A nyugdíjpénztáraknak semmi gondjuk a szankciókkal, ami a kormány szerint minden baj forrása

Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, amelyek a nyár közepére ismét csúcson járnak, a vagyonportfóliók értékei visszakapaszkodtak a 2021 novemberében elért rekordokig. A kockázatosabb alapok némelyike még le van maradva egy kicsit, de a legtöbb pénztártag már visszanyerhette a válságban elszenvedett bukását - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

A legtöbb pénztártag megtakarítása a közepes kockázatú kiegyensúlyozott portfóliókban van. Megnyugtató hír lehet a számukra is, hogy ezek az alapok is történelmi csúcsra jutottak az elmúlt hetekben. Az Aranykor, a Pannónia, az MBH (korábban MKB) Nyugdíjpénztár, az OTP és a Honvéd Nyugdíjpénztár portfóliói is megdöntötték a korábbi rekordjukat. Ez azoknak jó hír, akik túl vannak már a 10 éves pénztári tagságon, ezért felvehetik adó- és járulékmentesen a hozamokat. Ők sokkal több pénzt kaphatnak most, mint egy évvel ezelőtt.

Jönnek fel a kockázatos alapok is

A válságban a kockázatos, sok részvény tartó alapok árfolyama esett a legnagyobbat. Ezek között is van olyan, amelyik kinőtte már a háború vagy az idén tavaszi amerikai-svájci bankválság során keletkezett bukást. Az Aranykor, az Erste, a Budapest, az MBH, a Honvéd vagy az Allianz alapjai például ezek közé tartoznak. Az OTP, az Alfa (korábban Aegon) és a Pannónia sok részvényt tartó portfóliói is jócskán ledolgoztak az elmúlt évek veszteségéből, de a történelmi csúcstól kissé még elmarad az árfolyamuk.

A tagokat az vigasztalhatja, hogy a magas részvényarányt tartó portfóliók általában hosszabb távon jobban teljesítenek, mert amilyen gyorsan csökken, olyan gyorsan emelkedik az árfolyamuk. A tavalyi gyászos év után az idén mindenesetre kifejezetten jól alakulnak a hozamok a szektorban, az első félévben több portfólió teljesítménye felülmúlta az inflációt. 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo