Még több szankció lesz az oroszok ellen

A szankciós politika összehangolásáról indult amerikai-brit kormányközi párbeszédsorozat Washingtonban - jelentette be az amerikai külügyminisztérium.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tárca közleménye szerint a brit kormány magas szintű delegációjával ültek tárgyalóasztalhoz a külügyminisztérium vezető tisztségviselői szerdán, az első Egyesült Államok-Egyesült Királyság stratégiai szankciós párbeszéd fórum keretében. A párbeszéd a két ország között idén megszületett Atlanti nyilatkozat alapján indult meg, aminek célja az együttműködés erősítése a szankciós stratégiákat illetően, valamint az intézkedések kiszabását, célzottságát, végrehajtását, kikényszerítését és a hozzájuk való alkalmazkodást tekintve. A két delegáció tárgyalt a célzott büntetőintézkedések alkalmazásáról a rosszindulatú tevékenységek megelőzésére, és megszüntetésére, valamint a találkozó célja volt, hogy demonstrálja a nemzetközi normák védelmére való közös cselekvési készséget - olvasható a külügyminisztérium közleményében.

A szankciók a külpolitika kulcsfontosságú eszközei (Fotó: Depositphotos)
A szankciók a külpolitika kulcsfontosságú eszközei (Fotó: Depositphotos)

A közlemény szerint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság megerősítette azt az álláspontját, hogy a szankciók a külpolitika kulcsfontosságú eszközei.

Oroszország Ukrajna elleni indított háborúja nyomán az Egyesült Államok és szövetségesei 2500 egyént és szervezetet sújtottak szankcióval, több milliárd dollárnyi vagyont fagyasztottak be - áll az amerikai-brit kormányzati tárgyalásról szóló dokumentumban.

Ezzel egy időben az Egyesült Államok kormánya bejelentette, hogy "újabb 120 magánszemélyt és szervezetet sújtott büntetőintézkedéssel Oroszország elszámoltatása jegyében az Ukrajna elleni illegális megszállás miatt és az orosz háborús képességek korlátozása érdekében". A szankciók célja, hogy akadályozzák Oroszországot kritikusan fontos alapanyagok megszerzésében, ami befolyással lesz a jövőbeni energiatermelési és export-képességeire. Az újabb büntetőintézkedések egy része a már életben lévő szankciók kijátszása és megkerülése miatt született - közölte az amerikai külügyi tárca. (MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo