Mit szól ehhez Orbán Viktor? A NATO szerint biztosítani kell, hogy Oroszország ne indíthasson támadást szomszédai ellen

Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédai ellen - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.

Tájékoztatása szerint a miniszterek emellett az Egyesült Királyságban működő tengerészeti parancsnokságon belül új központ létrehozásáról egyezhetnek meg a tenger alatti létfontosságú infrastruktúra védelme érdekében. "Az új központ növelni fogja helyzetismeretünket, és fokozni fogja a tengeri jelenlétünket az elrettentés és a védelem érdekében" - fogalmazott.

Elmondta, a szakminiszterek megvitatják majd azt a többéves támogatási csomagot is, amely biztosítani kívánja, hogy Ukrajna hosszabb távon meg tudja védeni magát, és segítse az országot a szovjet korszakból a NATO-szabványokra való átmenetben a teljes együttműködő képesség elérésére.

A főtitkár végezetül reményét fejezte ki, hogy a július közepén Vilniusban tervezett NATO-csúcstalálkozón a tagállamok vezetői kinyilvánítják, hogy "Ukrajna jövője a NATO-ban van".

A vilniusi csúcstalálkozón határozott üzenetet fogunk küldeni Ukrajna támogatásáról és a szolidaritásról - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva közölte továbbá, hogy a nemrégiben folytatott törökországi tárgyalásai során "történt némi előrelépés" Svédország NATO-csatlakozási kérelmének ratifikálásának ügyében. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo