A nyugdíjpénztáraknak semmi gondjuk a szankciókkal, ami a kormány szerint minden baj forrása

Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak a 2021 novemberében elért rekordokig. A kockázatosabb alapok némelyike még le van maradva egy kicsit, de a legtöbb pénztártag már visszanyerhette a válságban elszenvedett bukását - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Néhány kockázatos portfólió kivételével a nyugdíjpénztárak kinőtték az orosz-ukrán háborús válságot. A naponta közzétett árfolyamadatok alapján ugyanis a legtöbb vagyonportfólió ismét történelmi csúcson van, visszatért, sőt el is hagyta a 2021 novemberében felállított korábbi rekordot

Megnyugodhatnak a nyugdíjas évekre készülők (Fotó: Első Életjáradéki Zrt.)
Megnyugodhatnak a nyugdíjas évekre készülők (Fotó: Első Életjáradéki Zrt.)

Ez azért is komoly teljesítmény, mert az önkéntes nyugdíjpénztárak 2022-ben átlagosan -6,80 százalékos – záró vagyonnal súlyozott – nettó hozamot értek el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatója alapján. Igaz, a tavalyi utolsó negyedév már jobban sikerült, ennek köszönhető, hogy végül a 73 pénztári portfólióból 12 pozitív hozammal zártra az esztendőt. Összességében széles skálán, 8,5 és -14,5 százalék között szóródtak az éves nettó hozamok, és elsősorban az alacsonyabb kockázatvállalású portfóliók teljesítettek jobban.

Ez a trend azóta is folytatódott, az idén a pénztári portfóliók már kivétel nélkül pluszban járnak, sőt több közülük az inflációval is felveszi a versenyt. Az állampapírpiaci hozamok csökkenése és ezzel az árfolyamok emelkedése, valamint a tőzsdéken bekövetkezett kedvező változások minden portfóliónak jót tettek, de különösen sokat nyertek az alacsonyabb kockázatú alapok.

Történelmi csúcson az árfolyamok

A tőzsdeindexek még mindig nem érték el a történelmi csúcspontjukat, a New York-i S&P 500 például 5,5 százalékkal van még a 2021 novemberi csaknem 4800 pontos maximumától. A Budapesti Értéktőzsde BUX indexe is 2021 novemberében állította be az 56 200 pont fölötti csúcsot, és bár az elmúlt hónapokban rendületlenül emelkedett, még mindig 4,4 százalékkal ez alatt van. A legalacsonyabb kockázatú nyugdíjalapok azonban nem tartanak részvényeket, és már most bőven két számjegyű pluszban járnak a 2021 novemberi korábbi történelmi csúcsokhoz képest. Ezek jellemzően a legbiztonságosabb eszközökben, kizárólag rövid futamidejű állampapírokban, bankbetétekben tartják a pénz. A valamivel nagyobb kockázatot vállaló, hosszabb állampapírokat is tartó klasszikus alapok is jellemzően legalább 5 százalékot rávertek már a korábbi csúcsra.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo