Mit szól ehhez Orbán Viktor? A NATO szerint biztosítani kell, hogy Oroszország ne indíthasson támadást szomszédai ellen

Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédai ellen - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását megelőzően azt mondta, még korai lenne megmondani, hogy a nemrégiben megkezdett ukrán ellentámadás fordulópontot jelent-e a háborúban, ugyanakkor látható, hogy az ukrán hadsereg lépésről lépésre halad előre és szabadítja fel területeit.

"Minél több területet foglal vissza Ukrajna, annál erősebb lesz pozíciója a béketárgyalások asztalánál" - húzta alá a NATO főtitkára, majd hozzátette: minél több területet nyer vissza Ukrajna, annál valószínűbb, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "rájön", hogy nem győzhet a csatatéren, hanem igazságos békéről kell tárgyalnia. Ezzel összefüggésben kijelentette, a szövetségesek által Ukrajnának nyújtott katonai támogatás "valódi változást hoz a csatatéren".

Jens Stoltenberg, NATO főtitkár (Fotó: Jens Stoltenberg/Facebook)
Jens Stoltenberg, NATO főtitkár (Fotó: Jens Stoltenberg/Facebook)

Azt mondta, Oroszország továbbra is meggondolatlan nukleáris retorikát folytat, az elmúlt hónapokban felfüggesztette részvételét az Új START-szerződésben, és úgy döntött, hogy nukleáris fegyvereket telepít Fehéroroszországba. Mivel nem látható változás Oroszország katonai fellépésében, nem indokolja semmi, hogy a NATO változtasson nukleáris védelmi berendezkedésén - emelte ki.

Közölte, a kétnapos találkozó folyamán a védelmi miniszterek áttekintik majd az NATO védelmi iparának a gyártásra vonatkozó új cselekvése tervét a lőszerek rendelkezésre állásának felgyorsítása és a készletek feltöltése érdekében. "Ez megerősíti mind az önvédelmi képességünket, mind pedig Ukrajna támogatását" - emelte ki.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo