése szerint.
Nem az orosz piac elvesztése fáj a német iparvállalatoknak, hanem a háború
Jelentősen csökkentették idei árbevétel-előrejelzésüket a német iparvállalatok az ukrajnai háború miatt.
Folyamatosan szenved az orosz ipar a szankciók miatt
Áprilisban már a harmadik egymást követő hónapban csökkent az orosz feldolgozóipar teljesítménye az előző négy hónap növekedése után. Az ipari termelés több mint 80 százalékát teszi ki a feldolgozóipar.
Románia újabb nagy lépést tett a hatalmas Fekete-tengeri földgázkincs feltárásáért, Magyarországnak is jut
Hatalmas földgáz kincse van Romániának.
Hogyan lehet leváltani az orosz földgázt? Íme
Egymilliárd eurót fektet be Bécs energiaszolgáltatója, hogy függetlenné váljon a földgáztól.
Az ukrajnai háborút a német gépipar is megsínyli
Márciusban 2021 januárja óta először maradt el az egy évvel korábbitól a gépek és berendezések gyártóinak rendelésállománya az ágazat képviseleti szerve, a Német Gépipari Szövetség (Verband Deutscher Maschinen- und Anlagenbau e. V., VDMA) keddi közleménye szerint.
Putyin visszavág
Megtiltotta az orosz szankciókkal sújtott külföldi személyekkel és szervezetekkel való üzletkötést és a velük szemben fennálló kötelezettségek teljesítését rendeletében Vlagyimir Putyin orosz elnök, válaszul az Oroszország ellen bevezetett korlátozásokra.
Az ukrajnai háború miatt hiány nem lesz a tojáspiacon, csak áremelkedés
Az Ukrajnában zajló háború ellenére várhatóan a jövőben sem lesz hiány hazánkban tojásból.
Befuccsolt az oroszok finnországi atomerőmű építése, kidobták őket
A Fennovoima finn-orosz konzorciumban részt vevő finn tulajdonosok ma felmondták az atomerőmű-építésről szóló szerződést a Roszatom orosz állami atomenergetikai céggel - jelentette a Reuters hírügynökség.
Magyarország mehet a vörös vonalhoz, annyira egyedül marad az orosz energiaembargó ügyben
Szijjártó Péter külügyminiszter többször elmondta, Magyarország számára vörös vonal az orosz energiaimportot korlátozó bármilyen szankció. E vörös vonal értelmét ugyan nem fejtette ki, de valószínűleg azt jelenti, hogy megvétózunk minden ilyen tartalmú javaslatot. Most ez ügyben eddigi legnagyobb szövetségesünk, az orosz importnak ugyancsak kiszolgáltatott Németország is kifarolni készül az embargót ellenző álláspontjából.
Nem csökken az Ukrajnából Magyarországra menekülők száma, sőt....
Magyarország területére szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 5582-en léptek be, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8165-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
33 év után először volt Magyarországon tüntetés oroszok mellett
Nagyjából 100-150 ember gyűlt össze a budapesti Szabadság téren a szovjet emlékmű lábánál szombat délután, hogy kifejezze szolidaritását Oroszország mellett az orosz-ukrán háború miatt.
Oroszország dollárt szerzett, hogy elkerülje a csődöt
Oroszország dollár helyett rubelben fizette ki április elején két lejáró kötvénykötelezettségét, ami az eredeti kötvényszerződés fizetési feltételeinek megváltoztatását jelenti. Ez csődeseménynek minősülhet, ha a május 4-ig tartó türelmi időszak végéig a helyzet nem rendeződik - jelentette a Moody's Investors Service két hete.
Az ukrajnai háború nagyobb kitettsége ellenére a lengyelek 3 osztályzattal jobbat kaptak a magyaroknál a Moody’s-tól
Megnőttek a geopolitikai kockázatok.
Boldogok az oroszok, az európai gázfüggetlenedés megbotlott
Leghamarabb öt év múlva kezdődhet el a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermelése, ahonnan évente 10 milliárd köbméter gáz kitermelését tervezik - jelentette ki Alfred Stern, az OMV vezérigazgatója.
Lapítsunk tovább vagy ne Ukrajna ügyében?
A magyar társadalom megosztott abban a kérdésben, hogy hogyan kellene viszonyulnunk az ukrajnai háborúhoz. Két rossz út között lehet választani. Vajon mégis melyik mellett szól több, vagy kevesebb érv?
A németek szegényebbek lettek az ukrajnai háború miatt
Németország "szó szerint szegényebb lesz" Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt a háború előtt készített előrejelzésekhez képest, de az állam nem vállalhatja át a lakosságot és a vállalkozásokat terhelő összes költséget - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter Berlinben a német gazdaság idei alakulásáról készített kormányzati előrejelzés bemutatóján.
Kína is belekeveredett az ukrajnai háborúba
Felfüggesztette tevékenységét Oroszországban és Ukrajnában a DJI Technology nevű, kínai dróngyártó, ezzel elsőként szüneteltetve oroszországi működését a kínai technológiai vállalatok közül az ukrajnai háború kezdete óta - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Önt nem idegesíti, hogy az oroszok naponta fenyegetőznek atomfegyvereik bevetésével?
Lassan szinte naponta húzzák elő az orosz vezetők az atomkártyát. Legutóbb a külügyminiszterük beszélt megint erről. A magyar Büntető Törvénykönyv szerint nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be. A történelem úgy tűnik túllépett a hatályos normákon.
Újabb frontot nyitottak az oroszok
Az orosz Gazprom közép-európai idő szerint szerda 8.00 órától leállítja a gázszállítást Lengyelországba a Jamal-Európa gázvezetéken - közölte a PGNiG lengyel állami földgázipari vállalat.
Ismét rekordközelben az arany árfolyama
Unciánként már közel 2000 amerikai dollárt kérnek a globálisan meglóduló infláció, az orosz-ukrán háború és az energiaválság miatt újfent egyre népszerűbb befektetési eszközért.